Évszakhoz ​képest hűvösebb

by Anita Harag

„Álldogál, és az egyik piros kabátos lányról én jutok az eszébe. Vagy egy francia bulldogról, hogy odafutok, megsimogatom. Vagy egy illatról, utánafordul. Álldogál, és valamiről az eszébe jutok, de nem vagyok ott. Ha az eszébe jutok, sosem vagyok ott. Ha az eszembe jut, sosincs itt. Olyan meg nincs, hogy ne jusson az eszembe.”

Harag Anita történetei ismerős helyzeteket mutatnak meg váratlan szempontokból. Valaki nyelvismeret nélkül próbál helytállni egy multicégnél, valaki a halott apja után próbál rendet rakni annak házában, valaki a demens nagyanyjával próbál szót érteni. A rokonok érthetetlenek, a kapcsolatok keserédesek. Harag Anita 1988-ban született Budapesten. 2018-ban Petri György-díjat kapott. Ez az első kötete.

136 pages, Paperback

Published October 1, 2019

Reviews

[Kuszma · Rating 3 out of 5]

Ment, mendegélt a kortárs magyar novella. Egyszer csak szembejött vele egy Tamás Gáspár Miklós publicisztika a hvg.hu-ról.
- Hová mész, te kis novella? – kérdezte a publicisztika.
- Csak ide Kuszmához, hogy jól elolvasson – felelte a novella.
- Hjaj-jaj, te kis novella, vagy, ha el akarjuk kerülni a szóismétlést: elbeszélés! Hisz én is pont tőle jövök. És ha elfogadsz egy tanácsot, most inkább maradj távol Kuszmától. Ugyanis hungaronovellitisze van.
- Hungaronovelmitisze?
- Hungaronovellitisze. Elhatalmasodott rajta a kortárs magyar elbeszélések iránt érzett neheztelés. Motoszkál benne a gondolat, hogy a novellisták jelentős része nem tudja megkülönböztetni az irodalmi szöveget a túlírt szövegtől, az eszköztelenséget pedig az érdektelenségtől. Hogy elsősorban írók akarnak lenni, és csak másodsorban akarnak jót írni. Hogy azt hiszik, elég egy ötlet és a szándék, hogy márpedig meg akarnak írni valamit, és abból már irodalom kell szülessen. Holott a szándék nem elég, mi több, szándékból elég lenne kevesebb is. Ne akarjanak ennyien írók lenni, elég, ha olvasók.
- Elég rosszul hangzik. Súlyos?
- Hááááát, kis novella, már ott tart, hogy nosztalgiával gondol vissza a korai középiskolai évekre, amikor Lőrincz L. László jelentette neki az élő magyar irodalmat. És francia krimit tervez olvasni, felüdülésül.
- Fú, az durva. De tudod mit? Én nem félek! Hisz van bennem erő, magvetős volnék, nem igaz? Igenis tetszeni fogok, legyőzöm ellenérzéseit, enyém lesz a fele királyság, meg a jövő évi Merítés-díj! Előre hát.
Azzal elmasírozott. A publicisztika nézett utána szomorúan, szakállát pödörgetve. Aki közel állt hozzá, hallhatta, amint azt mormolja:
- Pedig olyan aranyos novellácska volt… kár érte.

[fióka · Rating 3 out of 5]

Első könyvnek kitűnő, jól megírt, még a novellafüzér lehetőségét is felcsillantja, hol itt egy visszautalás, hol ott. Viszont: jellegtelen. Semmi olyasmi nincs benne, amiből én Harag Anitára ismernék. Egyáltalán: kicsoda Harag Anita, mitől egyedi? A másik probléma: jól megírt, éppen eléggé gördülékeny írások, de valahogy nem éreztem azt a lepedőszaggató késztetést az egyik novella végén ahhoz, hogy én feltétlenül nekifogjak a következőnek.
Maradjunk annyiban, hogy "not great, not terrible". Lássuk a következőt.

