От Ленин и Сталин до Брежнев и Путин – КГБ е машина за контрол и репресии
Абревиатурата КГБ е синоним на кървави тайни, смразяващи убийства и тотално незачитане на човешкия живот и гражданските права. През годините съветските тайни служби овладяват дезинформацията до съвършенство и подчиняват напълно изкуствата, науката, религията, образованието, медиите, полицията, армията и всички етнически малцинства. КГБ бързо изплита и международни мрежи, чиито конци дърпа до ден днешен, като прониква в живота на цели нации.
В настоящата книга френският журналист Бернар Льоконт разказва страшната история на КГБ – истинска държава в държавата. Дзержински, Ягода, Ежов, Берия са само част от главните герои на кървавата машина за репресии, която се разкрива пред нас. Не са пропуснати, разбира се, и нейните подчинени чекисти с квотите им за арести, екзекуции и разстрели, които смазват милиони човешки съдби, следят, подслушват и преследват. Но системата не пощадява и палачите, защото всеки нов ръководител на политическата полиция брутално елиминира предшественика си в чистки, преминаващи и през лидерите на Комунистическата партия.
„КГБ. Истинската история на съветските тайни служби“ детайлно и увлекателно разказва за войната на тихия фронт не само в Русия, но и в чужбина, за изумителното невидимо влияние на КГБ в световната история, за дълбочината на проникването ѝ в демократичния свят.
Бернар Льоконт (р. 1949 г.) е популярен френски журналист, редактор и автор на документални книги. Темите, по които работи, са краят на комунизма в Европа, съветско-френските отношения и емблематични събития като падането на Берлинската стена, разпадането на СССР и др. Най-популярният му труд е „Тайните на Кремъл“, чието своеобразно продължение е „КГБ. Истинската история на съветските тайни служби“.
Nagy igazság, hogy egy titkosszolgálat, amiről monográfiát lehet írni, nem is igazi titkosszolgálat. Következésképp a lehetetlennel kokettál, aki a KGB (leánykori nevén: Cseka) történetének megírására vállalkozik - hisz hogyan is volna lehetséges a dezinformáció felkent papjairól olyan kötetet írni, ami nem maga is a dezinformáció egyik formája? Ehhez képest Lecomte tisztességgel megoldja a feladatot, könyve végigvezet minket a szovjet-orosz kémkeltető életfázisain a bolsevik hatalomátvételtől kezdve a birodalom széteséséig. Elve, hogy a száraz adatok nem igazán segítenek megérteni, hogyan tudta ez a szervezet rettegésben tartani egyfelől a nyugatot, másfelől pedig (és elsősorban) saját állampolgárait - kedvvel időzik el tehát a KGB véres legendáin, a Trockij utáni hajtóvadászaton, vagy Berija tündöklésén és bukásán, és a többi hihetetlen sztorin, ami külön-külön is megérdemelne egy vaskos kötetnyi kifejtést. (Megjegyzem, némelyik történetet tényleg kifejtették már vaskos kötetben, például a "Cambridge-i Ötök" esetét.) Ezek az anekdotikus illusztrációk valóban sokat hozzátesznek a könyvhöz, egyfelől azért, mert baromi izgalmasak, másrészt meg azért, mert kiválóan érzékeltetik a KGB-s mentalitás velejét: hogy nincsenek határok. Ahol James Bond azt mondaná, hogy "Na jól van, ehhez azért tényleg nincs gyomrom, és különben is, hagyjatok már a hülyeségeitekkel...", na, a csekista csak ott kezdi élvezni a munkáját.
Azért Lecomte stílusával kapcsolatban vannak fenntartásaim. Sajátja a könyvnek némi távirati jelleg, néhol mintha csak előzetes lenne egy jóval részletesebbnek ígérkező kötethez. Oké, persze, bő háromszáz oldalas szövegről beszélünk, tulajdonképpen hálásnak kéne lennem, hogy ennyi mindent sikerült beleszuszakolni - de talán maradandóbb lenne az élmény, ha a szerzőt nem hajtotta volna a tatár, és lett volna türelme hosszabban elidőzni egyes részeknél.
Másfelől szokatlan (bár kétségtelenül jogos) az indulat, ami időnként mintha elragadná az írót - feltűnő például a felkiáltójelek nagy száma. No most nekem olyan szakkönyvben felkiáltójelet látni, mintha sót pöckölnének a szemembe, és hát itt volt ilyesmiben részem többször. Mintha a szerző nem bízna abban, hogy adatai és következtetései kellő nyomatékkal bírnak, ezért szükségét érezné a hangerő fokozásának. Én azonban nem szeretem, ha kiabálnak velem. De fogjuk rá, hogy ez személyes szocproblémám, majd kezdek vele valamit, ha akarok. Azért összességében példás összefoglalás ez. Ha valakit érdekel, milyen légkörben szocializálódott az ex-KGB-s Putyin, mindenképpen tegyen vele egy próbát.
