Azt hiszem, ha ezt a könyvet pár évvel ezelőtt olvasom, akkor határozottabb kritikát fogalmazok meg vele kapcsolatban. Mert Enger mintha túlzottan alávetné magát a tempónak, ami az általa választott korszakból és a szereplők habitusából amúgy természetszerűen fakad - a komótos hétköznapiságnak, amiben a dolgok lassan hömpölyögnek, a drámaiság pedig felszívódik, eltűnik a múló időben. Kevés a lendület a könyvben, hiányzik belőle a dinamizmus, az éles körvonalúra rajzolt jelenetek. Csak két ember van, akik élni akarják a maguk csendes életét, a saját szabályaik szerint.
De most úgy érzem, hogy pont ez a (szinte túlhangsúlyozott) hétköznapiság-ábrázolás a lényeg. Annak bemutatása, hogy ez a két ember semmiben nem különbözik tőled vagy tőlem, ambícióik, vágyaik tökéletesen megélhetőek. Azzal akarnak lenni, aki iránt vonzalmat éreznek, és mellesleg akarnak venni maguknak egy hajót, mert szeretnének vállalkozni. A baj csak az, hogy ezek az ambíciók és vágyak abban a korszakban kizárólag heteroszexuális férfiaknak voltak fenntartva - ők viszont nők, akik történetesen egymás iránt éreznek vonzalmat. Egy normális létezésben erre simán lehetne azt mondani, hogy ugyan mi értelme van erről írni? Hisz evidencia, hogy a nemi irányultság magánügy, semmi köze hozzá a törvényhozóknak, mint ahogy ahhoz sem, a számos istenkép közül melyikben találom meg a lelki nyugalmamat. (Persze egészen addig, amíg nem kívánom a főbérlőmet egy vérmocskos oltáron feláldozni, hogy privát Baphometem jóindulatát megszerezzem.) Csakhogy most megint ott tartunk, hogy ezt az evidenciát elkezdik egyesek megkérdőjelezni. A szerelem megélésének módja helyett annak tárgyára helyezik a hangsúlyt - így aztán nem az lesz a lényeg, hogy valaki üti-veri-e az élettársát, mint a répát, hanem hogy az az élettárs nő-e avagy netalántán, ó! borzalom!!! - férfi. Önkényesen megpróbálják körbekeríteni a "normális" fogalmát, hogy aztán álháborúkat vívhassanak azokkal, akik ezeken a határokon kívül rekedtek - ezzel pedig elérik, hogy a közbeszéd ne a valódi problémák körül forogjon, hanem azon a síkon, amelyet ők határoztak meg. Azok pedig, akik hangsúlyozni merik, hogy a különböző világnézetű (vagy akár nemi identitású) csoportok elfogadása az összetett társadalmak kötőszövete, akik empátiára, a "másik" megismerésére buzdítanak, azok hamar fóliázva találhatják magukat.
Különben meg lassan még én is unom, hogy mindig ide kell kilyukadni. Tökre szeretném megélni, hogy ilyen könyvekre ne is legyen szükség. Értetlenül nézzünk a regényekre, amelyekben a szereplők fő konfliktusa abból fakad, hogy melegek és/vagy nők. Csodálkozzunk azon, hogy egyszer, régen volt ilyen világ is. És aztán guglizzuk ki, ki volt az az Orbán Viktor, mert a gyerekeket érdekli, de mi már el is felejtettük.