What do you think?
Rate this book
Feliz norte
"ahol a lehetetlen egy bámulatos fordulattal lehetségessé válik"
Aimé Billion, a regény főhőse egy igazi kívülálló, aki sokáig nem találja a helyét a világban. Nemcsak Afrikában vagy Európában, de a saját bőrében is idegennek érzi magát. Ereiben joruba, vietnámi és francia vér keveredik. Az afrikaiak fehérnek, a fehérek afrikainak tartják. Élete első harmincnyolc évét Beninben tölti, segédápolóként dolgozik az ország legnépesebb városában létesített francia kórházban. Innen költözik aztán abba a másik országba, a messze Norvégiába, ahol a legjobban tudják, mi is az az idegenség, és éppen a távolságtartó norvégok közt keresi a boldogságot egy különös szerelemben. A könyv egyrészről olvasmányosan, plasztikusan mutatja be a nyugat-afrikai államot, és többek közt a vudut, a népi hiedelmeket és gyógymódokat; másrészről a jóléti Norvégiát. Kun Árpád fontos és felemelő regénye persze elsősorban nem a két ország, hanem Aimé Billion története: család-, utaztató-, fejlődés- és identitásregény. Azért is kiemelkedő alkotás, mert az emberi létezést se nem feketén-fehéren, se nem apokaliptikusan ábrázolja, mint oly sok mű, hanem a maga zavarbaejtő kiismerhetetlenségében és összetettségében, mély empátiával. A Boldog Észak egy hamisítatlan nagyregény, amely ismeretlen világokat tesz szívfájdítóan otthonossá a magyar olvasók számára.
Aimé Billion, a regény főhőse egy igazi kívülálló, aki sokáig nem találja a helyét a világban. Nemcsak Afrikában vagy Európában, de a saját bőrében is idegennek érzi magát. Ereiben joruba, vietnámi és francia vér keveredik. Az afrikaiak fehérnek, a fehérek afrikainak tartják. Élete első harmincnyolc évét Beninben tölti, segédápolóként dolgozik az ország legnépesebb városában létesített francia kórházban. Innen költözik aztán abba a másik országba, a messze Norvégiába, ahol a legjobban tudják, mi is az az idegenség, és éppen a távolságtartó norvégok közt keresi a boldogságot egy különös szerelemben. A könyv egyrészről olvasmányosan, plasztikusan mutatja be a nyugat-afrikai államot, és többek közt a vudut, a népi hiedelmeket és gyógymódokat; másrészről a jóléti Norvégiát. Kun Árpád fontos és felemelő regénye persze elsősorban nem a két ország, hanem Aimé Billion története: család-, utaztató-, fejlődés- és identitásregény. Azért is kiemelkedő alkotás, mert az emberi létezést se nem feketén-fehéren, se nem apokaliptikusan ábrázolja, mint oly sok mű, hanem a maga zavarbaejtő kiismerhetetlenségében és összetettségében, mély empátiával. A Boldog Észak egy hamisítatlan nagyregény, amely ismeretlen világokat tesz szívfájdítóan otthonossá a magyar olvasók számára.
- GenresHungary
Paperback
First published January 1, 2013
9 people are currently reading
106 people want to read
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 15 of 15 reviews
March 14, 2018
Teslimiyet mi, kavga mı? Zor seçim. Metne göre değişir. Kimi metinler için teslimiyet hali uygunken, kimi metinler için kavga... Elinizden tutan biri olmadı mı hata yapma şansınız yüksek, benim bu romanda yaptığım gibi ırmağı geçerken at değiştirmiş gibi olursunuz o vakit ve beş yüz sayfalık bir romanı geri dönüşler yüzünden 600-700 sayfaya çıkarmış olursunuz. 200. sayfaya yaklaşırken "Ne?" "Neydi" gibi gibi sorular sormaya başladım. Baktım olmayacak çantamı hazırladım, gerekli alet edevatı da içine koyarak kahramanım Aime Billion'un peşinden Afrika'ya gittim. Onun yolu sırasında dikkatimden kaçan bazı ayrıntıları yakalamak istedim.
Romanla ilgili konuşurken spoiler oluyor muyum, olmuyor muyum, beni pek ilgilendiren bir mesele değil. Ne yani yazar romanın başında, romanın sonunda ne olduğunu söylerse kitabı okumayacak mıyız? Bir edebiyat eserinde spoiler diye bir şey olmaz. Ben buraya romanın onda dokuzunu anlatsam bile diğer onda bir için kitap okunmalı. Edebiyat eseri bir bütündür çünkü.
Roman iki ayrı coğrafyada geçiyor. Birbirinden uzak ve birbirinden farklı iki coğrafya: Benin ve Norveç. Ekvator ile Kuzey Kutbu yani. Bu roman öncesinde bana Benin'i sorsaydınız, şöyle bir duraklardım herhalde. Ama şimdi bu küçük ülke ile ilgili olarak bilgimi yarıştırabilirim. Coğrafyası, kültürü, etnisitesi ve inançları ile ilgili sorularınız varsa cevaplayabilirim. Şaka bir yana en çok tabi inançları dikkatimi çekti. Özellikle hakkında hiçbir şey bilmediğim Vudu dini. Vudu ayinlerinin ne anlama geldiğini öğrendim. Çeşitli bitki ve otlar sayesinde sağaltım misyonu var bu ayinlerin. Vudu dininin tamamen toplumsal temelli bir din olduğunu söyleyelim. Tehditkar bir yönü hiç yok. Cayır cayır yanacaksınız diye bir şey hiçbir zaman söylemiyor. Kara büyü falan yok. Bir miktar hayvanseverlerin tepkisini çekebilir sadece. Tanrılarına adak adıyorlar, çeşitli hayvanları bu amaçla kurban ediyorlar.