[Csabi · Rating 4 out of 5]

Azt hiszem, meg tudom érteni a kurátorokat, hogy Haragnak adták idén a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjat. Nem igazán tudnék olyant mondani ezekre a novellákra, ami cáfolná döntésüket, hacsak nem az eredetiség hiányát*. De ha valaki úgy nem eredeti, hogy jól ír, akkor megbocsátható.
Ha van olyan felosztás a magyar kortárs novellában, hogy pszicho-, ill. szociónovella, akkor Harag az előbbit műveli, és akkor mindjárt elő is lehet rángatni Szvorent, aki ennek a műfajnak kimagasló képviselője itthon, de azért azt is hozzáteszem, hogy Harag novelláiban jobban beszűrődik a szoció elem, és ebből a szempontból (végre) nagyon szerencsés a kötet címválasztása, mert ez a hűvösség nagyon is jellemző ezekre az írásokra. Az író egyik fő témája a meg nem értés, az azonosulás képtelensége azokkal, akiktől elválaszt minket, mondjuk az idő: hiába van itt több nagyszülő-unoka kapcsolat ábrázolva, a fiatal nem érti az öreget, mintha egy idegen lény lenne, és viszont. De ugyanez a helyzet a multikulti munkahelyen, ahol egy külföldi képtelen beilleszkedni, az idegenség szép lassan falat emel a munkatársak közé, mint egy kezdő kőműves brigád. Vagy egy harmadik, extrémebb példa, amikor az ifjú gazdi képtelen megfelelő kommunikációt kialakítani az új kutyával, és már az is megfordul a fejében, mennyivel kényelmesebb lenne, ha a kutya elpusztulna. Ez a mennyivel egyszerűbb egy kapcsolatot kidobni, mint felépíteni ijesztő valósága az, ami ismerős ebből a könyvből, mert ebben élek/ünk minden nap, és itt töményen meg van fogalmazva ez az egész lerohadás, amit egy pénz uralta világ kitermelt magából.
Mindehhez hozzájön még az író visszafogott stílusa, nem drámázik, és a szereplők sem drámáznak egymással, mintha már azt az energiát is sajnálnák a másiktól, hogy leüvöltsék a fejét. Nekem ez tetszik, hogy nem erőszakolják rám, melyik szereplő a jó, melyik a rossz (és melyik a csúf), és néha a végén magam is meglepődöm, hogy rosszul álltam valamelyikükhöz, mert a sztereotípiák működnek.

* Van ez a novella, Székesfehérvártól nyugatra, ebben a lány a párjával lemegy vidékre az elhalt apja házába, ott pakolnak, takarítanak, hát ez nagyon ismerős, mintha valakinél majdnem ugyanezt a novellát olvastam volna nemrég. Nem ismerős valakinek?

[abcug · Rating 4 out of 5]

Nem szeretnék Harag Anita szeme elé kerülni. Annyi időre semmiképp sem, hogy jól megnézhessen magának. Mert ez a szem valami hallatlan alapossággal vesz észre olyan apróságokat is, amelyekről még talán én se tudok. Vagy ha igen, akkor titkolnám. Már azt se szeretném, hogy valaki észrevegye, hát még hogy aztán pontos, tiszta mondataival kíméletlen, ám igaz történetet írjon belőle. Harag Anita novellái zavarbaejtően kegyetlenek, bár minden egyes szavából és mondatából meleg ragaszkodás süt. A világ nem vidám hely, ha alaposan szemügyre vesszük, azt mondják ezek az írások. Minden könnyed lépést súlyos szorongások feszélyeznek. Talán csak annyit tudnék ennek a könyvnek felróni, hogy újrakezd ugyan mindig egy történetet, de azt végig ugyanazon a hangon teszi, minthogyha egyetlen nő monológját olvasnám. Ez a hang ugyan tiszta, és ebben a terjedelemben még éppen nem válik monotonná — de már pont eszembe jut a végére, hogy ha még egy történet volna, akkor már az lenne. Talán csak ennyit tudnék felróni, de nem nagyon akarnám.

[Oriente · Rating 3 out of 5]

Ami az előnyére válik, az egyszerűsége, keresetlensége, a hétköznapi témái, egyúttal kissé unalmassá is teszik a kötetet. Az ilyen történetek körülvesznek mindannyiunkat, és az olvasásaimban én mást keresek, nem a triviálisat és a hétköznapit. Szeretek kiszakadni, ezek a novellák pedig csak beragasztanak a jól ismert, hétköznapi szorongásokba. Cserébe meg se próbálnak felvillantani némi drámaiságot, nem is humorosak vagy frappánsak. Szóval olyan laposak. Rendben vannak nagyon, de laposak.

A kötet második felében találtam néhány érdekesebb darabot, illetve tetszett az a nagyon is tudatos megoldás, hogy egészen apró motívumok, ide-oda rejtve összekötötték az egymástól látszólag független írásokat. 3,5 csillag lenne, ha lehetne félcsillagot adni.

