Kik vagytok ti? Kötelező magyar irodalom - Újraélesztő könyv

by János Háy

Irodalomtörténet? Az is. Izgalmas oknyomozás, hogy valójában kik voltak ezek a valahai alkotók? Az is. Életútfeltárás, életműelemzés? Az is. Kor- és kórrajz? Az is. De legfőképp igazi Háy-próza. Tele humorral, gondolattal, a valahai életművek teljesen újszerű megközelítésével. Olyan könnyedén lép át más korok világába, olyan természetesen beszél a valahai alkotókról, hogy észre se vesszük, hány év választ el tőlük, s lelkesen vetjük bele magunkat ebbe a világba, aminek hősei a tankönyvekből jól ismert, sokszor unalmasnak vagy épp érdektelennek tartott alakok.

"Író vagyok, nem akartam más írókat szobornak látni, nem akartam szobrok közt élni. Ki akartam szabadítani őket ebből a fogságból, mert a vaspáncél csak a középkori lovagoknak áll jól, az íróknak nem. Azt akartam, hogy legyenek újra érinthetők, közvetlenek és megszólíthatók. Hogy olyanok legyenek, mint a barátaink, a rokonaink, az osztálytársaink. Hogy embernek látszódjanak, nagyszerűeknek és esendőeknek, olyanoknak, akikre lehet haragudni, és olyanoknak, akiket lehet szeretni. Hogy minden olvasó érezze, ők még mindig hozzánk beszélnek, és rólunk beszélnek, a mi sorsunkhoz szólnak hozzá. Elevenséget akartam, mert az irodalom nem múzeumi tárgy. Ott van az életünkben, ha akarjuk, hogy ott legyen." (Háy János)

A Kik vagytok ti? mint írói vállalkozás is példátlan. Hatalmas mű, óriási, sokéves munka. S az eredmény egy olyan könyv, ami Szerb Antal óta először mer újszerűen és jól olvasható stílusban a magyar irodalom alkotóihoz nyúlni.

Genres: Nonfiction

705 pages, Hardcover

First published April 1, 2019

About the author

Háy János (író, költő) 1960. április elsején született Vámosmikolán. Orosz-történelem szakot végzett Szegeden, esztétikát az ELTE-n. 1989-től 2004-ig kiadói szerkesztőként dolgozott (Holnap, Pesti Szalon, Palatinus). Régésznek készült, de első ásatása során véletlenül feltárta kedvenc kutyájának maradványait. Ezt követően figyelme egyre inkább a rock-zenére irányult. 1982-ben azonban egy kudarcba fulladt zenekar alapítási kísérlet után felhagy a zenével. Ezidőtől publikál irodalmi műveket. Versek, novellák és regények mellett számos rajza is megjelent. Budapesten él. Van gyermeke (kettő), felesége (egy). Olyan, mint mindenki.

Reviews

[Ppeva · Rating 4 out of 5]

Kevés könyv tart ki nálam két hónapig. De ezt nem bírtam volna egy húzásra végigolvasni. Néha olyan hosszú időre abbahagytam, hogy az is felmerült bennem, talán végig se olvasom. De győzött a kíváncsiság, és végigrágtam magam rajta.
Ez egy abszolút szubjektív irodalomtörténet, ezért aztán zavar az alcímben a kötelező szó. Miért kötelező? Kinek? És miért pont ők? És miért pont így kell őket körüljárni?
Tartalmilag túl tömény volt, bár tiszteletre méltó a felhalmozott tudásanyag. A sok tudós anyagot pedig lazította intimpista-szerű életrajzi adatokkal.
A könyv felén is túl jártam már, mikor felötlött bennem a kétely: lehet, hogy Háy szerint az egész magyar irodalomban nincs egy jelentős író vagy költő sem? Mind elmaradott, provinciális, botfülű, öntelt, megélhetési író, kellemkedő, túljátszó, bérdalnok, mesterkélt, stb., maximum „vak tyúk is talál szemet”? Mert mindenkiről rendesen leszedi a keresztvizet. Ha dicsér is egy-egy mondattal, utána gyorsan utánaereszt tíz becsmérlőt. Vagy az a célja, hogy ellensúlyozza mindazt a sok pozitívumot, ami eddig elhangzott a magyar irodalom jeleseiről? És ismét felmerül a kérdés: ezek a kötelezők?! Vagy csak jobb híján?
Mindenesetre Háyról mostantól mindig az jut majd eszembe, hogy ő az, aki kihagyta Radnóti Miklóst a magyar irodalomból. Mert én is szubjektív vagyok.