Roman için fantastik ya da sürrealist gibi ifadeler kullanılıyor ama bence son derece gerçekçi bir roman. Roman kahramanımız Aime'nin zihninden yansıyanlar. Yansıtıcı bilinç olan Aime'nin zihni inançları, efsaneleri de gerçekmiş gibi veriyor. Zaten bu gerçek ve masalsı roman içinde birbirine yedirilmiş değil. İki ayrı kulvar gibi akıyor. Aime'nin inançlı birini olduğunu hatırlatalım. Dolaysıyla da inançlarını fantastik ya da gerçeküstü olarak değerlendirmiyor. Vudu ayinleri sırasındaki ruhlarla konuşmalar ve dönüşümler (yılanlaşma, timsahlaşma, insanlaşma gibi) hepsi gerçek yansıtıcı bellekte... Norveç'te ise akılda kalan ejderhalar, donmuş şelale gibi unsurlardı. Bu arada Benin'deyken ejderha falan yoktu...
Romana ad olan Mutlu Kuzey ifadesi ise Aime'nin ironik anlatımının bir göstergesi. Romanın üçte ikisi Kuzey'de geçiyor ve kahramanımız Benin'deki yaptığı işin bir benzerini yapıyor. Benin'de misyona ait bir hastanede hastabakıcılık yapıyordu. Norveç'te ise bir huzurevinde yaşlı insanların bakımıyla ilgileniyor. Bu arada misyonun da Norveçli olduğunu söyleyelim. Yer yer alay konusu olan misyonun düştüğü komik durumlarda gülümsetiyor.
Madem ki spoiler diye bir şey yok ve söz Aime'den açılmışken, bu gerçek olmayacak kadar renkli karakterden biraz daha bahsedelim. Baba tarafından Fransız ve Vietnam kırması. Annesi ise bir Bnokimo. Ona "Son Bnokimo" ya da "Bnokimoların Sonuncusu" da diyebiliriz. Anlaşılacağı üzere Bnokimo kabilesi soykırıma uğramış. Soykırım deyince aklımıza en çok Yahudiler ve Ermeniler gelir, az biraz da Çingeneler gelir. Bnokimolar ve Haiti yerlilerini kimse bilmez. Çünkü bu son söylediklerimizi katledenler, ilk söylediklerimizi dillendirenlerdir. Bu arada roman daha ziyade düşkün, mağdur ve üşengeç Kuzeylileri anlattığı için mutlu olanına pek rastlamadık...
Romanın sonundaki epilogda yine Aime'den bahsedilmiş. Beş kabile dili ve dört Avrupa dili bilen Aime'den. Bu arada romanın yazarının Macar olduğuna dair bir şey bulamıyorsunuz romanda. Konuşulanların tamamının içeriden biri tarafından söylendiği hissi içinde oluyorsunuz. Gösteri toplumunun sevgili üyeleri son olarak sizi bir konuda uyarmak istiyorum: Roman açılışı Afrika'dan yapıyor diye hemen kendinizi bir karnaval havasına hazırlamayın. Çünkü hüzün romanın başrollerinden birisi...
Romanla ilgili konuşurken spoiler oluyor muyum, olmuyor muyum, beni pek ilgilendiren bir mesele değil. Ne yani yazar romanın başında, romanın sonunda ne olduğunu söylerse kitabı okumayacak mıyız? Bir edebiyat eserinde spoiler diye bir şey olmaz. Ben buraya romanın onda dokuzunu anlatsam bile diğer onda bir için kitap okunmalı. Edebiyat eseri bir bütündür çünkü.
Roman iki ayrı coğrafyada geçiyor. Birbirinden uzak ve birbirinden farklı iki coğrafya: Benin ve Norveç. Ekvator ile Kuzey Kutbu yani. Bu roman öncesinde bana Benin'i sorsaydınız, şöyle bir duraklardım herhalde. Ama şimdi bu küçük ülke ile ilgili olarak bilgimi yarıştırabilirim. Coğrafyası, kültürü, etnisitesi ve inançları ile ilgili sorularınız varsa cevaplayabilirim. Şaka bir yana en çok tabi inançları dikkatimi çekti. Özellikle hakkında hiçbir şey bilmediğim Vudu dini. Vudu ayinlerinin ne anlama geldiğini öğrendim. Çeşitli bitki ve otlar sayesinde sağaltım misyonu var bu ayinlerin. Vudu dininin tamamen toplumsal temelli bir din olduğunu söyleyelim. Tehditkar bir yönü hiç yok. Cayır cayır yanacaksınız diye bir şey hiçbir zaman söylemiyor. Kara büyü falan yok. Bir miktar hayvanseverlerin tepkisini çekebilir sadece. Tanrılarına adak adıyorlar, çeşitli hayvanları bu amaçla kurban ediyorlar.
Roman için fantastik ya da sürrealist gibi ifadeler kullanılıyor ama bence son derece gerçekçi bir roman. Roman kahramanımız Aime'nin zihninden yansıyanlar. Yansıtıcı bilinç olan Aime'nin zihni inançları, efsaneleri de gerçekmiş gibi veriyor. Zaten bu gerçek ve masalsı roman içinde birbirine yedirilmiş değil. İki ayrı kulvar gibi akıyor. Aime'nin inançlı birini olduğunu hatırlatalım. Dolaysıyla da inançlarını fantastik ya da gerçeküstü olarak değerlendirmiyor. Vudu ayinleri sırasındaki ruhlarla konuşmalar ve dönüşümler (yılanlaşma, timsahlaşma, insanlaşma gibi) hepsi gerçek yansıtıcı bellekte... Norveç'te ise akılda kalan ejderhalar, donmuş şelale gibi unsurlardı. Bu arada Benin'deyken ejderha falan yoktu...
