What do you think?
Rate this book
Napoleon: The myth of the saviour
English, French (translation)
470 pages, Hardcover
First published January 1, 1977
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 17 of 17 reviews
December 15, 2019
Kis Napóleon-biblia. A Császár élettörténetének alfája és ómegája. Helyenként kissé összefoglaló jellegű, és még így is 600 oldal – ez azért jól jelzi, mennyi elmondanivaló van a korzikaival kapcsolatban. Tulard-t ebből a sok mondanivalóból amúgy nem a hadtörténet érdekli – a bravúros csaták és kábítóan újszerű stratégiák elemzését meghagyja a hadtörténészeknek –, sokkal inkább a napóleoni hatalomgyakorlás módszerei: a gazdaság, a kül- és belpolitikai, a hatalomba kerülésért és a hatalomban maradásért folytatott küzdelem. Merthogy igazából nem az az izgalmas kérdés, hogyan nyert meg megnyerhetetlennek tűnő csatákat, hanem hogyan juthatott el egyáltalán odáig ez a kis* korzikai hadnagy, hogy ezeket a csatákat ő, és ne más vívhassa meg.
A kulcs természetesen a forradalmi káosz, ami két szempontból is Napóleon kezére játszott: először elsöpörte az addigi elitet, lehetővé téve az ambiciózus (és tehetséges) tisztecskéknek, hogy szédítő magasságokba emelkedjenek. Ugyanakkor a forradalmi túlkapások és a Konvent tehetetlensége is az ő malmára hajtotta a vizet, mert a kezdeti lelkesedés hamar átadta helyét a csömörnek, aminek köszönhetően az emberek egyszer csak elkezdtek vágyakozni egy vezér után, aki végre stabilitást hoz az országnak az évtizedes forrongás után. És erre a szerepre Napóleon, az itáliai háború győztese, az egyiptomi kaland misztikus hőse tökéletesen alkalmasnak tűnt. Így kezdődött hát a pályafutás, amely több szempontból mutatta a mintát a XX. (és XXI.) századi diktátoroknak ahhoz, hogyan kell a végsőkig kizsigerelni a nemzet erőforrásait saját céljaink érdekében.
Napóleon forradalmi újításokat vezetett be a diktátorbizniszben: ő volt az első uralkodó, aki tudatosan tolta a propagandát a népbe, a győzhetetlen Császár figuráját a fura sapkával, meg a zubbony alá dugott kézzel. De olyan eredményesen, hogy még ma, 2018-ben, Mácsonydödöle-alsón se találni olyan embert lámpással se, aki képről ne ismerné fel őt. Az üzenet egyszerű volt, és nagyjából ugyanaz, mint amit korunk önjelölt zsebnapóleonjai is nyomatnak ezerrel: hogy Napóleon és a nemzet egy, ami Napóleonnak jó, az a nemzetnek is jó, és ha Napóleon bukik, az egész nemzet bukni fog vele. Ezzel olyan erőket tudott kiszipolyozni Franciaországból, mint előtte senki**(***). Vesztét is tulajdonképpen ugyanaz okozta, ami a mai diktátorokét fogja: egy idő után saját magát is félrevezette azzal, amivel eredetileg a népet akarta félrevezetni – hogy ő és csakis ő tudja a megoldást minden fennálló problémára, és bármit is tesz saját dinasztiája érdekében, az a lehető legjobb, amit tenni lehet az ország érdekében. Így aztán nem csoda, ha lassan erodálódni kezdett népszerűsége, mégpedig párhuzamosan a győzhetetlenség nimbuszával. A kezdeti gyors katonai sikereket felváltották az anyagi és emberi értelemben is egyre költségesebb elhúzódó háborúk (először Spanyolhonban), amelyek egyre brutálisabb sorozásokat tettek szükségessé. Ráadásul az a kontinentális zárlat, amivel a brit kereskedelmet akarta megtörni, visszaütött, és saját kereskedőit, iparát és mezőgazdaságát rogyasztotta meg. Nem is csoda, hogy mikor az angol-orosz-osztrák-porosz koalíció végül vereséget mért rá, a hű franciák különösebb szívfájdalom nélkül nézték végig, ahogy egykori megmentőjüket Elbára száműzik. Csak ugyanazt tették, amit Napóleon is tett velük: cserbenhagyták őt.
