What do you think?
Rate this book
Les Procès de Jeanne d'Arc
De la condamnation de 1431 à la réhabilitation de 1456, les deux procès de Jeanne d'Arc racontent l'hitoire sous la légende. Ils disent les exigences et la prudence des rois, le lourd juridisme des clercs retranchés derrière les règles de la procédure, l'inquiétude d'une Église de l'ordre face aux élans, aux espoirs et aux révoltes de la religiosité populaire. En composant un dossier qui sera classique, Georges et Andrée Duby montrent comment, autour de la voix de Jeanne, raisons et silences dessinent le champ de forces d'un siècle : voici l'envers de notre plus grand mythe national.
- GenresHistory
256 pages, Paperback
First published January 1, 1985
2 people are currently reading
39 people want to read
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 4 of 4 reviews
July 10, 2021
Overview of the original and rehabilitation process against Jeanne d’Arc. Quite dry, a bit soulless, not really what you could expect Georges Duby.
March 13, 2023
*Egy disclaimer az eddigi három, nyugati olvasónak, s úgy általában minden ábrándosabb embernek: EZ EGY FORRÁSKÖTET, tehát ne várjatok a megismert valósághoz képest fennköltebb képet. Sorry...
Sokan, a nem törisek is ismerik Franciaország egyik védőszentjét, a harcos Szűzet, Jeanne d’Arc-ot. VII. Károlyt, a francia trón jogos örökösét segítette a százéves háború lezárásában, és igazi sztárrá avanzsált késő-középkori mérce szerint. Nem véletlenül vált tüskévé a Plantaganet birodalmat kiépíteni szándékozók oldalában. Származása, egyéb társadalmi kötődései nyomán ideális céltáblája volt az angol haragnak.
Sajnos Jeanne d’Arc perének eredeti, 1431-es lefolytatása során a reimsi érsek is inkább az armagnac („francia”) és a burgundi (kvázi „angol”) felek összebékítésére törekedett. Ezt használta ki a pert lefolytató, angol származású püspöke Beauvais-nek, így vált Jeanne az ideális céltáblává. Dubyék idejére csak Jeanne perújrafelvételi anyaga maradt meg, 1456-ból. Ebből az iratanyagból kellett rekonstruálniuk az eredeti eseményeket.
Jeanne-t az inkvizítorok nagyon meggyötörték, nem véletlenül keveredett sokszor önellentmondásba. Így például a farizeus jellemű vallatókat haragra gerjesztette, hogy Jeanne ragaszkodott a férfiruha viseletéhez, amelyet ő mindig másképpen indokolt meg. Ez a vallatók szerint a Szent Pál apostol kifejezett utasítása ellen való, főbenjáró véteknek számított. Jeanne sokszor az Úr parancsára hivatkozott, azután azt mondta, hogy „valaki” parancsolta a férfiviseletet neki, de a nevet nem közli.
Érdekes, hogy következetesen nem beszélt a király, és az ő kettejük ügyéről. Itt felmerül a kérdés, hogy VII. Károly udvara mennyiben befolyásolta Jeanne nyilvános szerepléseit.
A Szűz vallatói közül nem volt mindegyik rossz ember. Isembard de la Pierre testvér figyelmeztette Jeanne-t, hogy fellebbezhetne a pápához, de ezt a kérését az angolok zsebében lévő igazi vérbírók figyelmen kívül hagyták. Jean Lohier, normandiai teológus teljesen érvénytelennek látta az elindított pert, ezért már az elején kivonta magát belőle. Lohier emlékezete szerint Jean de Lafontaine, egy másik vallató is figyelmeztette Beuvais püspökének kegyetlen tervéről a lányt, de ezért Lafontaine-nek az ügyvitel közben el kellett menekülnie. Mindebből számomra az világlik ki, hogy az inkvizíciós eljárást lefolytató sok teológus, és jogász között akadt egy-két tiszta szívű ember, ezt Duby is osztja zárókommentárjában, s mint a papok foglalkozási jellemzőjét vette alapul az irgalmasság gyakorlását.
Sok, igaztalan vádat írtak át a latin nyelvű, hivatalos peranyagba, amit a népnyelvi jegyzőkönyvek nem tartalmaztak. Így a sok pogány rítus közül a mandragóra használatát is, amit a lány következetesen tagadott.
Jeanne-t végül, már a kései középkor normái szerint is egy formai hibáktól hemzsegő per végén ítélték el. Az egyházi ítéletet kötelezően végrehajtó világi hatóság, Rouen városának angol bírája az azután kötelező világi per, és ítélethozatal mellőzésével máglyán megégettette. Jeanne az utolsó percig vallotta, hogy hallotta Szent Katalin és Szent Margit segítő hangjait. Jeanne elítélésében és a teljes mértékben szabálytalan ítéletvégrehajtásban az első bűnösnek Beauvais angol származású püspöke tűnt számomra. Kötelessége lett volna ismertetni a vádiratot Jeanne-al, ehelyett energiáit a párizsi kánonjogászok közti, Jeanne d’Arc elleni uszításra fordította, mindezt a már említett Lohier visszaemlékezéseiből is tudjuk.