Romana ad olan Mutlu Kuzey ifadesi ise Aime'nin ironik anlatımının bir göstergesi. Romanın üçte ikisi Kuzey'de geçiyor ve kahramanımız Benin'deki yaptığı işin bir benzerini yapıyor. Benin'de misyona ait bir hastanede hastabakıcılık yapıyordu. Norveç'te ise bir huzurevinde yaşlı insanların bakımıyla ilgileniyor. Bu arada misyonun da Norveçli olduğunu söyleyelim. Yer yer alay konusu olan misyonun düştüğü komik durumlarda gülümsetiyor.
Madem ki spoiler diye bir şey yok ve söz Aime'den açılmışken, bu gerçek olmayacak kadar renkli karakterden biraz daha bahsedelim. Baba tarafından Fransız ve Vietnam kırması. Annesi ise bir Bnokimo. Ona "Son Bnokimo" ya da "Bnokimoların Sonuncusu" da diyebiliriz. Anlaşılacağı üzere Bnokimo kabilesi soykırıma uğramış. Soykırım deyince aklımıza en çok Yahudiler ve Ermeniler gelir, az biraz da Çingeneler gelir. Bnokimolar ve Haiti yerlilerini kimse bilmez. Çünkü bu son söylediklerimizi katledenler, ilk söylediklerimizi dillendirenlerdir. Bu arada roman daha ziyade düşkün, mağdur ve üşengeç Kuzeylileri anlattığı için mutlu olanına pek rastlamadık...
Romanın sonundaki epilogda yine Aime'den bahsedilmiş. Beş kabile dili ve dört Avrupa dili bilen Aime'den. Bu arada romanın yazarının Macar olduğuna dair bir şey bulamıyorsunuz romanda. Konuşulanların tamamının içeriden biri tarafından söylendiği hissi içinde oluyorsunuz. Gösteri toplumunun sevgili üyeleri son olarak sizi bir konuda uyarmak istiyorum: Roman açılışı Afrika'dan yapıyor diye hemen kendinizi bir karnaval havasına hazırlamayın. Çünkü hüzün romanın başrollerinden birisi...
May 8, 2018
Çok değişik ve ilginç bir roman. Macar yazar Arpad Kun Afrika ülkelerinden Benin’de başlayıp, kısa bir Fransa bölümüyle Norveç’te gelişen ve biten bir hikaye dizisini romanlaştırmış. Cümleler çok basit, abartısız ama birbiriyle öyle uyumlu bağlantılarla arka arkaya sıralanıyor ki, iddialı edebi cümle görüntüsü uyandırıyor. Vudu dini -“VooDoo”- (bence felsefesi) hakkında çok ilginç bilgiler ve bu inanışa dair ritüeller kitapta çok ustaca yerleştirilmiş.
Konusunu hiç anlatmayacağım, okuyun Aime’yi kendiniz tanıyın. Hiçbir endüstrisi olmayan Benin’de olmayan işçi sınıfı adına yapılanları, Aime gibi baba tarafından Fransız, anne tarafından Benin’li bir melezin kendisini kılık değiştirmiş bir Avrupalı mı, geri kalmış berbat bir Beninli mi olduğuna karar vermede yaşadığı ruhsal fırtınaları keyifle, heyecanla ve biraz da hüzünle okuyacaksınız.
Vudu dinince “Seçilmiş” yani başka bir söylemle ermiş kabul edilen büyükbabasının iksirleriyle gördüğü halisinasyonlar sizi de başka dünyalara götürecek.
Kitabın en dikkat çekici yönü, kitaba ismini vermiş olan (Mutlu Kuzey) özelde Norveç, genelde İskandinav ülkelerinde insanların sosyal güvencelerinin olağanüstü olmasının, yaşlıların toplumca çok önemsenmesinin, insanların duygusal olmadıklarının hatta mekanik olduklarının fakat mutlu olduklarının çok net anlatılmış olmasıdır. Konuyla ilgili Bilal Y’nin yorumunu okumadan kitaba başlamamanızı da öneririm:
https://www.goodreads.com/book/show/3...
Beşyüz sayfalık kitapta eleştirilecek tek nokta hasta bakımlarına ait tekrarlar olmasıdır ki bu kadar kusur kadı kızında da olur diyelim.
Konusunu hiç anlatmayacağım, okuyun Aime’yi kendiniz tanıyın. Hiçbir endüstrisi olmayan Benin’de olmayan işçi sınıfı adına yapılanları, Aime gibi baba tarafından Fransız, anne tarafından Benin’li bir melezin kendisini kılık değiştirmiş bir Avrupalı mı, geri kalmış berbat bir Beninli mi olduğuna karar vermede yaşadığı ruhsal fırtınaları keyifle, heyecanla ve biraz da hüzünle okuyacaksınız.
Vudu dinince “Seçilmiş” yani başka bir söylemle ermiş kabul edilen büyükbabasının iksirleriyle gördüğü halisinasyonlar sizi de başka dünyalara götürecek.