A cserbenhagyásnál jóval érdekesebb (és egyben tanulságosabb), hogy alig egy év múlva, amikor visszatért, mégis annyian oly lelkesen fogadták. Ez jól mutatja egyfelől a Bourbonok butaságát, akik hamisítatlan fakezűként álltak bele a kormányzásba a Császár bukása után, másfelől szépen példázza, hogy a nép emlékezete rövid, mint a rákosréti vipera, és szelektív, mint a skandináv hulladékgyűjtés. Persze a visszatérés ideje rövidre volt szabva, mert jött Waterloo, de ekkorra már a legenda kész volt, és a rabság Szent Ilonán csak fényes lakkal vonta be a hős emlékét. Holott hát, ha engem kérdtek, nem volt ő hős. Csak egyszerűen rohadtul szerette a hatalmat.
(Külön piros pont azért, mert Tulard a fejezetek végére mindig odabiggyeszt pár oldalt „Le nem zárt viták” címmel, amiben szemlézi, mely kérdésekben nem jutottak még dűlőre a történészek.)
* A „kis” Napóleon állandó jelzője lett, ami enyhén félrevezető, hisz a maga 168 centijével nem magasodott az átlag franciák alá. Ugyanakkor uralkodásának kezdetén kifejezetten alultáplált, májbajos benyomást keltett – bár később sikerült alaposan megpocakosodnia. Ami amúgy más diktátorokra is jellemző.
** Érdekes, hogy azok a vezetők, akik ilyen hibátlanul ki tudják véreztetni saját nemzetüket, milyen gyakran jöttek a birodalom perifériájáról. Hitler Ausztriából, Sztálin Grúziából, Napóleon meg Korzikáról. (Ráadásul ő fennmaradt írásai szerint jó ideig kifejezetten gyűlölte a franciákat, mint népe elnyomóit.) Talán pont ezért facsarják ki ilyen érzéketlenül az emberi erőforrásokat.
*** Érdekes továbbá, hogy bár Napóleon sikereit jórészt annak köszönhette, hogy felébresztette a nacionalizmus tüzét a franciákban, ez bukásában is szerepet játszott. Ugyanis ugyanazt a harsány nemzeti lángolást, amit ő felhasznált, közben exportálta Európa meghódított területeire is, hogy aztán a spanyolok, németek és oroszok kezében ezt a fegyvert épp ellene használják ki.
A kulcs természetesen a forradalmi káosz, ami két szempontból is Napóleon kezére játszott: először elsöpörte az addigi elitet, lehetővé téve az ambiciózus (és tehetséges) tisztecskéknek, hogy szédítő magasságokba emelkedjenek. Ugyanakkor a forradalmi túlkapások és a Konvent tehetetlensége is az ő malmára hajtotta a vizet, mert a kezdeti lelkesedés hamar átadta helyét a csömörnek, aminek köszönhetően az emberek egyszer csak elkezdtek vágyakozni egy vezér után, aki végre stabilitást hoz az országnak az évtizedes forrongás után. És erre a szerepre Napóleon, az itáliai háború győztese, az egyiptomi kaland misztikus hőse tökéletesen alkalmasnak tűnt. Így kezdődött hát a pályafutás, amely több szempontból mutatta a mintát a XX. (és XXI.) századi diktátoroknak ahhoz, hogyan kell a végsőkig kizsigerelni a nemzet erőforrásait saját céljaink érdekében.
