What do you think?
Rate this book
Madam Ambassador: Three Years of Diplomacy, Dinner Parties, and Democracy in Budapest
A helicopter ride to visit troops in the Afghanistan war zone, a tense meeting with the newly elected Prime Minister, and…a wild boar hunt! Eleni Kounalakis was forty-three and a land developer in Sacramento, California, when she was tapped by President Barack Obama to serve as the U.S. ambassador to Hungary under Secretary of State Hillary Clinton. During her tenure, from 2010 to 2013, Hungary was a key ally in the U.S. military surge, held elections in which a center-right candidate gained a two-thirds supermajority and rewrote the country's constitution, and grappled with the rise of Hungarian nationalism and anti-semitism.
The first Greek-American woman ever to serve as a U.S. ambassador, Kounalakis recounts her training at the State Department's “charm school” and her three years of diplomatic life in Budapest―from protocols about seating, salutations, and embassy security to what to do when the deposed King of Greece hands you a small chocolate crown (eat it, of course!). A cross between a foreign policy memoir and an inspiring personal family story―her immigrant Greek father went from agricultural day laborer to land developer and major Democratic party activist― Madam Ambassador draws back the curtain on what it is like to represent the U.S. government abroad as well as how American embassies around the world function.
The first Greek-American woman ever to serve as a U.S. ambassador, Kounalakis recounts her training at the State Department's “charm school” and her three years of diplomatic life in Budapest―from protocols about seating, salutations, and embassy security to what to do when the deposed King of Greece hands you a small chocolate crown (eat it, of course!). A cross between a foreign policy memoir and an inspiring personal family story―her immigrant Greek father went from agricultural day laborer to land developer and major Democratic party activist― Madam Ambassador draws back the curtain on what it is like to represent the U.S. government abroad as well as how American embassies around the world function.
320 pages, Hardcover
First published May 5, 2015
13 people are currently reading
111 people want to read
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 13 of 13 reviews
January 14, 2016
I'm a little biased. It's my wife's book. But I think it reads well, flows, but is also a good intro to Hungary and its contemporary society and politics.
July 3, 2023
When Kounalakis was tapped to be an ambassador, it was as a political appointee—that is, less because she had training that was useful for the job and more because she'd been willing and able to raise a lot of money for high-profile political candidates. In Budapest, though, she quickly found her footing as an ambassador and, I guess as ambassadors do, started doing what she could to promote US policy (or at least US interests) abroad.
I am, if truth be told, more interested in anecdotes and daily life than I am in politics, and this might be a better read for someone closely invested in foreign politics—but there are still anecdotes aplenty, and some fascinating history to boot. (Take the story of József Mindszenty, who spent fifteen years living in the US embassy to shelter him from retribution from the communist government...) I am also compelled to note, again, the difference in the way men and women are treated in embassy work:
I'm not here to criticise either Kounalakis or her husband, but I am going to briefly stray off script to cheerfully criticise government priorities for embassy spouses. This criticism isn't even specific to the US government! It's so clear—not just here but in, say, Lost and Found in Spain (written by the wife of a US diplomat), or Diplomatic Baggage (the wife of a UK diplomat), or Vodka and Apple Juice (the wife of an Australian diplomat) that the expectations of what diplomats' spouses should be doing with their time were written when it was crystal clear that diplomat's spouse meant heterosexual male diplomat's wife, and that those wifely expectations really haven't been updated...meaning that regardless of whether a diplomat's spouse has a job (or is allowed to keep their job), the expectation is that they'll be unpaid support for the diplomat and keep up the children and the house and so on—unless the diplomat is a (heterosexual) woman, in which case it's taken as obvious that no, of course her husband won't be taking over household responsibilities or otherwise doing...anything that he doesn't want to. Which will be fab, when trailing wives are afforded the same courtesy as a matter of course.
But back to the book. I'm not sure it's aged as well as it could have, though Kounalakis can hardly be blamed for not foreseeing the turmoil that the US government was thrown into with the rise of You Know Who in 2016. But it's interesting to see statements like this—In the United States, we have always been wary of too much power concentrated in too few hands. As a result, our system provides checks and balances, and after 238 years of wrangling, power in America is spread across many institutions (158)—and to reflect that, well, that system works well when the people in power are at least trying to do the right thing, even if they disagree on what the right thing is. The past few years have really shown the cracks in the system, no?