Kitabın en dikkat çekici yönü, kitaba ismini vermiş olan (Mutlu Kuzey) özelde Norveç, genelde İskandinav ülkelerinde insanların sosyal güvencelerinin olağanüstü olmasının, yaşlıların toplumca çok önemsenmesinin, insanların duygusal olmadıklarının hatta mekanik olduklarının fakat mutlu olduklarının çok net anlatılmış olmasıdır. Konuyla ilgili Bilal Y’nin yorumunu okumadan kitaba başlamamanızı da öneririm:
https://www.goodreads.com/book/show/3...
Beşyüz sayfalık kitapta eleştirilecek tek nokta hasta bakımlarına ait tekrarlar olmasıdır ki bu kadar kusur kadı kızında da olur diyelim.
Read
May 13, 2023Uzun kopuşlarla ama heyecan ve ilgimi hiç kaybetmeden okudum Mutlu Kuzey'i. Aslında kopuşlarla örülü okuma ritmi, Mutlu Kuzey'i okumanın tek yolu olabilir diye düşündüm sonra.
Arpad Kun, kesinlikle kendi sesi, kendi frekansı olan bir yazar. Sakince, yavaş adımlarla, şüpheye hiç mahal vermeden etrafımda dönüşünü fark etmedim başta. Ve nedir bu üzerimdeki ağırlık, nasıl da böyle çekiliyorum demeye fırsat bile kalmadan bağlanmış buldum kendimi anlatısına. Kendisi Macar asıllı bir yazar olsa da, Afrika Vudu'sunu içeriden anlamış olduğunu söyleyebiliriz öyleyse.
Arpad Kun, kesinlikle kendi sesi, kendi frekansı olan bir yazar. Sakince, yavaş adımlarla, şüpheye hiç mahal vermeden etrafımda dönüşünü fark etmedim başta. Ve nedir bu üzerimdeki ağırlık, nasıl da böyle çekiliyorum demeye fırsat bile kalmadan bağlanmış buldum kendimi anlatısına. Kendisi Macar asıllı bir yazar olsa da, Afrika Vudu'sunu içeriden anlamış olduğunu söyleyebiliriz öyleyse.
November 18, 2022
Bámulatos, hogy magyar ember magyar nyelven ilyen regényt tud írni :) Persze ehhez kell egy nem jellegzetesen magyar lélek. Az afrikai rész olyan volt, mintha Márquezt olvasnék (és ez állt hozzám közelebb), a norvég pedig szimplán jó. Összességében nagyon szerettem, Kun Árpád nagyon tehetséges!
July 30, 2022
Először a takarító férfi című regényét vettem meg, de nézegettem, szagolgattam, és arra a döntésre jutottam, hogy a Boldog északkal kellene kezdenem. Látom, hogy a magyar irodalomban szakmailag elismert, de szerintem az olvasók között sokkal kevésbé ismert, aminek nem értem az okát. Nemcsak igényes a szöveg, de nagyon könnyen befogadható is, és hiába magyar író, nem kell eldugni otthon a késeket, nem késztet érfelvágásra sem. Hát persze, Norvégiában él. Vagyis adott egy fantasztikusan megírt, jól olvasható regény az idegenségről, de ez sem fáj, mert ebben a világban az idegenség az otthonos.
Aimé édesapja vietnami-francia orvos, az édesanyja benini, a nagypapája pedig vudu-guru. Élete első 38 éve Beninben telik, származása miatt túl európai még vudus-varázsvilágos örökséggel is, mindenhol kívülálló, amin nem segít az sem, hogy szépen, lassan elveszíti a családtagjait. Elindul keresni önmagát, és a nagydarab fekete Aimé Norvégiában telepedik le, a helyi házi ápolási szolgálatnál kezdi el felépíteni az új életét. A regény első fele a burjánzóan meleg, szagos, ösztönös varázsvilággal szomszédos Afrika, a második fele pedig a hideg, kimért, északi, földhözragadt, Norvégia, megis homogén, mert Aimée igazi multikulti kalandor, nincsenek előítéletei, de a kívancsisága és az ismeretlen elfogadása benne töretlen. És ami a legszebb, az utószóban az író elmeséli, hogy Aimé nemcsak egy idealizált “fehérek közt egy európai”, hanem Aimé Billion létezik, Kun Árpád kollégája volt a Sögne-fjord melleti háziápolási szolgálatnál.
Aimé édesapja vietnami-francia orvos, az édesanyja benini, a nagypapája pedig vudu-guru. Élete első 38 éve Beninben telik, származása miatt túl európai még vudus-varázsvilágos örökséggel is, mindenhol kívülálló, amin nem segít az sem, hogy szépen, lassan elveszíti a családtagjait. Elindul keresni önmagát, és a nagydarab fekete Aimé Norvégiában telepedik le, a helyi házi ápolási szolgálatnál kezdi el felépíteni az új életét. A regény első fele a burjánzóan meleg, szagos, ösztönös varázsvilággal szomszédos Afrika, a második fele pedig a hideg, kimért, északi, földhözragadt, Norvégia, megis homogén, mert Aimée igazi multikulti kalandor, nincsenek előítéletei, de a kívancsisága és az ismeretlen elfogadása benne töretlen. És ami a legszebb, az utószóban az író elmeséli, hogy Aimé nemcsak egy idealizált “fehérek közt egy európai”, hanem Aimé Billion létezik, Kun Árpád kollégája volt a Sögne-fjord melleti háziápolási szolgálatnál.
September 29, 2021
Erős írói indulás volt ez a könyv Kun Árpádtól. Mivel a második könyvét (Megint hazavárunk) olvastam előbb, és az nagyon-nagyon tetszett, ettől is sokat vártam. Nehezen kezdtem hozzá, mert egy afrikai karakter története kevésbé érdekelt, mint a Kun Árpád nevű szereplőé (a második könyvben nagyon izgalmas végig azon gondolkozni, mennyi igaz a leírtakból) - végül évek teltek el, amíg tologattam magam előtt, de amikor végre rászántam magamat, Aimé története cseppet sem bizonyult unalmasnak.
