Stabil 4,55 csillag. (Ami felfelé kerekítve öt ;))
Az eszemet sem tudom, mikor vettem a kezembe először a könyvet, de tudom, hogy jó pár éve volt már. Azonnal odáig voltam érte, faltam az oldalakat, be kell vallanom, akkor még a Laura-fan korszakomban voltam, most már inkább a casual-reader kategóriába tartozom.
Azt sem tudom, hogy hányszor olvastam végig a sorozatot (könyvek száma összeadva, osztva az összes kötet elolvasásának számával kb. 6x/könyv - A Hullócsillag és Valahol nagyon emeli a számot), szó szerint oda-vissza olvastam a Bexit (egyszer arra vetemedtem, hogy az Egyszerrel kezdtem és a Késtéllel fejeztem be, don't ask me why). Abban viszont biztos vagyok, hogy az utolsó alkalom 1-2 évvel ezelőtt volt (tuti, hogy pre-covid).
Nem tudom annak idején mi fogott meg ennyire a sorozatban (Nagy Márkon kívül - valljuk be, ő azért elég erős húzóerő volt), leginkább mert nem írtam fel sehova, és mert már nem emlékszem, de ezúttal nem követtem el ezt a hibát, és jobban kitetováltam a Késtélt, mint Körte a karját...
Amit a mostani olvasásom során tapasztaltam (apró spoilerek előfordulhatnak):
Karakterek:
- Valahogy messzebb kerültem a szereplőktől, mint amennyire közel voltam hozzájuk, gyanítom, mert bár leginkább most vagyok a célközönség, sohasem olvastam velem egy korúakról, mindig kerestem az idősebbeket.
- Beki elkezdett idegesíteni. Még a tűrhető kategóriába sorolnám, de azért néha kifejezetten zavart.
- Nagyon nem passzoltak az életkorok a szereplőkhöz, Beka kivételével (bár amúgy ő is lehetne pár évvel idősebb, mondjuk akkor nem lehetne a gimis balhékat ráhúzni). Lili legalább 2-3 évvel idősebbnek kellene legyen a meglátásai alapján (bocsi, okos tízévesek, de azért ez így nagyon furi volt...), Körte simán lehetne egy tízessel kevesebb (akkor is, ha nem tudjuk a konkrét életkorát, csak hogy 40-es)
- És igen, külön bekezdés Márknak. Egyrészt, gyerekként van kezelve, független attól, hogy amúgy 18, szóval elvileg nagykorú, plusz amúgy sem egy gyerekes gondolkodású ember (akkor is ha tetteti az agyát a lelkem). Ha engem kérdeztek, én Márkot is 1-2 évvel idősebbnek varázsolnám. Másrészt, MIÉRT NINCS LEÍRVA, HOGY MILYEN HANGJA VAN??? Egy fél mondattal is megelégedtem volna (és nem akkor, amikor rekedt volt, mert az egyértelmű), sőt, több mint elégedett lettem volna, ha tudom, hogy vagy nagyon mély vagy nagyon magas hanggal kell elképzelnem (e között a két lehetőség között vacillálok, de ez így is sok). Azért ez ront a srác imidzsén.
- Még mindig Márk: k***a jól lehozza a személyiségét. Bár az, hogy a srác két oldalú, és van a true énje, amit csak nagyon keveseknek mutat meg, és van a színpadi személye, nekem csak a re-readek alkalmával vált világossá. Most viszont arra is figyeltem, hogy egy új olvasónak lejönne-e, és szerintem amúgy igen. (Hogy ne tűnjek totál hülyének: gyanítom, mással voltam elfoglalva olvasás közben anno.)
- Kemál, Körte, Aszádék: 10/10 legjobb karakterek ever
- Amennyire kidolgozott karakter Márk, annyira tömeg Geri, lehet, hogy neki ez jutott, a tömeg ember, és tudom, hogy a későbbiekben ez változni fog, de azért ki lehetett volna jobban bontani már az első kötetben is.
- Beka nagyon gyerekes tud lenni (pedig Márk van annak beállítva)
- Az utolsó fejezetekig szinte nincs egy basic karakterleírás (sőt, még a nevüket sem tudjuk) Márk tehetségkutatós ellenfeleinek.
- Amúgy ha engem kérdeztek: Márk is the true maincharacter
Írásmód:
- Egyszerre volt helyenként béna a fogalmazásmód (majdhogynem Wattpados) és szabatos a fogalmazásmód. Laura nem fél idegen eredetű szavakat használni, sem komplexebb szinonimákat, ami remek, mert nem nézi hülyének az olvasót. A kötőszavak sem korlátozódnak be a de, és, hogy-ra, választékos az is.
