Itt az idő, hogy mindaz, amire korábban hangtompítót szereltünk, végre felébressze az alvókat.
Dékány Dávid első kötetének versei egy felnőtt elkövető higgadtságával vallanak a kamaszkor őrületéről. A levetkőzhetetlen mániák és szorongások meghittségéről, a házi kedvencként dédelgetett, pusztító indulatokról és persze a szerelemről is, ami néha épp a legbarátságtalanabb díszletek között rak fészket magának. Aki a Darwin Motel elsötétített szobáiban száll meg, tudja, hogy a recepciós nem tesz fel fölösleges kérdéseket a csomagtartó tartalmáról és arról, kinek a vére száradt az ágyneműre a vendégek távozása után. Ezek a versek nem udvariasak és nem jól neveltek. De bennük van egy rosszul végződő road movie minden romantikája.
Nem gondoltam volna, hogy ennyire jó lesz. Ennyire. ,,Zárójelbe tettem, áthúztam, végül kiradíroztam a neved. De a papíron maradt morzsákat még mindig nem merem elfújni."
Az igazság, hogy a 21.században, a mikrofonok, slammek, rappek és hip-hop-osok világában a kifinomult, modern és precíz költészet ritkán elevenedik meg előttem verseskötetekben. Ritkán. Ez a kötet pedig ritka.
Vakuemlék. Épp ezeket hozza fel az emberben. Nagyon különleges, minden versben érzékelhető hangulatvilág. Szeretem. Kiszakított a felnőtt létből egy kis időre, és visszautaztam gimis/egyetemista korom gyötrelmes részébe. Jó érzés volt.
Megoszlanak a vélemények a kötetről, de én azoknak a táborát szeretném erősíteni, akik imádták. Hogy miért? Egyáltalán nem erre számítottam, amikor a kezembe vettem. Miután befejeztem, csak bámultam magam elé, nem lettem volna képes akkor értékelni. A borító impozáns, felkelti az ember figyelmét, de ami igazán fontos az a versek soraiban található. Sokkoló, gyönyörű és zseniális. Az egész életet magában foglalja mindössze 100 oldalban.