Nekem legjobban az afrikai rész tetszett, de a későbbiek is nagyon olvasmányosak és élvezetesek. A Harmadik részben mintha behúzná a féket az elbeszélő, jóval aprólékosabb, részletezőbb leírását kapjuk a napjainak, amit nem mindig tartottam indokoltnak - mindenesetre érdekes látni, hogy vesz föl egy idegen kultúrát a főhős, miközben sok szokást és viselkedéstípust továbbra is kívülállóként figyel és értelmez.
Sokat tesz hozzá a regényhez az epilógus - de mivel nem akarok spoileresen írni a könyvről, nem is részletezem, miért.
Remélem, inkább előbb, mint utóbb megjelenik új Kun Árpád-könyv - biztos, hogy kötelező olvasmány lesz.
Nekem legjobban az afrikai rész tetszett, de a későbbiek is nagyon olvasmányosak és élvezetesek. A Harmadik részben mintha behúzná a féket az elbeszélő, jóval aprólékosabb, részletezőbb leírását kapjuk a napjainak, amit nem mindig tartottam indokoltnak - mindenesetre érdekes látni, hogy vesz föl egy idegen kultúrát a főhős, miközben sok szokást és viselkedéstípust továbbra is kívülállóként figyel és értelmez.
Sokat tesz hozzá a regényhez az epilógus - de mivel nem akarok spoileresen írni a könyvről, nem is részletezem, miért.
Remélem, inkább előbb, mint utóbb megjelenik új Kun Árpád-könyv - biztos, hogy kötelező olvasmány lesz.
January 13, 2021
Az Merítés-díj zsűrije által kiírt évtized könyve (2010-19) szavazás kapcsán a Nincstelenek után Kun Árpád könyve kellett következzen, mint fontos pótolni való, már csak azért is, hogy lássam, mi előzte meg Borbély könyvét az Aegon-díj zsűrijénél. Tulajdonképpen meg tudom érteni a zsűri döntését, akármelyik könyvet hozták volna ki győztesnek, nem tévednek. Habár Borbély könyvét fontosabbnak tartom, viszont a Boldog észak valami olyasmit képvisel a magyar irodalomban, ami ritkaság. Egy történetet mesél el, szépirodalmi eszközökkel, szerethetően. Van benne valami ponyvákra jellemző derű, a ponyvák boldogságakarása nélkül.
A regény három részből áll, aminek akár adhatta volna az író a Benin – Norvégia – Gréte címeket is. A főhős, Aimé Beninben születik, de az apja francia, igaz, még csecsemő, amikor az hazautazik, és nem is látja többé. Aimét ez a félig afrikai, félig európai identitása határozza meg egész életében. Kicsit mindenhol idegen, persze ki nem idegen, aki száz méternél messzebb megy a házától, erre ma már nehéz felhúzni egy regényt. Talán nem is ez a legfontosabb ebben a történetben. Aimé anyai nagyapja egy vudu javasember (korábban fontos állami tisztviselő), így aztán egész életét belengi a varázslat, ami Afrikában sokkal hétköznapibb dolog, mint errefelé. Aztán amikor Aimé Norvégiába kerül, a természetfölötti dolgok továbbra is körülveszik. Pontosabban ezek a csodás események, tapasztalások Aiméből származnak, ő az, aki így látja a világot, mert ő ebben nőtt fel, ő beszélget a kaktuszokkal, mindenféle dolgokat lát a befagyott vízesésben, kukorékol neki az érckakas, és még a tapétáról is leugrik a lazac. Ennek ellenére jól megérti magát a norvégokkal, ezekkel a tartózkodó, csodák nélküli emberekkel. Aimé a vándorló ember mintaképe, aki mindenhol idegen, de mindenhol otthont tud teremteni magának.
A harmadik részben rátalál a szerelem, az sem hétköznapi módon. Ez a rész sikerült egy kicsit gyengébbre, túl soknak találtam a gerontológiai esetek leírását, lehetett volna ezt egy kicsit feszesebbre húzni.
Kun úgy írta meg ezt a regényt, hogy nincs benne antagonista. Persze vannak Aimének kisebb konfliktusai, de sosem arról szól a történet, hogy le kéne győzni, felül kellene múlni valakit. Ahol ez valóban megjelenik, az egy mesés betét a regényben, a bnokimók története, de ez végül is egy példabeszéd az emberi kapzsiság és a romlatlanság összeütközéséről.
Sokan azért idegenkednek a kortárs magyar irodalomtól, mert túl sötétnek, boldogtalannak találják. Nekik bátran ajánlhatom ezt a regényt, igaz, magyarok ebben nincsenek, biztos nem véletlenül.
