Gyász

by László Németh

Handlingen utspelas i en ungersk bondby. Livet i byn ackompanjerar liksom naturens och väderlekens växlingar följsamt berättelsen om Zsófi Kurátor, flickan som av ett hårt öde steg för steg isoleras från verkligheten, från allt vad livet innebär för människorna i hennes omgivning.
Zsófi är 22 i bokens början och vi får följa henne under 2-3 års tid. Hon är redan änka. Hennes man Sándor har blivit vådaskjuten under en jakt tillsammans med glada kamrater. Efter hans död erkänner Zsófi att han inte varit en särskilt god äkta hä sällan hemma, ganska lat och ofta barsk mot henne. Men i synnerhet Sándors mor helgonförklarar honom och snart har också Zsófí glömt hans dålig sidor.
Zsófi lever nu bara för sin son Sanyi och försöker värja sig mot omgivningens välmenta inblandning. Men hon drabbas av ännu ett hårt slag, hennes son blir sjuk. Och när hon till sist...


Bokklubben Svalan

Genres: Classics

207 pages, Paperback

First published January 1, 1957

Reviews

[nola · Rating 5 out of 5]

Tökéletes és kegyetlen regény. Valami dermedtség, valami undor marad az emberben a végére. Minden szó mintha az emberi lélek legmélyét világítaná meg, mindazt, amit senki nem akar látni, amiről senki nem akar tudni. A legkisebb rezdüléseket is lefesti. A legmélyebb, legősibb, legnemesebb emberi érzésekből sem marad semmi, ha elemeire bontjuk szét, ha elég közel megyünk hozzá. A felszín mögött kicsinyesség, önzés, rosszindulat és ostobaság lapul. Ezeknek az embereknek minden csak egy szerep. Egy hatalmas, pokoli színjáték az életük, és olyan hűen, olyan rideg elszántsággal játsszák a szerepeiket, hogy akár meg is halnának, csak elég hitelesek legyenek. Ez a „csakazértis” egyszerre kelt félelmet és egyfajta bizarr csodálatot.
Elképesztő, mekkora erővel bírnak Németh László szavai. Hogy milyen realistán, élesen, minden ünnepélyesség és minden ítélkezés nélkül festi le ezt a világot. Itt állok, elolvastam és ki tudja, meddig érzem még a gyomromban a súlyát.

[NannyOgg · Rating 5 out of 5]

Egy erőteljes pofánvágáshoz tudnám hasonlítani azt a pillanatot, amikor rájöttem, Németh László az anyai ági rokonságomról írt lélektani regényt. Beleértve anyut és a nővéremet is. Beleértve magamat is, b.ssza meg. Mi mind Kurátor Zsófik és Kiszelánék vagyunk, igaz, hogy a kisebb, kevésbé súlyos verzió, mint a képzeletbeli, dunántúli falucska, de testközelből ismerem ezt a dacos, értelmetlenül, önkárosítóan büszke, mártír, rám ugyan ne mondják…! magatartást, hiszen édesanyám csak pár éve vonult nyugdíjba belőle, én leléptem, mielőtt igazán szép eredményeket érhettem volna el, a nővérem pedig, nos, ő éppen világcsúcsot dönt a műfajból. Tudom én ezt hosszú évek óta, de azt nem tudtam, hogy őrültségünkben is mennyire tipikusak vagyunk, azt pedig nem képzeltem, hogy bárki képes ezt így leírni, mint Németh László. Ez egy olyan görbe tükör, ami után évekre visszamenőleg és a rokonaim helyett is szégyellem magam, és mindenképpen a tesóm kezébe nyomnám, hogy „tessék, ezt csinálod, ez vagy te, és ez lesz veled, mint ahogy ez vagyok én, és velem nem ez lesz, ha a fene fenét eszik is”. Pedig nekünk még konkrét okunk sincs olyan, mint a Zsófinak – hála az égnek. Anyám legalább azért kemény, mert pont egy ilyen kis faluból jött, és a gyermekkorát azzal töltötte, hogy érvényesüljön a nővére meg a bátyja mellett. A tesóm, oké, első gyerek volt, aki „lázadt”. Én, a királylány… én csak egyszerűen nem vagyok normális. Apánk pedig, mint az öreg Kurátor, egy teljesen más világ, olyan, aki képes gondolkodni is, és helyrekoppintani az asszonynépet, ha túlfeszítik a húrt. Nem csoda, hogy ő a kedvencem.