[Dani Dányi · Rating 4 out of 5]

Novelláskötet, csupa családi és személyes, élettörténeti és életszakaszi történet. Női szemszögű szövegek, magyarországi jelenetek, gyerekkori és felnőttkori, apák és pasik, halál és szakítás, boldogságok, szomorúságok. Prózai és mindennapi kisdráma játékok, gondosan, ritmusérzékkel felépítve. A nyelvezetük közvetlen, tárgyilagos, az évszakhoz képest néhol tényleg hűvös. Nekem működtek.

Utóirat: Úgy vettem észre mások review-jaiból, hogy ez megosztó kötet, és el is gondolkoztam, vajon hogyan, és miért kerültem a pártolók táborába (bár nem volt programom hozzá). Úgy tűnik ez egy esztétikai kérdés: mi az irodalom dolga, mennyire kell újítónak lennie (novel / nóvum), szabad-e írni úgy, hogy nincs más leírnivalód, mint ami van... Már abból ahogy nekimegyek a kérdésnek látszhat, hogy elfogult vagyok: szerintem az irodalom nem show business, nem kötelező elkápráztatni az olvasót. (Kötelező viszont bátran és kompetensen írni arról, amiról épp kell.) Megvan a helye a visszafogott, realista, "prózai" prózának, ami el tud fotoszintetizálni ha nem is reflektorfényben, de a figyelmünk fénykörében.

[Bibibii · Rating 4 out of 5]

Nem voltak ezek rossz novellák. A saját kategóriájában ritkán olvasni tőle jobbakat. Mégis... mintha hiányzott volna belőlük valami...

[Cipőfűző · Rating 4 out of 5]

Meglepett az a profizmus, ahogy Harag Anita bánik a történeteivel. Biztos kézzel alakítja őket, szorosan, feszesen tartja az irányt. Nincsenek kanyarulatok, rááll a célra és azt végigviszi. Minden egyes novella a másik fél meg nem értésére épül, és minden egyes novellát körül ölel a távolságtartásból fakadó ridegség. A könyv nyelvezete kicsiszolt, sallangmentes, talán monotonná válhat, ha az ember egy ültő helyében többet fogyaszt, de igazság szerint ez a könyv ilyen, minden elemében kimért. Nincs benne világfájdalom, művészieskedés, csak hétköznapi emberek, hétköznapi problémák, egyszerűség, keménység, számítás. Talán egy kis virtuozitást hiányoltam, de valójában nem is illik a kötethez. Így van rendben.

[Lassányi Tamás Péter · Rating 5 out of 5]

Nagyon ismerős világban néha túlságosan is átélhető drámák, vagy semmi kis-, mégis feszült történetek egy olyan nyelven, ami bárcsak az enyém lehetne. (Úgy kerek, ha ideírom: az első novellára amit eddig írtam sehogy sem igaz  – még szerencse, hogy soha nem hagyok abba könyveket.)

[Postmodjane · Rating 4 out of 5]

Emlékezetesen sok réteggel bírnak a Harag Anita- novellák, vagy sokkal inkább elbeszélések, hiszen nem a klasszikus értelemben vett novellákat tartalmaz a kötet.
A sallangmentes, az érzelmekről is tárgyilagosan nyilatkozó mondatok leginkább a generációs különbségeket, a kommunikáció dilemmáit, párkapcsolati problémákat tematizálják.
A modern környezetbe helyezett fiktív világ és a 21. századi elidegenedés megjelenítése teszi egyedivé a szövegeket.
A női karakternek tulajdonítható az énelbeszélő narrátor, az ő alakja vissza-visszatér (az apa, majd az anya halála kapcsán, a tesztelések kapcsán, munkahelye, párkapcsolata említésekor.) Tévedés volna ugyanakkor azt gondolni, a férfi karakterek kevésbé markáns szerepet kapnak, a párkapcsolatok jellemzésekor mindig ott a férfi alakja is. Ott az apa, a „barát”, a férj. A felvetett problémák például a következő kérdéseket vetik fel: mit tegyen egy nő, aki maga is fiatal, s akinek meghalt a férje? Mit tegyen egy fiatal lány, akinek a szülei rákban haltak meg? Mit tegyen egy Magyarországon élő, ám magyarul nem tudó nő? Javíthatóak a párkapcsolati botlások? Ez a rövid felsorolás is mutatja, hogy a kortárs kötet kortárs kérdéseket vet fel, melyek azonban egyben toposzok is az irodalomban, azaz egy réteggel gazdagítja az eddig felhalmozott szövegeket.