A regény három részből áll, aminek akár adhatta volna az író a Benin – Norvégia – Gréte címeket is. A főhős, Aimé Beninben születik, de az apja francia, igaz, még csecsemő, amikor az hazautazik, és nem is látja többé. Aimét ez a félig afrikai, félig európai identitása határozza meg egész életében. Kicsit mindenhol idegen, persze ki nem idegen, aki száz méternél messzebb megy a házától, erre ma már nehéz felhúzni egy regényt. Talán nem is ez a legfontosabb ebben a történetben. Aimé anyai nagyapja egy vudu javasember (korábban fontos állami tisztviselő), így aztán egész életét belengi a varázslat, ami Afrikában sokkal hétköznapibb dolog, mint errefelé. Aztán amikor Aimé Norvégiába kerül, a természetfölötti dolgok továbbra is körülveszik. Pontosabban ezek a csodás események, tapasztalások Aiméből származnak, ő az, aki így látja a világot, mert ő ebben nőtt fel, ő beszélget a kaktuszokkal, mindenféle dolgokat lát a befagyott vízesésben, kukorékol neki az érckakas, és még a tapétáról is leugrik a lazac. Ennek ellenére jól megérti magát a norvégokkal, ezekkel a tartózkodó, csodák nélküli emberekkel. Aimé a vándorló ember mintaképe, aki mindenhol idegen, de mindenhol otthont tud teremteni magának.
A harmadik részben rátalál a szerelem, az sem hétköznapi módon. Ez a rész sikerült egy kicsit gyengébbre, túl soknak találtam a gerontológiai esetek leírását, lehetett volna ezt egy kicsit feszesebbre húzni.
Kun úgy írta meg ezt a regényt, hogy nincs benne antagonista. Persze vannak Aimének kisebb konfliktusai, de sosem arról szól a történet, hogy le kéne győzni, felül kellene múlni valakit. Ahol ez valóban megjelenik, az egy mesés betét a regényben, a bnokimók története, de ez végül is egy példabeszéd az emberi kapzsiság és a romlatlanság összeütközéséről.
Sokan azért idegenkednek a kortárs magyar irodalomtól, mert túl sötétnek, boldogtalannak találják. Nekik bátran ajánlhatom ezt a regényt, igaz, magyarok ebben nincsenek, biztos nem véletlenül.
March 23, 2017
4 zvezdice - jer se osecam darezljivo.
U realnosti, ocekivala sam da ce mi se knjiga malo vise svideti ali mi je na momente bila dosadna. Nije svakako za izbegavanje, vredi da se procita ali nesto je falilo.
U realnosti, ocekivala sam da ce mi se knjiga malo vise svideti ali mi je na momente bila dosadna. Nije svakako za izbegavanje, vredi da se procita ali nesto je falilo.
September 20, 2019
Az idegenségérzés bensőséges ábrázolása ez a könyv.
Aimé Billion egy felerészt joruba, negyedrészt francia, negyedrészt vietnámi származású afrikai férfi, egy harmincnyolc éves segédápoló, aki egyszerűen és keresetlenül meséli el nekünk élete történetét. A könyv első fele szülőföldjén, a nyugat-afrikai Benini Köztársaságban (azon belül legfőképpen Cotonou városában) játszódik, második fele pedig egy norvégiai fjord partján, Hamuvölgyben, ahol Aimé végül otthonra talál. Mindkét világ egy egészen sajátos miliőt mutat be, a színes, fülledt-poros, vudu-keresztény afrikai ország ugyanúgy, mint a jeges-fagyos, birkás-gyapjúzoknis, skandináv kisváros, illetve a megrendítően testközeli (testnedvektől konkrétan cseppfolyós) idősgondozás világa.
A történet persze valójában Aimé belső útjáról szól, miközben "hazafelé tart az ismeretlenbe". Az a benyomásunk, hogy születésétől fogva a tökéletes magány burka veszi körül, pedig nagyon sokat mesél a családjáról, szüleiről és még többet nagyszüleiről. Fontosak neki ezek az előképek, a történeteik, míg ő látszólag nem fontos senkinek . A joruba javasember, bnokimó boszorkány felmenők és a tőlük örökölt szellemvilág legalább olyan erős hatást gyakorolnak rá, mint francia származásának puszta tudata, de abban egyik ismerete sem segít, hogy érinthetetlenségének vastag burkát szétrepessze. Afrikában francia-európai iskolázottsága szigeteli el, később Európában pedig fekete bőrszíne. Az érzelmektől aszexualitása tartja távol, a szellemek világától racionalitása, a valóságtól érzékenysége és befogadó/elfogadó természete. Kapcsolata a világgal mégis különleges és hihetetlenül bensőséges. Válogatott és váratlan módokon lépnek vele összeköttetésbe a holtak, a kórházi tapétára festett lazacok az ölébe ugranak, az óriás cserepes kaktuszok beszélnek hozzá. Bármerre jár, szivacsként szívja magába az újabb és újabb nyelveket, szokásokat, és hihetetlen könnyedséggel talál utat a demensek és fogyatékosok világában is. Nehéz megmagyarázni, de Aimé szinte vibrál az élettől, ha az élet határmezsgyéjén mozog: zsigeri szinten éli át a romlást, az elmúlást, a halálközeli élményeket.
Azt gondoltam mindvégig, hogy Aimé fejében alapvetően minden a helyén van, és inkább mindenki más buggyant egy kicsit. Ami lássuk be, Kun Árpád hibátlan karakterépítését dicséri, mivel tökéletesen tudtam azonosulni hősével, és előbb kérdőjeleztem meg az őt körülvevő valóság valóságalapját, mint Aimé gondolatainak hitelességét. :)
Amikor Aimé fizikailag is "kiszabadul" Afrikából, annak a módja már előrevetíti a későbbi fejleményeket, miszerint a határvonalak csak a fejünkben léteznek. Az elszigetelődés burkát maga teremtette és maga repeszti is meg... személyes történetében valójában tehát nincs is semmi misztikus. Na jó, a norvég dongatemplom ezeréves domborműve a viking sárkányok és indák közé préselődő nyúlánk, negroid alakkal (lásd a könyv borítóját), az elég misztikus. :) Utánanéztem a dongatemplomoknak, és a domborműnek is. A nevektől eltekintve, minden eléggé úgy van, ahogy Kun Árpád leírta, de a néger fiút persze ő álmodta a dombormű közepébe.