Napóleon forradalmi újításokat vezetett be a diktátorbizniszben: ő volt az első uralkodó, aki tudatosan tolta a propagandát a népbe, a győzhetetlen Császár figuráját a fura sapkával, meg a zubbony alá dugott kézzel. De olyan eredményesen, hogy még ma, 2018-ben, Mácsonydödöle-alsón se találni olyan embert lámpással se, aki képről ne ismerné fel őt. Az üzenet egyszerű volt, és nagyjából ugyanaz, mint amit korunk önjelölt zsebnapóleonjai is nyomatnak ezerrel: hogy Napóleon és a nemzet egy, ami Napóleonnak jó, az a nemzetnek is jó, és ha Napóleon bukik, az egész nemzet bukni fog vele. Ezzel olyan erőket tudott kiszipolyozni Franciaországból, mint előtte senki**(***). Vesztét is tulajdonképpen ugyanaz okozta, ami a mai diktátorokét fogja: egy idő után saját magát is félrevezette azzal, amivel eredetileg a népet akarta félrevezetni – hogy ő és csakis ő tudja a megoldást minden fennálló problémára, és bármit is tesz saját dinasztiája érdekében, az a lehető legjobb, amit tenni lehet az ország érdekében. Így aztán nem csoda, ha lassan erodálódni kezdett népszerűsége, mégpedig párhuzamosan a győzhetetlenség nimbuszával. A kezdeti gyors katonai sikereket felváltották az anyagi és emberi értelemben is egyre költségesebb elhúzódó háborúk (először Spanyolhonban), amelyek egyre brutálisabb sorozásokat tettek szükségessé. Ráadásul az a kontinentális zárlat, amivel a brit kereskedelmet akarta megtörni, visszaütött, és saját kereskedőit, iparát és mezőgazdaságát rogyasztotta meg. Nem is csoda, hogy mikor az angol-orosz-osztrák-porosz koalíció végül vereséget mért rá, a hű franciák különösebb szívfájdalom nélkül nézték végig, ahogy egykori megmentőjüket Elbára száműzik. Csak ugyanazt tették, amit Napóleon is tett velük: cserbenhagyták őt.
A cserbenhagyásnál jóval érdekesebb (és egyben tanulságosabb), hogy alig egy év múlva, amikor visszatért, mégis annyian oly lelkesen fogadták. Ez jól mutatja egyfelől a Bourbonok butaságát, akik hamisítatlan fakezűként álltak bele a kormányzásba a Császár bukása után, másfelől szépen példázza, hogy a nép emlékezete rövid, mint a rákosréti vipera, és szelektív, mint a skandináv hulladékgyűjtés. Persze a visszatérés ideje rövidre volt szabva, mert jött Waterloo, de ekkorra már a legenda kész volt, és a rabság Szent Ilonán csak fényes lakkal vonta be a hős emlékét. Holott hát, ha engem kérdtek, nem volt ő hős. Csak egyszerűen rohadtul szerette a hatalmat.
(Külön piros pont azért, mert Tulard a fejezetek végére mindig odabiggyeszt pár oldalt „Le nem zárt viták” címmel, amiben szemlézi, mely kérdésekben nem jutottak még dűlőre a történészek.)
* A „kis” Napóleon állandó jelzője lett, ami enyhén félrevezető, hisz a maga 168 centijével nem magasodott az átlag franciák alá. Ugyanakkor uralkodásának kezdetén kifejezetten alultáplált, májbajos benyomást keltett – bár később sikerült alaposan megpocakosodnia. Ami amúgy más diktátorokra is jellemző.
** Érdekes, hogy azok a vezetők, akik ilyen hibátlanul ki tudják véreztetni saját nemzetüket, milyen gyakran jöttek a birodalom perifériájáról. Hitler Ausztriából, Sztálin Grúziából, Napóleon meg Korzikáról. (Ráadásul ő fennmaradt írásai szerint jó ideig kifejezetten gyűlölte a franciákat, mint népe elnyomóit.) Talán pont ezért facsarják ki ilyen érzéketlenül az emberi erőforrásokat.
