Ez egy felettébb értékes könyv egy felettébb érdekes korszakról. Jiráseket a vallási meggyőződés és a nemzeti megmaradás összefonódása foglalkoztatja, ezért nyúl vissza a XVIII. század első feléjébe, Habsburg Károly Prágájába, ahol momentán a katolicizmus az egyedüli üdvözítő tan, de a felszín alatt parázslik még Husz János rebelliseinek emléke. Az evangélikusok tehát a spájzban vannak, és a jezsuitákra hárul a szent feladat, hogy kifüstöljék őket, mert még eleszik előlünk a befőttet. Ennek érdekében dolgoznak keményen a pápisták Nepomuki János szentté avattatásán is, hadd legyen a cseheknek egy saját szentjük, hátha attól nem gondolnak annyit a másik Jánosra. Mint talán ebből is látható, a szerző a katolikus-református dichotómián keresztül akar nekünk beszélni a morális tartásról, ember voltunkhoz való ragaszkodásunkról, és főbb szereplőinek jellemét is e szerint alakítja. Ebben az egyenletben az evangélikus „bárányok” bűne csak annyi, hogy kritikusan gondolkodnak, nem vesznek készpénznek mindent, amit Róma tollba mond nekik, és ragaszkodnak „őseik” hitéhez. Ők ebben a tekintetben nagyjából homogén csoportot képeznek. Azt a hibát viszont Jirásek szerencsére nem követi el, hogy a katolikusokat is így fesse le, őket - a „többségi társadalmat” - elég sokszínűen ábrázolja: akadnak köztük jó- és rosszindulatúak vegyesen, a legtöbben mindazonáltal olyanok, hogy ha a vallásról van szó, merevek és előítéletesek, de az élet egyéb területein akár kifejezetten szimpatikusak és együttérzőek is tudnak lenni. Kivéve persze a jezsuitákat, illetve azokat, akik opportunizmusból vagy fanatizmusból hozzájuk dörgölőznek. Mert ugye a jezsuiták, a „feketék” ebben a regényben a gonoszok, akik veszett farkasként lihegnek a „bárányok” nyomában, vakbuzgóságuk pedig teljesen megfojtja szívükben az emberséget.
Persze egy történelmi regény ennyitől még nem feltétlenül állna meg a lábán, úgyhogy Jirásek finom kézzel belesző egy szerelmi szálat is, ami hellyel-közzel tükörképe a fenn említett ellentétnek, egyfajta Rómeó és Júlia remake, csak épp vallási szembenállásra felépítve. Az érintettek egyfelől Helenka, az evangélikus vadász lánya, aki - miután apja átszökik a határon az üldöztetés elől – vidékről Prágába kerül, hátha ott kiégetik belőle az eretnekség dudváját. Itt aztán találkozik Jiřivel, aki meg ugye katolikus, mi több, papnak készül, de aztán e két szempár egybefonódik, és blablabla, blablabla, szóval kénytelenek lesznek átgondolni, eddigi meggyőződéseik az erősebbek, vagy a szerelem olyan vihar, ami pálcikaként töri ketté az efféle beidegződéseket. Jirásek ügyességét jelzi, hogy ezt a szálat képes lágyan, minden giccs és túlzott szentimentalizmus nélkül elhelyezni a szövegben, nincs az az érzésünk, hogy elnyomja vele a regény alapvető mondanivalóját. Összességében szép, komótos vonalvezetésű, patinás történelmi regény, kifejezetten hitelesen idéz meg egy korszakot. Ha valaki megtalálja a padláson, olvassa el. Talál benne olyat, amitől aktuálisnak érzi, hisz még a XXI. században is elő-előfordul, hogy aki kérdéseket tesz fel, azt eretnekként akarja a hatalom megbélyegezni.