Az 1456-ban lefolytatott párizsi, és roueni újravizsgálás is elfogult iratanyag, így szerencsés lépés volt az egész egy kötetben történő megjelenítése, mert a kettő kritikus ütköztetéséből a reális eseményekre is kicsit ráláthatunk. Annyiban bizonyosan korrekt a perújrafelvételi anyag, hogy rávilágít arra, hogy a kor jogi normáit sem tartották be Jeanne-al szemben. Tehát a püspök nem volt illetékes az inkvizíciós eljárás lefolytatásában, nem az erkölcsi értelemben biztonságos egyházi börtönben őrizték a vádlottat, és az amúgy teljesen jogszerű fellebbezési igényét a római pápához figyelmen kívül hagyták. Ez utóbbi csak a három legsúlyosabb formai hiba, bőven találtak még néhányat. Itt már egyre jobban feltűnik annak a szélsőségekben gondolkodó, erősen dramatizált világképnek a fényoldala, amelyre már Huizinga is rávilágított magnum opusában: Jeanne-t már életében szentként tisztelték, és a korszakra valószínűleg jellemző módon, az ájtatos, egyszerű parasztlány sztereotípiáját felemlegetve szűzies testi tulajdonságait, és jóstehetségét méltatták.
Ismertetőm végén szeretném kifejteni személyes meglátásaimat Jeanne esetéről. Jeanne d’Arc veszélyes korban lett látomásos. Három pápa is könyökölt egy időben Szent Péter trónjáért, a százéves háború éppen az ő idejében érte el a tetőpontját. A női misztikusok amúgy is egyre jobban irritálták a klasszikus teológiát jól betanult, farizeuslelkű főpapokat. Duby szerint is veszélyes dolog volt a politika és a vallás elegyítése. S mindennek legnagyobb kárvallottja egy 20 éves, a saját válaszai alapján egyértelműen tiszta lelkű parasztlány lett. Ha ilyen gusztustalan játszmába akarnak minket bevonni, legyen annyi lélekjelenlétünk, mint Lohier-nek, és inkább távolodjunk el az ügytől jó messzire.
Sokan, a nem törisek is ismerik Franciaország egyik védőszentjét, a harcos Szűzet, Jeanne d’Arc-ot. VII. Károlyt, a francia trón jogos örökösét segítette a százéves háború lezárásában, és igazi sztárrá avanzsált késő-középkori mérce szerint. Nem véletlenül vált tüskévé a Plantaganet birodalmat kiépíteni szándékozók oldalában. Származása, egyéb társadalmi kötődései nyomán ideális céltáblája volt az angol haragnak.
Sajnos Jeanne d’Arc perének eredeti, 1431-es lefolytatása során a reimsi érsek is inkább az armagnac („francia”) és a burgundi (kvázi „angol”) felek összebékítésére törekedett. Ezt használta ki a pert lefolytató, angol származású püspöke Beauvais-nek, így vált Jeanne az ideális céltáblává. Dubyék idejére csak Jeanne perújrafelvételi anyaga maradt meg, 1456-ból. Ebből az iratanyagból kellett rekonstruálniuk az eredeti eseményeket.
Jeanne-t az inkvizítorok nagyon meggyötörték, nem véletlenül keveredett sokszor önellentmondásba. Így például a farizeus jellemű vallatókat haragra gerjesztette, hogy Jeanne ragaszkodott a férfiruha viseletéhez, amelyet ő mindig másképpen indokolt meg. Ez a vallatók szerint a Szent Pál apostol kifejezett utasítása ellen való, főbenjáró véteknek számított. Jeanne sokszor az Úr parancsára hivatkozott, azután azt mondta, hogy „valaki” parancsolta a férfiviseletet neki, de a nevet nem közli.
Érdekes, hogy következetesen nem beszélt a király, és az ő kettejük ügyéről. Itt felmerül a kérdés, hogy VII. Károly udvara mennyiben befolyásolta Jeanne nyilvános szerepléseit.
A Szűz vallatói közül nem volt mindegyik rossz ember. Isembard de la Pierre testvér figyelmeztette Jeanne-t, hogy fellebbezhetne a pápához, de ezt a kérését az angolok zsebében lévő igazi vérbírók figyelmen kívül hagyták. Jean Lohier, normandiai teológus teljesen érvénytelennek látta az elindított pert, ezért már az elején kivonta magát belőle. Lohier emlékezete szerint Jean de Lafontaine, egy másik vallató is figyelmeztette Beuvais püspökének kegyetlen tervéről a lányt, de ezért Lafontaine-nek az ügyvitel közben el kellett menekülnie. Mindebből számomra az világlik ki, hogy az inkvizíciós eljárást lefolytató sok teológus, és jogász között akadt egy-két tiszta szívű ember, ezt Duby is osztja zárókommentárjában, s mint a papok foglalkozási jellemzőjét vette alapul az irgalmasság gyakorlását.