Ugyanezen netes kutatásom során egy nagyon érdekes írásba is belebotlottam, ami továbbfűzi a könyv epilógusának történéseit. Aki olvasta a regényt, annak érdekes lehet Kun Árpád vallomása: "Aimé, c'est moi"
http://www.litera.hu/netnaplo/aime-c-...
Aimé Billion egy felerészt joruba, negyedrészt francia, negyedrészt vietnámi származású afrikai férfi, egy harmincnyolc éves segédápoló, aki egyszerűen és keresetlenül meséli el nekünk élete történetét. A könyv első fele szülőföldjén, a nyugat-afrikai Benini Köztársaságban (azon belül legfőképpen Cotonou városában) játszódik, második fele pedig egy norvégiai fjord partján, Hamuvölgyben, ahol Aimé végül otthonra talál. Mindkét világ egy egészen sajátos miliőt mutat be, a színes, fülledt-poros, vudu-keresztény afrikai ország ugyanúgy, mint a jeges-fagyos, birkás-gyapjúzoknis, skandináv kisváros, illetve a megrendítően testközeli (testnedvektől konkrétan cseppfolyós) idősgondozás világa.
A történet persze valójában Aimé belső útjáról szól, miközben "hazafelé tart az ismeretlenbe". Az a benyomásunk, hogy születésétől fogva a tökéletes magány burka veszi körül, pedig nagyon sokat mesél a családjáról, szüleiről és még többet nagyszüleiről. Fontosak neki ezek az előképek, a történeteik, míg ő látszólag nem fontos senkinek . A joruba javasember, bnokimó boszorkány felmenők és a tőlük örökölt szellemvilág legalább olyan erős hatást gyakorolnak rá, mint francia származásának puszta tudata, de abban egyik ismerete sem segít, hogy érinthetetlenségének vastag burkát szétrepessze. Afrikában francia-európai iskolázottsága szigeteli el, később Európában pedig fekete bőrszíne. Az érzelmektől aszexualitása tartja távol, a szellemek világától racionalitása, a valóságtól érzékenysége és befogadó/elfogadó természete. Kapcsolata a világgal mégis különleges és hihetetlenül bensőséges. Válogatott és váratlan módokon lépnek vele összeköttetésbe a holtak, a kórházi tapétára festett lazacok az ölébe ugranak, az óriás cserepes kaktuszok beszélnek hozzá. Bármerre jár, szivacsként szívja magába az újabb és újabb nyelveket, szokásokat, és hihetetlen könnyedséggel talál utat a demensek és fogyatékosok világában is. Nehéz megmagyarázni, de Aimé szinte vibrál az élettől, ha az élet határmezsgyéjén mozog: zsigeri szinten éli át a romlást, az elmúlást, a halálközeli élményeket.
Azt gondoltam mindvégig, hogy Aimé fejében alapvetően minden a helyén van, és inkább mindenki más buggyant egy kicsit. Ami lássuk be, Kun Árpád hibátlan karakterépítését dicséri, mivel tökéletesen tudtam azonosulni hősével, és előbb kérdőjeleztem meg az őt körülvevő valóság valóságalapját, mint Aimé gondolatainak hitelességét. :)
Amikor Aimé fizikailag is "kiszabadul" Afrikából, annak a módja már előrevetíti a későbbi fejleményeket, miszerint a határvonalak csak a fejünkben léteznek. Az elszigetelődés burkát maga teremtette és maga repeszti is meg... személyes történetében valójában tehát nincs is semmi misztikus. Na jó, a norvég dongatemplom ezeréves domborműve a viking sárkányok és indák közé préselődő nyúlánk, negroid alakkal (lásd a könyv borítóját), az elég misztikus. :) Utánanéztem a dongatemplomoknak, és a domborműnek is. A nevektől eltekintve, minden eléggé úgy van, ahogy Kun Árpád leírta, de a néger fiút persze ő álmodta a dombormű közepébe.
Ugyanezen netes kutatásom során egy nagyon érdekes írásba is belebotlottam, ami továbbfűzi a könyv epilógusának történéseit. Aki olvasta a regényt, annak érdekes lehet Kun Árpád vallomása: "Aimé, c'est moi"
http://www.litera.hu/netnaplo/aime-c-...
June 24, 2019
If their is a cultural gap in the world, it is between Norway and Benin. In this Bildungsroman of the 21st century the Hungarian author portrays the career (Werdegang) of a young social worker starting in African tribal culture and ending in post-social Norway. From happiness to unhappiness? From unhappiness to happiness? The question remains open.
July 15, 2024
A wonderful story from Benin to Norway
May 15, 2023
TOTAL: 4,0
A continuación daré un resumen de mi opinión:
►Narrativa (5/5): Una de las mejores partes de libro. El autor tiene una excelente prosa que domina a la perfección, no es ni demasiado recargado, ni demasiado simple. Diría que es el tipo de narrativa que le puede gustar a cualquier persona, tanto al amante de los clásicos, como al quien lea cosas más ligeras. El único problema que tuve fue con la traducción, ya que me pareció demasiado española ¿Acaso a los traductores no se les podían ocurrir sinónimos para palabras como "Hostia", "tío" o "joder"?
►Ambientación (4/5): Hay partes que se encuentran muy bien ambientadas, mientras que en otras me queda faltando (pero la verdad soy un aficionado a las descripciones y la ambientación, así que probablemente esté perfecto para la mayoría de personas).