J'ai abandonné après en avoir lu l'introduction et le premier chapitre.
Je ne souhaitais pas poursuivre la lecture d'un livre qui cite Stéphane Courtois et son très controversé "Livre noir du communisme" et qui traite les bolcheviks et les membres des soviets d'illettrés et d'incompétents indignes de gouverner (sous-entendu, au contraire des élites bourgeoises).
Quoi qu'on pense du régime soviétique, et il y a évidemment beaucoup de critiques à lui faire, je ne suis pas intéressé par un livre qui témoigne d'un tel parti pris anti-communiste et pro-bourgeois.
Si, comme moi, vous ne connaissez rien au KGB ou à l'URSS de manière générale, vous terminerez ce livre en résumant ainsi la situation : A la rigueur, je peux me souvenir de deux ou trois noms seulement sur toutes les personnes qui ont eu un lien avec le KGB. Et spoiler : tout le monde meurt (ou presque!)
This entire review has been hidden because of spoilers.
Interessante libro sulla storia della polizia segreta sovietica. Devo dire che ho mal digerito lo stile dell'autore, un po' sensazionalistico nell'aggettivazione e non parco di esclamazioni! Però, stile a parte, il libro è ricco di particolari e la ricostruzione storica sembra essere accurata. Non parla solo del KGB ma di qualsiasi forma di polizia segreta/politica. Si partirà quindi dalla CEKA passando attraverso il GRU, l'MGB, l'NKVD ed altre mille sigle fino ad arrivare al famigerato KGB. Ovviamente la storia di questi apparati, a parte il loro lavoro d'intelligence (durante la seconda guerra mondiale erano avanti i russi!), si impernia sulla repressione del consenso. Una storia che spiega bene l'orrore e la paranoia che hanno permeato la società sovietica (ma si potrebbe estendere alla precedente società zarista ed a quella post-sovietica). L'altra impressione che emerge è quella che il regime sovietico è riuscito a sostenersi (almeno in termini di "consenso") finché gli apparati di polizia segreta hanno funzionato. Il paradigma di ciò è il putsch del 1991, ben raccontato, in cui dirigenti del KGB, pallida imitazioni di quelli del passato, non riescono a sovvertire la traiettoria che l'establishment sovietico aveva preso. Quindi, a prescindere da quel "vera" nel sottotitolo per definire la storia dei servizi segreti (l'autore non fa altro, egregiamente, che mettere insieme pezzi noti) rimane un'ottima lettura per farsi un'idea su quello che è stata una delle peggiori piaghe di un regime totalitario. E forse anche di quello che è ora la Russia, considerando che l'uomo al comando proviene proprio da quegli ambienti (ed i metodi non sembrano essere di molto cambiati).
Въпреки,че уважавам положения труд трябва да кажа,че автора на доста места допуска да проличат пристрастията му и отношението към представяния материал. За мен това е недопустимо в историяески труд независимо от темата.
„КГБ. Истинската история на съветските тайни служби“ е своеобразно продължение на неговия най-популярен труд „Тайните на Кремъл“. Връзката между книгите е явна – историята на Съветския съюз е неразривно свързана с историята на КГБ - Комитета за държавна сигурност.Дори и с различни имена винаги става дума за тайните служби за държавна сигурност. Според Льоконт тези служби са различни от разузнавателните служби на демократичните страни. КГБ (и предишните ЧК и т.н.) не е служба за събиране на информация и за противодействие на чуждите разузнавателни служби, а преди всичко – репресивна машина. Така е замислена още в първите дни след Октомврийската революция – служба за потискане и унищожаване на инакомислещите, на опозицията, по-късно – на дисидентите. Историците още спорят какви точно са били критериите за масовите убийства, за чистките през 30-те години на ХХ век. В кратък момент на отваряне на документи на КГБ в началото на 90-те години някои изследователи са се добрали до материали, от които се вижда, че навремето са били определяни квоти за разчистване по райони. Често репресиращите след това са били репресирани. Това не е ново, но тази книга е насочена към по-младите поколения и разкрива исторически истини прегледно и увлекателно. Най-полезното в книгата са ключовете към съвременността, към това, което Русия прави в момента и нейните тайни служби. Това, което е много ценно в книгата на Бернар Льоконт е, че той успява да синтезира и да направи много увлекателна своята информация. Това не е цялостната история на Русия от 20 век. Тук са включени 16 характерни епизода. Първият е убийството на Распутин през 1916 г., неговото влияние върху императорския двор, върху империатрицата, върху Николай II“. Посланията на изданието разкриват същността на режимите, които са управлявали Русия.