- Engem most már zavart, hogy nagyon sok tényt ismételt meg újra és újra, gondolok itt például Bexi különlegességére, hogy ő nem úgy mainstream vagy hogy milyen hátulütője van a hírnévnek.
- Imádom, mert a humora a kötetnek még mindig tapadós számomra. Egyszerűen lehetetlen nem kuncogni rajta, vagy nagyon komolynak kell hozzá lenni, én például alig tudtam magam visszafogni a tömegközin.
- Szerintem Laura saját tapasztalatai a hírnévvel benne vannak, érződik, hogy nem légből kapottak a kijelentések.
- A párbeszédek közbeni kommentálás fordított szórenddel halál slampos (mondtam vigyorogva, kiáltotta hangosan stb.) és szinte sosincs olyan, amikor ne így tenné, néha úgy is zavaró, hogy ha magamban olvasom, hát még ha felolvasom hangosan.
Plot:
- Ha ez enemies to lovers akart lenni, akkor annak gyenge. Nem azért, mert Márk sosem kezelte ellenségként Rebekát (vagy csak nagyon az elején), hanem mert erőltetett. Beki annyira utálni akarja Márkot, hogy az már dühítő. És amúgy szerintem gyengén lett előkészítve az egész trope, Bexinek nincs semmi észérve, csak az, hogy Márk egy tehetségkutató versenyzője, és ő meg nem hallott róla, de a családja szereti, ezért utálja (jó, ez így kicsit sarkosított, de kb.).
- ANNYI FELESLEGESEN KIHAGYOTT LEHETŐSÉG VAN!!! Tudom, ez már meg lett így írva, és írjak jobbat, ha tudok stb., de egyszerűen a hideg rázott attól, hogy rengeteg lehetőségük lett volna összejönni, és nem tették. Vagy ha nem kellett volna összejönniük (clearly, ez volt a szándék), akkor fele ennyi lehetőséggel is megelégedtem volna, mert általában ezek egy-két sort emésztettek fel a történetből, és amúgy relatív hosszú az én kötetem (régi kiadás), nem tudom, hogy ki hogy van ezzel.
- Beki életében szinte az összes sad-girl-trope ki van játszva, gondolok itt: elvált szülők, kiközösítés.
- Függetlenül attól, hogy sokszor ismételget tényeket, annyira azért nem dramatikus az árnyoldal.
- Zeneválasztás: ettől sosem kellett félteni Laurát, de egyszerűen imádom, azóta hallgatom ezt az átkozott Gotye számot, amióta rákattantam a sorozatra.
- Utólag nagyon tiszta, hogy Beka teljesen félreérti Márkot. (Ez szerintem jó, hogy első olvasásra nem esik le.)
- Nádor Gergő (bocs billentyűzet, hogy ennek leírását el kellett viselned) behozása jó plot twist, ezt el kell ismernem (még akkor is ha tisztában vagyok a következményekkel).
- Zseniális jeleneteket fakaszt a semmiből, de azért valahogy mégis kellően elő vannak készítve.
- A 12. fejezettől (összesen 25 fejezet) azt éreztem, hogy ellaposodott (előtte volt az első találkozása a főszereplőnek, az első találkozás Kemállal, a morning show) utána pedig már csak az egyik személyes kedvencem maradt, az őrült-taxis fedőnévre hallgató jelenet, illetve persze a döntő.
- Összességében nagyon cuki a sztori.
Nagyon, de NAGYON szeretném az egészet Márk szemszögéből elolvasni (kár, hogy nem osztott-szemszög).
+1: sikerült egy Beka-Körte dialógot teljesen új megvilágításban látnom.
Összegezve tehát:
Lehet, hogy többedjére már feltűntek dolgok, amiken változtatnék, de mivel még mindig az a öt cselekvés vezérel - nevetek, sírok, izgulok, pánikolok, és falom az oldalakat - amik vezéreltek eddig mindig, ezért nem tudok mást mondani, mint hogy ez egy nagyon jó első kötete egy még jobb sorozatnak.
És hogy miért nem változtatom az 5 csillagot inkább 4-re? Mert hajt a lojalitás a sorozathoz, és mert tudom, hogy bárki kezébe odanyomnám a könyvet, a mai napig. Mert a leendő gyerekem addig nem fogom kiengedni a szobájából, amíg nem visítozik egy saját Nagy Márk után. És mert egyszerűen... tetszett, milliomodjára is.