Sok, igaztalan vádat írtak át a latin nyelvű, hivatalos peranyagba, amit a népnyelvi jegyzőkönyvek nem tartalmaztak. Így a sok pogány rítus közül a mandragóra használatát is, amit a lány következetesen tagadott.
Jeanne-t végül, már a kései középkor normái szerint is egy formai hibáktól hemzsegő per végén ítélték el. Az egyházi ítéletet kötelezően végrehajtó világi hatóság, Rouen városának angol bírája az azután kötelező világi per, és ítélethozatal mellőzésével máglyán megégettette. Jeanne az utolsó percig vallotta, hogy hallotta Szent Katalin és Szent Margit segítő hangjait. Jeanne elítélésében és a teljes mértékben szabálytalan ítéletvégrehajtásban az első bűnösnek Beauvais angol származású püspöke tűnt számomra. Kötelessége lett volna ismertetni a vádiratot Jeanne-al, ehelyett energiáit a párizsi kánonjogászok közti, Jeanne d’Arc elleni uszításra fordította, mindezt a már említett Lohier visszaemlékezéseiből is tudjuk.
Az 1456-ban lefolytatott párizsi, és roueni újravizsgálás is elfogult iratanyag, így szerencsés lépés volt az egész egy kötetben történő megjelenítése, mert a kettő kritikus ütköztetéséből a reális eseményekre is kicsit ráláthatunk. Annyiban bizonyosan korrekt a perújrafelvételi anyag, hogy rávilágít arra, hogy a kor jogi normáit sem tartották be Jeanne-al szemben. Tehát a püspök nem volt illetékes az inkvizíciós eljárás lefolytatásában, nem az erkölcsi értelemben biztonságos egyházi börtönben őrizték a vádlottat, és az amúgy teljesen jogszerű fellebbezési igényét a római pápához figyelmen kívül hagyták. Ez utóbbi csak a három legsúlyosabb formai hiba, bőven találtak még néhányat. Itt már egyre jobban feltűnik annak a szélsőségekben gondolkodó, erősen dramatizált világképnek a fényoldala, amelyre már Huizinga is rávilágított magnum opusában: Jeanne-t már életében szentként tisztelték, és a korszakra valószínűleg jellemző módon, az ájtatos, egyszerű parasztlány sztereotípiáját felemlegetve szűzies testi tulajdonságait, és jóstehetségét méltatták.
Ismertetőm végén szeretném kifejteni személyes meglátásaimat Jeanne esetéről. Jeanne d’Arc veszélyes korban lett látomásos. Három pápa is könyökölt egy időben Szent Péter trónjáért, a százéves háború éppen az ő idejében érte el a tetőpontját. A női misztikusok amúgy is egyre jobban irritálták a klasszikus teológiát jól betanult, farizeuslelkű főpapokat. Duby szerint is veszélyes dolog volt a politika és a vallás elegyítése. S mindennek legnagyobb kárvallottja egy 20 éves, a saját válaszai alapján egyértelműen tiszta lelkű parasztlány lett. Ha ilyen gusztustalan játszmába akarnak minket bevonni, legyen annyi lélekjelenlétünk, mint Lohier-nek, és inkább távolodjunk el az ügytől jó messzire.
Read
January 16, 2026DNF 5%. Bien que je sois en train d'apprendre la langue, après de vérifier des autres critiques je suis plus sûr que l'écriture dans ce livre simplement n'est pas idéal. Un dommage bien sûr.
June 12, 2015
Sehr langweilig geschrieben. Irgendwie musste ich mich schon durchquälen.
Einige interessante "Enthüllungen", aber ansonsten fand ich den Stil einfach unspannend.
Ich hatte das Gefühl, die gute Johanna wäre entweder total dumm oder sehr gerissen.
Vielleicht war sie wirklich die, für die sie sich ausgab. Aber durch dieses Buch erhielt ich eher den Eindruck, dass sie wirklich sehr leichtsinnig, dumm und naiv war oder eine gute Schauspielerin.
Einige interessante "Enthüllungen", aber ansonsten fand ich den Stil einfach unspannend.
Ich hatte das Gefühl, die gute Johanna wäre entweder total dumm oder sehr gerissen.
Vielleicht war sie wirklich die, für die sie sich ausgab. Aber durch dieses Buch erhielt ich eher den Eindruck, dass sie wirklich sehr leichtsinnig, dumm und naiv war oder eine gute Schauspielerin.
Displaying 1 - 4 of 4 reviews