It makes for an interesting read, at any rate. I'm not sure why I find this sort of memoir so appealing (I'm not cut out to be either a diplomat or a diplomat's wife), but I suppose it takes me into various worlds that I have no part of. It is worth noting that since her time in Hungary (and the publication of this book), Kounalakis has become a full-time California politician, and perhaps as a consequence this is fairly carefully politic in tone—endless praise for her American colleagues and American law & order more generally; only the most measured criticism of other countries' politicians; a fair amount of name-dropping; something of a sense of hoo-rah. Neither surprising nor egregious, but if you're in the mood for something a little more open / a little less measured, look elsewhere.
I am, if truth be told, more interested in anecdotes and daily life than I am in politics, and this might be a better read for someone closely invested in foreign politics—but there are still anecdotes aplenty, and some fascinating history to boot. (Take the story of József Mindszenty, who spent fifteen years living in the US embassy to shelter him from retribution from the communist government...) I am also compelled to note, again, the difference in the way men and women are treated in embassy work:
When we arrived at the State Department for charm school, we started out in the same briefings, but after a few days they separated us. While the future ambassadors went off to classified briefings, spouses received instruction in how to run a residence. Markos had no interest, to put it mildly, in table settings and name tags. (95)
Markos had been great about taking on more responsibility for the kids, but I knew he would not accept any home improvement assignments. I would have to deal with the house later. (18)Add to that the fact that her husband, now that Eleni Kounalakis's job was going to define their lives for the next few years, suddenly insisted that she switch to using his last name... (I'm reminded a little bit of something Hillary Rodham Clinton said, perhaps in Living History? It's been a long, long time since I read it...anyway, she mentioned seeing no reason to change her last name...until it became important for Bill's political career, because voters might not be 'comfortable' with a man whose wife had kept her last name. This is different, obviously, but it still sort of feels like we haven't come that far in some ways, doesn't it?)
I'm not here to criticise either Kounalakis or her husband, but I am going to briefly stray off script to cheerfully criticise government priorities for embassy spouses. This criticism isn't even specific to the US government! It's so clear—not just here but in, say, Lost and Found in Spain (written by the wife of a US diplomat), or Diplomatic Baggage (the wife of a UK diplomat), or Vodka and Apple Juice (the wife of an Australian diplomat) that the expectations of what diplomats' spouses should be doing with their time were written when it was crystal clear that diplomat's spouse meant heterosexual male diplomat's wife, and that those wifely expectations really haven't been updated...meaning that regardless of whether a diplomat's spouse has a job (or is allowed to keep their job), the expectation is that they'll be unpaid support for the diplomat and keep up the children and the house and so on—unless the diplomat is a (heterosexual) woman, in which case it's taken as obvious that no, of course her husband won't be taking over household responsibilities or otherwise doing...anything that he doesn't want to. Which will be fab, when trailing wives are afforded the same courtesy as a matter of course.
But back to the book. I'm not sure it's aged as well as it could have, though Kounalakis can hardly be blamed for not foreseeing the turmoil that the US government was thrown into with the rise of You Know Who in 2016. But it's interesting to see statements like this—In the United States, we have always been wary of too much power concentrated in too few hands. As a result, our system provides checks and balances, and after 238 years of wrangling, power in America is spread across many institutions (158)—and to reflect that, well, that system works well when the people in power are at least trying to do the right thing, even if they disagree on what the right thing is. The past few years have really shown the cracks in the system, no?
It makes for an interesting read, at any rate. I'm not sure why I find this sort of memoir so appealing (I'm not cut out to be either a diplomat or a diplomat's wife), but I suppose it takes me into various worlds that I have no part of. It is worth noting that since her time in Hungary (and the publication of this book), Kounalakis has become a full-time California politician, and perhaps as a consequence this is fairly carefully politic in tone—endless praise for her American colleagues and American law & order more generally; only the most measured criticism of other countries' politicians; a fair amount of name-dropping; something of a sense of hoo-rah. Neither surprising nor egregious, but if you're in the mood for something a little more open / a little less measured, look elsewhere.
February 9, 2016
Disappointing. Kounalakis served during an important period in Hungary, and this memoir could have been insightful, illuminating, revealing. Instead, it is self-congratulatory and not very interesting.
