Gondolkodtam rajta, hogy voltaképpen kinek is szól ez a kötet. Aki rendszeresen olvas második világháborúról szóló szakmunkákat, annak talán a 23 tanulmány zöme nem fog meglepetést okozni, mert a mítoszokat, amelyeket cáfolnak, ő eddig is némi kritikával kezelte. Hisz a mítoszok egyszerűek - mivel az ember egyszerűsítés utáni vágya hozza létre őket –, de ha vesszük a fáradtságot, és utánuk olvasunk, máris diverzifikáltabbnak tűnnek a dolgok. Szóval talán nem ők a célközönség. Ugyanakkor az abszolút laikusok sem tekinthetőek ideális olvasónak, hisz ha valaki eleve nem hallott róla, hogy Hitler csak azért támadta meg a Szovjetuniót, mert meg akarta előzni a szovjet offenzívát, akkor eme tévhit cáfolata sem fogja különösebben a padlóhoz verni. Akinek pedig Rommel neve az ég adta egy világon semmit se mond, akkor a hírtől, hogy a „sivatagi róka” parancsnoki kvalitásait túlbecsüljük, sem fognak szikrát hányni az agyi szinapszisai. És így tovább.
No most elegánsan megkerülve, hogy a két célcsoport közül melyikhez pozícionálnám magam közelebb, gyorsan kijelentem: nekem tetszett ez a kötet. Baromi jó ötletnek tartom, hogy megjelent. Mondani is felesleges, de azért mondom: nem mindegyik tanulmány tetszett egyformán. Akadt közte olyan, amit inkább csak ígéretes felvezetésnek tartottam egy jóval hosszabb szöveghez, ami sajnálatos módon kimaradt a kötetből. Ugyanakkor ez a 23 írás úgy összességében olyan helyekre visz el minket, amelyek eddig a nagy második világháborús elbeszélések árnyékos felére estek (hisz ahogy a gombának árt a napsütés, úgy a mítoszok is az árnyékos, információtól elzárt zugokban érzik jól magukat, ott nőnek nagyra), és összeszedett, közérthető, esetenként megvilágosító erejű érvekkel pakol oda a balhiteknek. A Mikulást ugyan nem cáfolja meg, de sok minden mást igen, és egészen biztos, hogy akad, akit termékeny vitára ingerel. Üde színfolt a XX. századi történelem szekcióban.