„…ismerjük a könyv sötét hatalmát, ám ez abból származik, hogy senki sem olvasta. Mítosza a tiltás aurájából ered.” (Peter McGee, könyvkiadó)
„Kihez forduljon a propaganda? A tudós értelmiséghez vagy az alacsonyan képzett tömegekhez? Csak a tömegekre irányuljon! A propagandának nincs mondanivalója az értelmiség számára, és azoknak sem, akik manapság sajnos annak nevezik magukat.” (Hitler: Mein Kampf)
Könyv azoknak, akik mindent tudni akarnak a Mein Kampfról, de ahhoz nem éreznek magukban elég erőt, hogy 800 oldalnyi lázbeteg tőzegmocsáron átláboljanak. Ami azt illeti, Kellerhoff könyvéből nem pusztán azt tudjuk meg, mi van Hitler művében, hanem azt is, főleg azt, ami mögötte van. Túlmutat a propagandáról vallott forradalmi nézetek, az antiszemita tendenciák vagy az élettérelmélet szemlézésén és értelmezésén, rámutat a képzavarokra*, csúsztatásokra, tévedésekre és elhallgatásokra** is. És mikor ezzel készen van, nekiáll aprólékosan bemutatni a Mein Kampf utóéletét, a róla írott recenziókat, a belőle fakadó bevételeket***, és persze azt, hogy Németország határain belül és kívül milyen hatásokat váltott ki. Értelmezésében a Mein Kampf hibrid mű – nem történet- vagy politikatudományi munka, nem is önéletrajz, hanem egyfajta fejlődésregény, amiben Hitler újrakonstruálja azt a fiktív utat, amit elképzelése szerint a germán faj megmentőjének (neki) be kellett volna járnia – mondhatjuk úgy is, hogy hazudik, mert ez az út és az úton szembejövő ellenségek jórészt csak az ő képzeletében léteznek, de hát hogyne hazudna, hisz mítoszt teremt.
Mindemellett Kellerhoff könyve állásfoglalás is egy jellegzetes német vitában, jelesül: hogy ki szabad-e adni Hitler förmedvényét, vagy nem. Szerinte egyértelműen ki kell, egyszerűen azért, mert a Mein Kampf annyira önismétlő, dagályos, pongyola és leplezetlenül fröcsögő szöveg, hogy a legjobb érv ellene éppen saját maga. Nem képes rá, hogy egy tárgyilagos szemlélőt meggyőzzön igazáról, hisz maga is bevallja, az ostobákat (vagy mondjuk így: a tömeget) szólítja meg. Az lelkesedhet csak érte, aki már eleve egyetért vele – őt viszont, akármilyen részletes kommentárokkal látjuk el a könyvet, nem tudjuk meggyőzni, és ő akkor is lelkesedik, ha egy betűt nem látott belőle, sőt, a tiltás csak megerősíti abban, hogy a hitleri tanok, mivel érdemesek a tiltásra, szükségképpen értékesek is. Ami nagyon tanulságos lecke emberek és ideológiák kapcsolatáról: mindegy, milyen buta és primitív egy üzenet, ha azt tartalmazza, amiben hinni akarunk, két pofára be fogjuk kajálni. És még repetát is kérünk belőle.
* „Százezrével hevernek körülöttünk Kolumbusz tojásai, de Kolumbuszokat már ritkábban találni.” Vagy épp a fantasztikus „az igazság ökle felnyitotta a szememet” szókép.
** Érthető módon Hitler elfelejti megemlíteni, hogy a büszkén viselt vaskeresztet egy zsidó tartalékos hadnagy ajánlására kapta meg. De a legérdekesebb lyuk a háború utáni pár év hiánya. Dokumentumok bizonyítják ugyanis, hogy a nemzetszocializmus atyja ekkoriban részt vett a bajor Tanácsköztársaság katonatanácsainak munkájában – vagyis gyaníthatóan nem mindig berzenkedett annyira a bolsevizmustól, mint ahogy azt olvasóival el akarja hitetni.
*** Elképesztő amúgy, Hitler mennyire faszari volt: foggal-körömmel ragaszkodott minden fillér jogdíjhoz, ami a Mein Kampfból járt neki. Rendelet írta elő például, hogy a frissen házasulóknak az adott önkormányzat egy darab Mein Kampfot kellett adományozzon – de ezeket szigorúan ki is kellett fizetniük a település költségvetéséből. Azonban a nagyobb városoknak ez akkora anyagi megterhelést jelentett, amit nem tudtak vállalni – mire Hitler kiadója enyhítette a szabályokat: a százezernél nagyobb lakosú városoknak kedvezményt adott a könyvre. Öt százalékot.