September 28, 2020
Kounalakis is like Peter Seller's Clouseau. She is so stupid and self-absorbed that she doesn't realize that everyone mocks her - and in not so subtle ways. Of course, she is CA Lt Governor now and proves, once again, that it's always better to have a rich father and good contacts than intelligence or beauty. Ironically, she has a lot in common with her nemesis Donald Trump, but she is too ignorant to see the parallel. An intelligent person would have been embarrassed and humiliated to have been abandoned on a German tarmac to fend for herself or have her posterior paddled. But not Eleni! Hungarians recognized what a clown she is. Unfortunately CA voters did not. To be fair, the book was amusing...but not in the way Eleni hoped. I give the book three stars and her personally zero.
August 18, 2018
A surprisingly great read, this book was given to me by my Greek American priest. I wasn't sure what to expect. But I cracked the book open after seeing the author's name on the lt. goveror primary race in California this year. What I found was a book I loved, with an entirely engrossing and thoroughly relateable fellow Californian discovering the world in Eastern Europe. I could totally relate! In college I spent 2 different study abroad times in Romania. Eleni's view of Hungary opened up so much more about the country than I ever thought. A great read.
September 15, 2020
The problem with Madam Ambassador is that the first chapter has a great anecdote . . . and that's basically the only great anecdote in the entire book. The ambassador in question, Eleni Kounalakis, was a politically appointed ambassador, not a career ambassador. As such, she was not posted to a particularly difficult position. The book is okay but not terribly interesting as Kounalakis goes into much greater detail about her upbringing and political leanings and spends not nearly as much time talking about the work of being an ambassador.
January 3, 2018
I got this book for a trip to Hungary. Not only did I enjoy learning more about Hungary, I really enjoyed getting to know Kounalakis and her tireless, fearless work. I really hope to meet her in real life some day.
October 20, 2018
Helpful in understanding contemporary Hungarian society.
I think it would also be informative for anyone interested in going into diplomacy or the foreign service.
I think it would also be informative for anyone interested in going into diplomacy or the foreign service.
March 25, 2019
Good story telling! An inside look in to the thoughts of the U.S. Ambassador to Hungary. Geopolitics, personal reflection, and a first hand account of Victor Orban's 2/3rds revolution.
February 25, 2016
Szeretnék néhány szempontot kiemelni, melyekre alapozva érdemes ezt a könyvet kézbe venni és végigolvasni.
1. Ez egy autobiográfia. Nem a magyar politikai élet mélyreható elemzése, se nem térkép a legmagasabb szintű diplomáciai protokoll birodalmához, és legkevésbé sem könyv a magyarokról a magyaroknak. Kounalakis nagykövet asszony arra a kérdésre próbál választ adni, melyet kinevezése óta vagy ezerszer nekiszegeztek: hogyan lesz valakiből amerikai nagykövet? Különösképpen politikai kinevezett, nem pedig karrierdiplomata nagykövet. Ennélfogva írásának éppoly lényeges része családi gyökereinek, másodgenerációs gyermekkorának, görög ortodox szertartás szerint rendezett esküvőjének vagy éppen az üzleti szférában és a civil szervezetekben vállalt feladatainak részletezése, mint maguk a diplomáciai csatározások, amire mi magyarok - valljuk be őszintén - a leginkább kíváncsiak volnánk. Ugyanakkor ezek a személyes, végtelenül privát hangvételű elbeszélések sem minden tanulság nélküliek. Egyebek között rávilágítanak arra, hogy a jól szituált családi háttér, az ún. "vagyon" és az azzal együtt járó hatalom, bár nyilvánvalóan szükséges ahhoz, hogy valaki a magaspolitika szereplőjévé válhasson, de Amerikában ez önmagában nem elég. A társadalmi kapcsolatok kiépítésének legalább ennyire fontos rekvizituma a támogatás és az adakozás, vagyis a vertikális szociális szolidaritás gyakorlása, a kölcsönös bizalmon alapuló összetartás (akár nemek, akár etnikai háttér, akár lokális kommunális alapon), no és az önkéntes, aktív civil szerepvállalás (mindkét jelző egyformán hangsúlyos), mely sokkal ideálisabb módja az egyén thümotikus késztetésének kielégítésére, mint a nemzeti szupremácia narratívájának kidolgozása és erőszakos fenntartása (amint az nálunk történik). Mindez éles kontrasztot képez hazánk és még néhány keleti blokkbéli fiatal "demokrácia" közéleti gyakorlatával. Nem véletlenül írja Francis Fukuyama több helyütt, hogy a bizalom hiánya, és annak kihatásai az adott nemzet gazdasági, civil és politikai életére, végső soron alááshatja ezen demokráciák jövőjét. Az amerikai demokrácia működése messze nem tökéletes, hiba is volna idealizálni, de - ahogy azt mondani szokták - még mindig a legkisebb rossz.