*** Érdekes továbbá, hogy bár Napóleon sikereit jórészt annak köszönhette, hogy felébresztette a nacionalizmus tüzét a franciákban, ez bukásában is szerepet játszott. Ugyanis ugyanazt a harsány nemzeti lángolást, amit ő felhasznált, közben exportálta Európa meghódított területeire is, hogy aztán a spanyolok, németek és oroszok kezében ezt a fegyvert épp ellene használják ki.
December 8, 2016
This was the first biography I ever read in French and it is a fascinating study of Napoleon who left a lasting impression in France (most social institutions he created are still functioning for better or for worse) and on Europe (where he left a trail of blood and relatives on thrones that endured for generations after his death). It is a neutral portait - not judgemental or apologetic which is much to its credit. A highly readable and interesting account of one of the 19th C's most enigmatic and ill-fated political leaders.
July 24, 2022
An excellent read for those curious about Bonaparte and post French Revolution era.
February 2, 2024
Boeiend beeld van Napoléon als verdediger van de belangen gegoede burgerij, en als (grootse) voorloper van mannen als Thiers, Pétain, en de Gaulle.
October 27, 2017
"j'aime le pouvoir"
May 13, 2023
Den anden biografi jeg har læst om Napoleon virker lidt arkaisk og opremsende med (lidt for) mange samfundsøkonomiske analyser af det post-revolutionære franske samfund i tiden lige omkring Napoleons storhedstid, og man føler ikke man kommer særlig tæt på manden og myten. Den franske forfatter skal dog roses for ikke at skjule Napoleons mindre flatterende personkarakteristika, og sin egen subjektive uimponerethed over en af de mest kontroversielle og sandsynligvis også overvurderede magtmennesker i europæisk krigshistorie.
February 2, 2015
Concis mais complet, cet ouvrage est destiné aux passionnés déjà aux fait. Pro
April 21, 2018
The napoleonic saga is well known, books about it have been piling up by the thousands. In a biography dedicated to such a man Jean Tulard follows the rules of the game. He tells his fascinating journey, and shows how the man, oportunistic, managed to emerge out of the troubles of a whole era to impose himself within barely a decade as a central figure in the history of both France and Europe.
The structure of this book is simple, but makes room for plenty of informations. Some chapters deal specifically with topics like economics, art and literature or, again, religion. All end by footnotes rich in details (bibliography, commentaries, open debate...). An appendix with chronology, list of his ministers and generals, and even an impressive filmography close it all. Both complete and writen in a fluid style, the book is therefore a real pleasure to read.
Faithful to the subtitle ('or the myth of the savior') Jean Tulard also shows that, if we still entertain this image of Napoleon as being the savior of the French Revolution it's thanks to Napoleon himself, propagandist aware of the image a leader should project to his people... and posterity! From his first campaign in Italy up to St Helena, the man sells himself by constantly adapting as circumstances dictate. Newspapers, paintings, imperial cult, and even his iconic appearance, Napoleon seemed to have been a brilliant spin doctor ahead of his time.
Strangely, while acknowledging this flair for propaganda the historian himself seems to fall under its spell. He quickly brushes aside the monarchists, defends favourable economic conditions, and blaming the Coalitions for being sole responsible for the wars (apart for Spain and Russia) reads between the lines like a justification of his drastic policies. The police state, we are told, was not that oppressive... I won't take side (my ideas of him are way too ambiguous!) but, no doubt, such an approach will irritate some readers. Having said that, is it even possible to have an unbiased opinion about such a man?
Because he clearly shows how difficult it is even nowadays to differentiate between myth and reality, navigating its way through the smoke of a propaganda yet crucial to understand, on top of being a great biography and a very good overview of the period this book remains fascinating. A dense but fantastic read.
The structure of this book is simple, but makes room for plenty of informations. Some chapters deal specifically with topics like economics, art and literature or, again, religion. All end by footnotes rich in details (bibliography, commentaries, open debate...). An appendix with chronology, list of his ministers and generals, and even an impressive filmography close it all. Both complete and writen in a fluid style, the book is therefore a real pleasure to read.