Bonyolult ez az egész. Főleg azért, mert ha Zsófi nem úgy viselkedik, ahogy, akkor pontosan úgy a szájára venné a falu, mint amiért túljátsza a másik végletet. Mert nem ér ám Zsófit megtenni bűnbaknak, benne van az egész bagázs, és igazából itt az a kérdés, meddig éri meg játszani, ami nem vagy – és megpróbálni elhitetni magaddal, hogy őszintén csinálod, holott tudod, hogy nem –, és mikor kell beinteni mindenkinek, és kihúzni addig, amíg már nem lesz a helyzeted nagy szám? Tegye fel a kezét, akinek erre van jó válasza.

Németh László pedig egy zseni. Különben én már a gimiben sejtettem, hogy többet kellene tőle olvasnom, azok után, hogy az Iszony az egyik kedvenc kötelezőm volt. Még akkor sem hittem a szememnek, és akkor is izgultam, hova kulminálódik ez az egész regény, amikor már rég tudtam, hogy ebben a könyvben nincs cselekmény, és tényleg végig Kurátor Zsófi önkéntes száműzetésbe vonulásáról lesz szó. Megdöbbentő és nyersen, kíméletlenül emberi, eszembe juttatja Camus A bukását. És végig irtóztam Kurátor Zsófitól. Magunktól.

(Ez után az úgy irodalmi, mint tartalmi szempontból elképesztően szuper regény után a Mórának sikerült beraknia egy olyan utószót, ami a maga cirkalmas, túlbonyolított, eposzi magaslatokba emelő stílusával több oldalon keresztül beszél a semmiről. Pont olyan, mint amik miatt nem szoktam utószavakat olvasni. Ti se tegyétek, ezt tényleg fölösleges.)

[Dorina Kuklis · Rating 5 out of 5]

hihetetlen.

ahogyan az Iszony - véleményezésemben már leírtam, Németh László egyszerűen a lélekbeli folyamatokat egy képi síkra helyezi, azokat összefogja és szépen lassan újra kibontja. Minden kimondatlan szó kimondásra kerül, s minden egyes mozdulat okkal van leírva a műben. Egyszerűen szavak kevesek arra, hogy miképp írja le a gyász húsbamaró, savas érzését az író. Külön kiemelném annak a leírását is, hogy az undor libabőrt keltő érzése hogyan van illusztrálva, és a megmarkoló, hideg, feszítő, majdnemhogy már légszomjat keltő (utalás hihi).


Kurátor Zsófi egy eszeveszettül jó példája annak, hogy vannak olyan emberek, kik nem a munkába folytják gyászuk, nem folytonosan, monoton mozdulatokkal törlik le az ablakot, a gyászukkal együtt. Zsófi nem szeretne újra házasodni, miközben konstans ajánlanak neki mindenkit, Zsófi makacs, Zsófi magánakvaló - és egyéb bélyegek-címkék vannak ráaggatva, amit próbál magáról levetkőzni, s ne tapasszák rá, hogy jól van, hiszen kifacsarja őt az emlékezés minden mozzanata.

A regény hihetetlenül részletesen mutatja meg a megítélést, a tömeget az egyén felett, és az előbbi küzdelmét azért, hogy megmaradjon mindvégig magának és elfogadja múltbéli döntéseit.

let them see final bossom<3

[Калоян Захариев · Rating 4 out of 5]

Една прекрасна, макар и доста тежка книга, която всеки човек трябва да прочете.

[Balázs Tóth]

A Gyász Kurátor Zsófi története — egy fiatal parasztasszonyé, akinek az életét nem csupán férje halála zilálja szét, hanem maga a falu zárt, ítélkező világa. Zsófi sorozatos veszteségei nemcsak személyes tragédiák, hanem egy szűk közösség könyörtelen logikájának következményei: minden mozdulatát figyelik, minden döntését megítélik, és lassan már nem marad tere, ahol lélegezni tudna.

Németh László nem belső lelki drámát ír, hanem társadalmi tragédiát. A fájdalom itt nem látványos, hanem hétköznapi: a gazdálkodás, a szegénység, az ügyek intézése, a pletyka és a megvetés apró szúrásaiból áll össze. A regény ereje éppen ebben a lassú, könyörtelen présben rejlik, amely Zsófit körbefogja.

A stílus tiszta, tárgyszerű, finoman szikár — Németh nem kommentál, csak pontosan mutatja meg, hogyan fogy el egy ember élete ott, ahol a közösség többet tud magáról, mint az egyén.

A Gyász nem könnyű olvasmány, de rendkívül mély: olyan könyv, amelyben a tragédia nem történik, hanem rád telepszik, és még sokáig ott marad.