►Trama (4/5): Durante la lectura, me llegó a parecer una historia un tanto rebuscada, y al llegar al epílogo me sorprendí bastante. La trama está bien construida y de entrada es bastante interesante, aunque confieso que a partir de la segunda mitad del libro la trama decayó y perdí un poco el interés. Se exploran temas como el sentido de pertenencia y el propósito en la vida, los cuales están muy bien desarrollados.
►Personajes (5/5): Son profundos e interesantes, en particular el protagonista. Aimé se siente como una persona real a lo largo del libro (y hubiera sido el colmo de ser lo contrario), es uno de esos personajes que dan ganas de conocer en la vida real y escuchar todas las historias extrañas que tienen por contar.
►Ritmo (2/5): Definitivamente es la peor parte del libro, o mejor dicho, la única mala. Me tomó más tiempo leer este libro, que leer los dos volúmenes completos de Guerra y Paz, y la única razón es el ritmo narrativo. Por un lado, no está dividido por capítulos, solo por partes. Por otro lado, cuando el libro está en una parte interesante de la historia principal, siempre se desvía de este tema y empieza a hablar sobre otro tema diferente. Estas cosas hacen que la lectura se vuelva lenta, pues parece que el autor nunca avanza hasta el punto que nos había prometido.
En conclusión, diría que es un muy buen libro que quizá merece muchísima más popularidad de la que tiene. Aparte de esto, quiero hacer una mención especial a la edición de Tropo Editores, la cual me pareció cómoda y preciosa.
A continuación daré un resumen de mi opinión:
►Narrativa (5/5): Una de las mejores partes de libro. El autor tiene una excelente prosa que domina a la perfección, no es ni demasiado recargado, ni demasiado simple. Diría que es el tipo de narrativa que le puede gustar a cualquier persona, tanto al amante de los clásicos, como al quien lea cosas más ligeras. El único problema que tuve fue con la traducción, ya que me pareció demasiado española ¿Acaso a los traductores no se les podían ocurrir sinónimos para palabras como "Hostia", "tío" o "joder"?
►Ambientación (4/5): Hay partes que se encuentran muy bien ambientadas, mientras que en otras me queda faltando (pero la verdad soy un aficionado a las descripciones y la ambientación, así que probablemente esté perfecto para la mayoría de personas).
►Trama (4/5): Durante la lectura, me llegó a parecer una historia un tanto rebuscada, y al llegar al epílogo me sorprendí bastante. La trama está bien construida y de entrada es bastante interesante, aunque confieso que a partir de la segunda mitad del libro la trama decayó y perdí un poco el interés. Se exploran temas como el sentido de pertenencia y el propósito en la vida, los cuales están muy bien desarrollados.
►Personajes (5/5): Son profundos e interesantes, en particular el protagonista. Aimé se siente como una persona real a lo largo del libro (y hubiera sido el colmo de ser lo contrario), es uno de esos personajes que dan ganas de conocer en la vida real y escuchar todas las historias extrañas que tienen por contar.
►Ritmo (2/5): Definitivamente es la peor parte del libro, o mejor dicho, la única mala. Me tomó más tiempo leer este libro, que leer los dos volúmenes completos de Guerra y Paz, y la única razón es el ritmo narrativo. Por un lado, no está dividido por capítulos, solo por partes. Por otro lado, cuando el libro está en una parte interesante de la historia principal, siempre se desvía de este tema y empieza a hablar sobre otro tema diferente. Estas cosas hacen que la lectura se vuelva lenta, pues parece que el autor nunca avanza hasta el punto que nos había prometido.
En conclusión, diría que es un muy buen libro que quizá merece muchísima más popularidad de la que tiene. Aparte de esto, quiero hacer una mención especial a la edición de Tropo Editores, la cual me pareció cómoda y preciosa.
July 19, 2024
Un día en una muestra de una editorial vi este libro que me llamó la atención no sólo por su portada que me encanta sino por su sinopsis que plantea la historia de un hombre, que por su origen es visto como extrangero en su propia tierra, en África es considerado como un hombre blanco, mientras que los blancos lo ven como un africano. El nieto de un brujo africano ( El vudú cumple un papel muy importante en esta historia) es abandonado por su padre y por su madre, por lo que su abuelo es su principal figura paterna. Este hombre que está buscando su lugar en el mundo termina en Noruega donde a través del cuidado de ancianos encontrará un lugar al cual pertenecer. Esta historia tiene mucho de onírico, de realismo mágico, y una ambientación muy nueva para mi por las dos culturas que representa, vamos a saber de espíritus, medicinas ancestrales e increíbles, y veremos muy de cerca la vejez, con todo lo bueno y todo lo malo, además se basa en un personaje real. La verdad el libro no me ha gustado completamente, no he logrado conectar, tiene partes muy rescatables, pero me faltó algo ¿qué? no sabría decirlo, eso sí por la escena de la pitón en un avión ya ha valido la pena leerlo.
April 26, 2015
I enjoyed reading this book, I loved the characters and the humour of the writer.
It is only a 3 mostly because the African part did not add up to me with all the mysteries. For me it was too much, at the part of the 'dassa -zoumé-i nagy baobabfa' I almost gave up :-)Still, this part was better than the Norwegian - that went a little bit boring sometimes.
It is only a 3 mostly because the African part did not add up to me with all the mysteries. For me it was too much, at the part of the 'dassa -zoumé-i nagy baobabfa' I almost gave up :-)Still, this part was better than the Norwegian - that went a little bit boring sometimes.
September 2, 2014
If it had been for the first part, that is probably a strong four...
Displaying 1 - 15 of 15 reviews