Faithful to the subtitle ('or the myth of the savior') Jean Tulard also shows that, if we still entertain this image of Napoleon as being the savior of the French Revolution it's thanks to Napoleon himself, propagandist aware of the image a leader should project to his people... and posterity! From his first campaign in Italy up to St Helena, the man sells himself by constantly adapting as circumstances dictate. Newspapers, paintings, imperial cult, and even his iconic appearance, Napoleon seemed to have been a brilliant spin doctor ahead of his time.
Strangely, while acknowledging this flair for propaganda the historian himself seems to fall under its spell. He quickly brushes aside the monarchists, defends favourable economic conditions, and blaming the Coalitions for being sole responsible for the wars (apart for Spain and Russia) reads between the lines like a justification of his drastic policies. The police state, we are told, was not that oppressive... I won't take side (my ideas of him are way too ambiguous!) but, no doubt, such an approach will irritate some readers. Having said that, is it even possible to have an unbiased opinion about such a man?
Because he clearly shows how difficult it is even nowadays to differentiate between myth and reality, navigating its way through the smoke of a propaganda yet crucial to understand, on top of being a great biography and a very good overview of the period this book remains fascinating. A dense but fantastic read.
May 8, 2024
J'ai été passionné en lisant ce livre. Malgré un début peut-être un peu lent, l'histoire de Napoléon m'a paru vraiment incroyable.
Je recommande vivement sa lecture. Qui ne connait pas son passé ne connait pas son pays. Malgré tous ses détracteurs finalement Napoléon restera dans la mémoire de tous les français comme un grand stratège militaire, bien évidemment comme un chef d'état du XIX siècle.
Jean Tulard est vraiment un expert et malgré de nombreuses dates, batailles, etc, le livreest très facile à lire
Je recommande vivement sa lecture. Qui ne connait pas son passé ne connait pas son pays. Malgré tous ses détracteurs finalement Napoléon restera dans la mémoire de tous les français comme un grand stratège militaire, bien évidemment comme un chef d'état du XIX siècle.
Jean Tulard est vraiment un expert et malgré de nombreuses dates, batailles, etc, le livreest très facile à lire
March 11, 2021
Me han gustado los capítulos cortos y la sección de debates abiertos al final de cada capítulo. Lo mejor del libro está al inicio y al final. Al inicio al mostrar el escenario político de la Revolución, y al final con las decisiones tomadas en Rusia, Waterloo, Elba. Sin embargo, creo que hay un exceso de nombres, pareciera que el lector tiene que ser experto de ese periodo para poder saber la relevancia de cada nombre.
May 27, 2018
excelente libro... no es una biografía en si de Napoleón, ya que trata en si del periodo que va desde la Revolución francesa hasta su caída en Waterloo... me gusto mucho y espero reseñarlo próximamente en mi blog http://bibliofiliaycolecciones.blogsp...
November 25, 2025
4.25
Bardzo rozbudowana, pogłębiona, patrząca mocno krytycznie na Napoleona, interesująca, jednakże bez sporej wiedzy o tamtym okresie historycznym i całej historii tytułowego bohatera- nie do przejścia.
Bardzo rozbudowana, pogłębiona, patrząca mocno krytycznie na Napoleona, interesująca, jednakże bez sporej wiedzy o tamtym okresie historycznym i całej historii tytułowego bohatera- nie do przejścia.
September 20, 2017
Was supposed to be the definitive modern appraisal of Napoleon but all I can say is never let evidence and facts get in the way of a good story. And never trust a French historian
April 3, 2025
Fantastic and concise summary of one of Europe's most monumental figures.
July 12, 2020
Le plus complet de tous
April 29, 2020
Si os pica la curiosidad sobre este personaje histórico, o bien tenéis que usarlo como manual, es perfecto para ambas cosas. Es lo suficientemente narrativo para entretenerte y, a la vez, darte la información que necesitas. Crítico con la figura de Napoleón, plantea debates y es muy objetivo. En definitiva, lo recomiendo!
Displaying 1 - 17 of 17 reviews