Az elátkozott partból megismert együttes – Csülök, Tuskó Hopkins, Senki Alfonz és a Török Szultán – újabb sötét rejtélyek felkutatására indul. Igaz, hogy nem egy úton, hiszen Csülökék, miként a „három testőr”, az izgalmas és halálos veszélyeket ígérő kalandok során lovagi szolgálatot is teljesítenek egy francia lány, Yvonne oldalán, a Török Szultán viszont – úgy tűnik – aljas árulásaival egyre nagyobb veszélyekbe sodorja őket. De Yvonne apja, Duron tábornok megmentése és egy óriási panama leleplezése után kiderül, hogy „aljas” módszereivel a Török Szultán is csak leplezte magát, s az igazság kiderítésében, a veszedelmes kalandok sikeres kimenetelében őneki is jókora része van.
Jenő Rejtő (born Jenő Reich, pseudonyms: P. Howard, Gibson Lavery) was a Hungarian author, fiction writer, playwright and journalist, who died as a forced labourer during the World War II. He was born in Budapest, Austria-Hungary, on March 29, 1905, and died in Yevdokovo, Soviet Union (then under Axis occupation) on January 1, 1943.
He studied drama before traveling across Europe. When he returned to Hungary he became a successful playwright, responsible for such operettas as "Who Dares Wins" (1934). He then went on to write adventure novels parodying the Foreign Legion, which often featured his somewhat bizarre sense of humor. He reportedly died in 1942 in a labor camp after he was taken from hospital whilst seriously ill. The stamp issued in his honor depicts various images such as a North African sunset (a reference to his Foreign Legion stories), a cafe he frequented and a copy of Nagykorut - the newspaper he edited hanging on the stand.
Atsitiktinai paėmiau šitą knygą iš bibliotekos. Atsitiktinai, nes nei ką nors žinau apie šitą autorių, nei labai domiuosi vengrų literatūra, nei galėčiau pasakyt, kad 20a. pradžios kolonijinė Afrika - mano mėgstama tema. Betgi pasirodo, į rankas papuolė tikras aukso grynuolis. Trumpa, tačiau labai nuotaikinga, smagi, sarkastiška, greita knyga. Puikus humoras, ir svarbiausia, kad labai subtilus. Toks kind of tongue-in-cheek stiliaus.
Lengva, paprastutė, bet tuo pačiu įtraukianti ir gan originali. Joje nerasit nei kažkokios dramos, nei nuoseklaus, tvirto personažų konstravimo, nei kažkokių platesnių vietovių, žmonių ar įvykių aprašymų - bet jų ir nereikia. Tieisog šitą knygą reikia skaityt grynai atsipalaidavimui ir šypsenai, ir viskas atrodys labai teisinga, paprasta ir gražu.
Ova knjiga nije za 5 zvjezdica, više je za 4, ali toliko me je rasteretila i više puta od srca nasmijala da prosto nemam skoposti da joj dam manje od 5⭐! Veselo, lagano i zabavno od početka do kraja!
Knyga, kurios tikrai niekada nebūčiau atradęs ir perskaitęs, jei ne goodreads bendruomenė. Seniai išleista, neišvaizdi knygutė. Net jei rastumėte ją kokioje nors apdulkėjusioje lentynoje, turbūt pastumtumėte toliau ir paieškotumėte kažko įdomesnio. O vis tik perskaityti verta. Ypač jei esate senoviškų nuotykių romanų mėgėjas. Knygoje sutinkam tris draugus, tarnaujančius Prancūzijos legione Afrikoje. Visi kariai, kaip kariai, o ši trijulė tikra nenuoramų šutvė. Nei dienos be neįtikėtinų istorijų. Ką ten dienos! Net ir pusvalandį ramiai nusėdėti pavyksta tik surištiems arba patekus į belangę. Nuotykis keičia nuotykį. Kiekvienas įsipainiojimas gresia baigtis mirtimi, bet kompanija ne tik nestabdo, bet nuolat spusteli papildomai gazo pedalą. O viskas pagardinta geru šaukštu humoro. Žodžiu, laikykitės! Taip, humoras šiek tiek senstelėjęs, o nuotykių romanai tokiu stiliumi neberašomi. Bet ar tai blogai? Nė velnio! Man tai net suteikė papildomo žavesio.
Trys dezertyrai, Sacharos karštis, painus siužetas ir žinoma, įsipainiojusi moteris - humoristiniai Prancūzijos legione tarnaujančių kareivių nuotykiai. Tai knyga pakelianti nuotaiką - ne veltui prierašas - "vietoj antidepresantų". 😃
"Po to mes gerą pusvalandį sėdėjome ir kasėmės. Karceryje nėra kur skubėti, o tuo labiau skubintis atskleidinėti paslapčių. Pagaliau tylą nutraukė Hopkinsas - jis piktinosi, kad toje Afrikoje baisiai karšta."
"Vidury nakties mes pabudome nuo garsaus triukšmo: keli legionieriai nusprendė užkasti Leviną gyvą į smėlį. Senis per miegus vardijo receptus, o išalkėliams buvo nepakenčiama to klausytis." 😆
Szentségtörés, vagy sem, nekem nem igazán tetszett. Valóban voltak benne szórakoztató nyelvi fordulatok, de összességében valahogy nem ragadott meg a stílusa. Senki Alfonz és Tuskó Hopkins karaktere számomra teljesen elkülöníthetetlen volt, ami ebben a műfajban persze nem a világ vége, de azért nem dobott az élményen.
Tri musketara u Africi dolazi od strane jednog od najčitanijih književnika Mađarske koji pod pseudonimom P. Hovard piše klasične avanturističke romane. Ima bogatu književnu karijeru. Roman je pun komičnih scena i avanture koja kreće od prve do poslednje stranice. Radnja se odvija početkom dvadesetog veka u Africi. Tri legionara se nalaze u kaznenom logoruu afričkom garnizonu. Roman je prvi put objavljen 1940-te godine. Razlog zašto sam ovoj knjizi dao 3⭐️ je upravo zbog tog humora koji ja očigledno nisam shvatio na pravi način.
I really liked it, but I only gave it four stars, because sometimes I had to reread pages or chapters... Maybe it's my fault, maybe it means, it is a good book, but it is a four for me.
Minek olvas Rejtőt aki nem különösebben szereti? Talán nem csak az ellenszenvet és a baráti érzést, de ezt sem az okszerűség szőtte.
Legújabb elméletem, hogy olyan sok ember humorát formálta P. Howard irodalma, hogy közkincs lett. Biztosan ezért van folyamatosan az az érzésem olvasás közben, hogy előre tudom mi lesz a vicc. Amit persze egynél többször el kell sütni, hogy megragadjon. Én pedig nagyot sóhajtozom.
No, de papírvékony főszereplők ide, megmagyarázhatatlan motivációk oda, azért mégiscsak egy igen olvasmányos, szórakoztató műről van szó. Soha rosszabbat.
Abszolút egyedi hópehelynek érzem magam, de az az igazság, hogy nekem ez most nem jött be. Bár a Rejtő-humor egyes elemei kiállják az idő próbáját (például az orosz hússalátás nyitómondat), a legtöbb esetben inkább csak érzem, hogy ennek viccesnek kellene lennie, de én mégsem találom annak. A humor elavulása pedig durván cserben hagyja a századközép szalonrasszizmusára és a kalandregények végtelen értelmezhetetlen csavarjára épülő történetvezetést, ami számomra a könyv közepére teljes érdektelenségbe fulladt.