A kutya a szőnyegre pisil című elbeszélésről szeretnék írni még néhány gondolatot, mert úgy vélem, ez a szöveg sűríti a fentebb leírt jellemzőket. A fiatal pár egyelőre kutyával készül/gyakorol a majdani gyermekvállalásra: egymást Apának/Anyának szólítva, az ebet ölelgetve, neki kabátkát vásárolva telnek a vele töltött percek. A pár tagjai látszólag jól funkcionálnak, együttműködőek, csapatot alkotnak. A látszólagosság ugyanakkor ki nem mondott problémákat, meg nem beszélt a párkapcsolatban betöltött szerepekhez kötődő sérelmeket hordoznak, melynek kulminálása a címben jelölt, a kutya biológiai szükségletekének következtében a szőnyegen megjelenő folt eltávolítása körül bontakozik ki. A fiúban és a lányban is belül forrong az indulat, a lány egészen odáig megy a gondolkodásban, hogy nem szeretné, ha 10 évig vele lenne a kutya, azaz nem szeretné gondozni, jó fogyasztóként inkább megszabadulna attól, amire pár héttel ezelőtt még olyannyira vágyott. Vajon ugyanez lehet-e érvényes a párkapcsolatára?

Ha valamivel problémám volt, az a címadás. Nehéz ezeknek a szövegeknek jó címe találni, de lehetett volna vele még kicsit próbálkozni. A kötetcím azonban egyedi.

Sok-sok olvasót kívánok a kötetnek

[Birán Barbara · Rating 3 out of 5]

Nekem ez most annyira nem. Elolvastam őket, vártam, hátha lesz valami kirobbanó. De nem volt. Számomra. Nem a szerzővel van problémám. Eleve nem igazán szeretem a novellásköteteket, vagy csak még nem jött szembe velem olyan. Valószínűleg egy történetre sem fogok emlékezni pár hét múlva.

[Petra (pszicholvaso) · Rating 5 out of 5]

🎧 Azt hiszem, tökéletes időzítéssel olvastam a Margó-díjas kötetet: fogvacogtató, télikabátos, évszakhoz képest hűvösebb tavaszi napokon. Nem ez volt az egyetlen kapcsolódási pontunk az írónővel: alapjaiban ragadta meg az igazi 𝙢𝙖𝙜𝙮𝙖𝙧 𝙢𝙞𝙡𝙡𝙚𝙣𝙞𝙖́𝙡 𝙚́𝙡𝙚𝙩𝙚́𝙧𝙯𝙚́𝙨𝙩. Ez hol nosztalgikus, hol traumatikus közös gyerekkori megéléseket, keserédes, bonyolult családi viszonyrendszereket, és modern, feszített tempójú felnőttkori sodródást is jelent, az egyes novellák központi témájának függvényében.

🎧 Miről szól valójában? Élet-dolgokról. Traumákról, életről és halálról, rákbetegségről és alkohol-függőségről, kommunikációs deficitekről.

🎧 Kedvenc novelláim a kötetből, és a bennük megjelenő pszichológiai motívumok, kérdések:
- 𝑺𝒛𝒆́𝒌𝒆𝒔𝒇𝒆𝒉𝒆́𝒓𝒗𝒂́𝒓𝒕𝒐́𝒍 𝒏𝒚𝒖𝒈𝒂𝒕𝒓𝒂: mindenki másképp gyászol, a gyászolónak mindent szabad?
- 𝑪𝒆𝒓𝒂𝒔𝒆𝒍𝒂: mennyire tudnak mélyek lenni a munkabarátságok fizikai kontakt nélkül, multinacionális környezetben?
- 𝑵𝒆𝒈𝒚𝒗𝒆𝒏𝒃𝒐̋𝒍 𝒏𝒆𝒈𝒚𝒗𝒆𝒏: milyen történetekből lesz családi legenda és miből transzgenerációs trauma?

🎧 Kinek ajánlom? Tove Ditlevsen, Irene Solà, Tóth Krisztina és Moa Herngren olvasóinak. Úgy képzelem, hasonló történeteket írna Szabó Magda, ha történetesen a 90-es években születik.
Ajánlom mindenkinek, aki idő szűkében van, mégis olyan olvasmányra vágyik, ami hatással lesz rá és elgondolkodtatja.