[Fanni · Rating 4 out of 5]

damn ez hosszú út volt nagyon... Én amúgy teljesen kimaradtam abból, hogy mekkora dráma övezte ennek a könyvnek a megjelenését, hogy hogy egymásnak ugrott Háy, meg a Magyartanárok Szövetségének elnöke, hogy milyen szigorú kritikák jelentek meg a könyvről. Én abban a tévhitben voltam, hogy mindenki örült neki, hogy Háy nekivágott egy ekkora feladatnak és el is jutott addig, hogy kiadja. Merthogy ez egy hatalmas vállalkozás volt, viszont nem csak az író részéről. Az olvasó is megszenved vele rendesen. Voltak oldalak, amik nagyon simán csúsztak, élveztem az utazást és elgondolkodtatott Háy reflexiója, egyes költőkön és elemzéseken viszont nagyon nehezen rágtam át magam, néhol túl szakmai volt az elemzés az én műveletlen fejemnek, máshol meg csak simán nem kötöttek le az életrajzi vonulatok sem. Nehéz behatárolni, mi is akart lenni ez a mű, én a legtöbbször sokkal inkább éreztem ezt Háy reflexiójának, a saját megélésének a magyar irodalomról, és annak egyébként működött is - csak ha ennek volt szánva, tényleg lehetett volna benne kevesebb komoly szakmázás, és meg lehetett volna válni jópár oldaltól még. Másnak viszont nem szeretném értelmezni ezt a könyvet, mert akkor nagyon hamar belecsúszunk a ki, miért, milyen minőségben került bele a könyvbe és ki maradt ki bosszankodásba (ami jópár kritikában meg is jelenik). Ami nekem érdekes volt, hogy a középiskolai oktatás minden igyekezete miatt és/vagy ellenére mennyire érzelmi alapon viszonyulok a magyar irodalom nagyjainak egy részéhez és mennyire attól függ egy-egy fejezet befogadhatósága, hogy Háy azon a véleményen van-e az adott szerzőről, mint én. Amikor Háy Babitstot szidta, ittam minden sorát, amikor Kosztolányiról fogalmazott meg kritikát, akkor meg egyből mentegetni kezdtem a fickót. Ha az is célja volt a könyvnek, hogy erre az önreflexióra rávegyen, akkor abszolút sikerrel járt. A célközönségét viszont nagyon nehezen tudnám meghatározni ennek a könyvnek, így aztán ajánlani is csak óvatosan ajánlnám, leginkább azoknak, akiket valamilyen szinten érdekel a magyar irodalom, de mondjuk nem ezzel foglalkoznak hivatásszerűen.

Az abszolút kedvencemet még muszáj kiemelnem, habár a szöveg most már jópár éves, tökéletesen megjósolta, hogy milyen lesz Petőfi 200. születésnapjának évfordulója idén: "Ha születése, mondjuk, kétszázadik évfordulójáról megemlékezik a magyar parlament, mindenki meghatottan fog felállni, de belül mindenki mást és mást gondol. Veletek végezne először, ti röghöz kötött, konzervatív csürhe, gondolnák a liberálisok. Ti kerülnétek a pallosa alá, ti, internacionalista hazaárulók, a nép nevében, s a nép mégiscsak mi vagyunk, gondolnák a konzervatív párt képviselői. Ne aggódj, sanci, mondanák a szélsőjobbosok, visszafoglaljuk, nem lesz egy nemzetnek két, vagy fene tudja hány hazája, pláne ha abból az egyik Románia. Csak a szélsőbalos képviselő nem gondolna effélét, egyedül van a parlamentben, s meg van róla győződve, hogy valójában ő maga Petőfi Sándor."

[Bence Gaspar · Rating 4 out of 5]

Nem tudom, pontosan ki a könyv célközönsége, de mintha olyanokat írtak volna róla, hogy közelebb hozza a fiatalokhoz az irodalmat. Egy ismerősöm hasonlatával élve egy tévéműsor attól nem lesz fiatalos, hogy ferdén tartják a kamerát, és ezt éreztem ennél a könyvnél is: attól nem lesz fiatalos, hogy néha szleng szavakat használ irodalomtörténeti környezetben.
Egy gimnazistának szerintem túl sok benne a szakmázás, egy irodalomtörténet iránt érdeklődőnek meg valószínűleg nem lesz elég mély (illetve néhol az, de elég nagy különbségek vannak az egyes életrajzok kidolgozottsága között). Ettől függetlenül érdekes volt olvasni, szinte minden egyes alkotóról más-más stílusban írt, bár ez a stílusgyakorlat nekem néhol már túlzás volt.
Összességében mindig vártam, hogy lehessen folytatni az olvasást, de elég tömény volt, úgyhogy nagyon lassan haladtam vele.

[Maya · Rating 3 out of 5]

Ha egy szóval kellene összegeznem a könyvet, azt mondanám: bizarr. Hol úgy tárgyalja ki az írókat, mintha a suhanc Pistikéről beszélgetnének a szomszédok, hol meg átmegy az egész képzelgésekbe. Néha nehéz rátalálni a határra a kettő között. Az elején még érdekesnek találhatja az ember ezt a stílust, de 700 oldal kicsit sok belőle.

Az írás is hagy kívánnivalót maga után: az oldalakon keresztül terjengő bekezdések és a véget nem érő mondatok nagyon zavartak.

De azért le a kalappal az előtt, hogy mennyi munka lehet egy ilyen művet összehozni. Ha rövidebb lett volna, jobban tetszett volna. De így csak kis részletekben bírtam olvasni, és ha nem lenne itt nehéz magyar könyvhöz jutni, nem is fejeztem volna be.