2. Eleni Kounalakis története lehetőséget nyújt arra, hogy az idegen szemével lássuk Magyarország jelenét. Ha előítéletek nélkül teszünk erre kísérletet, több fontos dolog is világossá válik. Példának okáért, a nyugati világ egyrészt teljes mértékben félreértelmezte (és így alá is becsülte) a magyar politikai élet közelmúltbéli tendenciáit, és ezt a hibát még képes volt tovább tetézni azzal, hogy a bizonyos ügyekben nyújtott magyar segítségért cserében időnként megkímélte a kormányt az éles hangú kritikától vagy a nyomásgyakorlástól. Továbbá, eléggé kínos képet fest arról, miként törnek-zúznak kormányunk politikusai a porcelánbolti elefánthoz hasonlatosan a nemzetközi diplomácia színpadán, miként váltanak ki viselkedésükkel, hangvételükkel, mindenféle éthoszt (copyright Dr. Klinghammer) nélk��löző hozzáállásukkal és eljárásaikkal döbbenetet és megrökönyödést. Ilyen esetekben mutatkozik meg a gyors vagyoni felkapaszkodás hátulütője, amikor a magas társadalmi státusz nem jár együtt kellően alapos, rendszerint többgenerációs múltra visszatekintő kulturális beágyazottsággal.
3. Végül, de nem utolsósorban, a fülkeforradalomról írottakról. A memoár megírása óta történtek teljesen világosan aláhúzzák, hogy a nagykövet asszony aggályai és félelmei jogosak és megalapozottak voltak. Nem Eleni Kounalakis hibája, hogy a magyar-amerikai kétoldalú kapcsolatok alakulásáról szólván olyan ritkán tudott pozitív benyomásokról számot adni. Pedig a könyvből az is kiderül, az Egyesült Államok kifejezetten túlzó optimizmussal igyekezett fenntartani egy kielégítő, működőképes jó viszonyt Orbán Viktor kormányával, még olyankor is, amikor az erre teljességgel érdemtelenné vált. Azonban korántsem a magyar kormány általános, válogatás nélküli kárhoztatásáról van szó: Hende Csaba hadügyminiszterről vagy Martonyi János külügyminiszterről (előbbi időnkénti modortalanságai ellenére is) a nagykövet kifejezett barátsággal és szimpátiával emlékezik meg. Ami Orbán Viktor személyét illeti, annak leginkább sokatmondó summázatát akkor adja Eleni Kounalakis, amikor a kormányfővel folytatott búcsúbeszélgetés során ráébredt, Orbán számára a szabadság azt jelenti, hogy ők szabadon bármit megtehetnek. Nos, kell-e mondani, hogy ez azért meglehetősen távol esik a fejlett demokráciák felfogásától?
1. Ez egy autobiográfia. Nem a magyar politikai élet mélyreható elemzése, se nem térkép a legmagasabb szintű diplomáciai protokoll birodalmához, és legkevésbé sem könyv a magyarokról a magyaroknak. Kounalakis nagykövet asszony arra a kérdésre próbál választ adni, melyet kinevezése óta vagy ezerszer nekiszegeztek: hogyan lesz valakiből amerikai nagykövet? Különösképpen politikai kinevezett, nem pedig karrierdiplomata nagykövet. Ennélfogva írásának éppoly lényeges része családi gyökereinek, másodgenerációs gyermekkorának, görög ortodox szertartás szerint rendezett esküvőjének vagy éppen az üzleti szférában és a civil szervezetekben vállalt feladatainak részletezése, mint maguk a diplomáciai csatározások, amire mi magyarok - valljuk be őszintén - a leginkább kíváncsiak volnánk. Ugyanakkor ezek a személyes, végtelenül privát hangvételű elbeszélések sem minden tanulság nélküliek. Egyebek között rávilágítanak arra, hogy a jól szituált családi háttér, az ún. "vagyon" és az azzal együtt járó hatalom, bár nyilvánvalóan szükséges ahhoz, hogy valaki a magaspolitika szereplőjévé válhasson, de Amerikában ez önmagában nem elég. A társadalmi kapcsolatok kiépítésének legalább ennyire fontos rekvizituma a támogatás és az adakozás, vagyis a vertikális szociális szolidaritás gyakorlása, a kölcsönös bizalmon alapuló összetartás (akár nemek, akár etnikai háttér, akár lokális kommunális alapon), no és az önkéntes, aktív civil szerepvállalás (mindkét jelző egyformán hangsúlyos), mely sokkal ideálisabb módja az egyén thümotikus késztetésének kielégítésére, mint a nemzeti szupremácia narratívájának kidolgozása és erőszakos fenntartása (amint az nálunk történik). Mindez éles kontrasztot képez hazánk és még néhány keleti blokkbéli fiatal "demokrácia" közéleti gyakorlatával. Nem véletlenül írja Francis Fukuyama több helyütt, hogy a bizalom hiánya, és annak kihatásai az adott nemzet gazdasági, civil és politikai életére, végső soron alááshatja ezen demokráciák jövőjét. Az amerikai demokrácia működése messze nem tökéletes, hiba is volna idealizálni, de - ahogy azt mondani szokták - még mindig a legkisebb rossz.
2. Eleni Kounalakis története lehetőséget nyújt arra, hogy az idegen szemével lássuk Magyarország jelenét. Ha előítéletek nélkül teszünk erre kísérletet, több fontos dolog is világossá válik. Példának okáért, a nyugati világ egyrészt teljes mértékben félreértelmezte (és így alá is becsülte) a magyar politikai élet közelmúltbéli tendenciáit, és ezt a hibát még képes volt tovább tetézni azzal, hogy a bizonyos ügyekben nyújtott magyar segítségért cserében időnként megkímélte a kormányt az éles hangú kritikától vagy a nyomásgyakorlástól. Továbbá, eléggé kínos képet fest arról, miként törnek-zúznak kormányunk politikusai a porcelánbolti elefánthoz hasonlatosan a nemzetközi diplomácia színpadán, miként váltanak ki viselkedésükkel, hangvételükkel, mindenféle éthoszt (copyright Dr. Klinghammer) nélk��löző hozzáállásukkal és eljárásaikkal döbbenetet és megrökönyödést. Ilyen esetekben mutatkozik meg a gyors vagyoni felkapaszkodás hátulütője, amikor a magas társadalmi státusz nem jár együtt kellően alapos, rendszerint többgenerációs múltra visszatekintő kulturális beágyazottsággal.
3. Végül, de nem utolsósorban, a fülkeforradalomról írottakról. A memoár megírása óta történtek teljesen világosan aláhúzzák, hogy a nagykövet asszony aggályai és félelmei jogosak és megalapozottak voltak. Nem Eleni Kounalakis hibája, hogy a magyar-amerikai kétoldalú kapcsolatok alakulásáról szólván olyan ritkán tudott pozitív benyomásokról számot adni. Pedig a könyvből az is kiderül, az Egyesült Államok kifejezetten túlzó optimizmussal igyekezett fenntartani egy kielégítő, működőképes jó viszonyt Orbán Viktor kormányával, még olyankor is, amikor az erre teljességgel érdemtelenné vált. Azonban korántsem a magyar kormány általános, válogatás nélküli kárhoztatásáról van szó: Hende Csaba hadügyminiszterről vagy Martonyi János külügyminiszterről (előbbi időnkénti modortalanságai ellenére is) a nagykövet kifejezett barátsággal és szimpátiával emlékezik meg. Ami Orbán Viktor személyét illeti, annak leginkább sokatmondó summázatát akkor adja Eleni Kounalakis, amikor a kormányfővel folytatott búcsúbeszélgetés során ráébredt, Orbán számára a szabadság azt jelenti, hogy ők szabadon bármit megtehetnek. Nos, kell-e mondani, hogy ez azért meglehetősen távol esik a fejlett demokráciák felfogásától?
August 12, 2015
a dynamic book of wide-eyed wonder with hints of shrewdness here and there. If it weren't a book about my own country, I probably wouldn't have enjoyed it half as much.
April 10, 2016
I've learned a lot about Ambassadors life. It's was exciting because I live in Budapest and she was ambassador in this city.
October 24, 2016
I enjoyed every sentence of this book. It provides some insights into the diplomacy and protocols i really liked reading it.
Displaying 1 - 13 of 13 reviews