[Gabor Hernadi · Rating 4 out of 5]

This book is exactly what its promise is. Subjective story of the hungarian literature. One can argue why this of that artist is missing, but it’s not an official ‘all included’ textbook, but the writer’s own thoughts of the ones he choose. Original and easy to read.

[Vhrai · Rating 4 out of 5]

Azt már így az elején le tudom szögezni, hogy biztosan nagyobb élvezet lett volna, ha jártasabb vagyok az irodalomtörténet terén. Csak a középiskolai tudomásomra támaszkodhatok, az meg 15 éve volt, szóval vannak hiányosságaim. Ezek után mondanom sem kell, hogy akadt számomra pár ismeretlen név a listán. Igazán azok a részek kötöttek le, amelyek az ismert(ebb) írókat, költőket vették górcső alá. Egyébként maga a szöveg, a fogalmazás stílusa miatt is érdemes elolvasni. Nyugodtan használhatom rá a szubjektív irodalomtörténet jelzőt, egyrészt olyan irodalmi nagyságok szerepelnek a kötetben, akik Háy Jánosra valamilyen hatással voltak, másrészt az egyes részekből bőven kiviláglik, milyen "viszonyt" ápol a rég- és közelmúlt alkotóival a szerző. Ettől függetlenül ez egy minden igényt kielégítő, tudományos írás, minden állítás érvekkel alátámasztott, bármennyire is személyes nézőpontot tükröz. Ami a leginkább tetszett az egészben, az az, hogy lerombolja az ideálképeket, a felmagasztalt írói státuszt, amit néhány alkotónk a magáénak tudhat, és megmutatja mögötte a gyarló embert.

[Edina Balogh · Rating 4 out of 5]

Ez tényleg egy újraélesztő könyv, mint ahogyan azt az alcím ígéri.

Sokáig vonakodtam, hogy megvegyem-e a könyvet vagy sem, elvégre elég
borsos ára van. Covid miatt mostanában még kevesebbet járok
könyvesboltba, így korábban csak képekről láttam a könyvet. A kivágott
fekete védőborító alatt lapuló színes festményt – melyet maga a szerző
készített – csak a saját példányomon tudtam vizsgálgatni. Mivel
természetesen egy @európakiadó-s leárazáson nem tudtam tovább
türtőztetni magamat.

Őszintén szólva, kicsit megrettentem az oldalak számától (712). Harry
Potter óta nem olvastam önszántamból ilyen vastag könyvet. Annak viszont
már több mint tíz éve volt. Pécsi diplomaosztóm óta pedig egyáltalán nem
olvastam irodalmi nagyjainkról, így a téma egy rég nem látott ismerősként
szippantott magába.

Az irodalomrajongóknak alapmű, az attól kissé tartóknak pedig egy
barátkoztató könyv, amit mindenképpen érdemes beszerezni.

[Lacii · Rating 4 out of 5]

"Hirtelen nem is tudom, a múltamat vizsgáltam oldalakon át vagy a jelenemet, hogy magamat tártam - e fel, vagy a magyar irodalom alkotóit, akik mindig velem voltak és velem lesznek, akár akarom, akár nem."

Érdekes könyv, ami sokszor nagyon szubjektív és ezért jó, sokszor pedig nagyon szubjektív és ezért nem annyira jó.
Ezt a könyvet nem lehet csak úgy leülni és olvasni. Nekem több fél évig tartott, amíg a végére értem.

Voltak szerzők benne, akiket nagyon szerettem es szívesen olvastam róluk, voltak, akiket nagyon szerettem, de nem szívesen olvastam, volt, hogy Háy szanaszét kapta őket.
És persze voltak írok /költők, akiket nem ismertem. Mindig ezt volt legnehezebb es leglassabb olvasni.

[Benjámin · Rating 4 out of 5]

Nehéz helyzetben vagyok ezzel a könyvvel, nagy fába vágtam azzal a fejszém, hogy az idei kihívás kezdőkönyvének ezt választottam. A célját elérte, sikerült fejest ugranom vele a hazai művészek életébe, már ha ez volt neki ugyebár. Egyes részek átmentek full irodalmiba, mások szinte teljesen dokumentaristák maradtak, egy-egy résznél nem is értettem, hogy hová is kerültem, amikor olvastam. És bár voltak szerintem nagy hiányosságok, ha át tudod vergődni magad néhány szerintem indokolatlanul terjengős részen, jó kis véleményformáló alap. Ajánlom, de nem mindenkinek.

[Gabriella Sebestyén · Rating 3 out of 5]

3.5

[Bibibii · Rating 4 out of 5]

Háy Jánost megtanított nyitottnak és elfogadónak lenni.
Komoly kétségeim voltak és tartottam tőle, hogy elfogultságom bizonyos költőkkel, írókkal szemben, gondot jelenthet abban, hogy én ezt a könyvet élvezni tudjam, esetleg megszeressem. Tévedtem.
És ez jó. Nagyon.