Fiatal pár él kellemes családi házban egyéves kisfiukkal, Budapesten, kertvárosban. A férj irodában dolgozik. Egy este a céges buli után nem jön haza. Vajon elhagyta Dórát? Szeretője van? Vagy tényleg eltűnt? - itt indul Maksai Kinga pszichológiai thrillere, amelyben az idegtépő kezdet után csak fokozódik a feszültség. Kiben bízhat Dóra? Az apja magándetektívet akar fogadni. Telnek a napok, az eleinte kelletlen rendőrök végre nyomozásba fognak. Dóra minden pillanatban teljes súllyal érzi az egyedüllétet, lassan már abban is kételkedni kezd, amiben biztos volt. És Dórával együtt az olvasóban is gyanú ébred. Vajon mi történt? És mi lesz a vége?
Maksai Kinga első thrillere nyugtalanító, mégis lebilincselő kaland.
Ami tetszett nagyon a könyvben, hogy végig másként viszonyultam a férj karakteréhez: szerettem, sajnáltam, utáltam, aggódtam. Voltak pillanatok amikor azt éreztem már nem fog újat adni a sztori, és olyankor mindig jött valami más, valami ami felrázott, új lendületet adott a történetnek. Én kitaláltam dolgokat, amik aztán be is következtek, de ez nem vett el a sztoriból ❤️ A végén lehetett volna kicsit több magyarázat. Hűha faktorom azért nem volt 😊
Nagyon sajnálom, hogy csak ennyi csillagot adok a könyvre, mert nagyon akartam szeretni, de csak idegesítő és túlírt volt, és viszonylag könnyen ki lehetett találni, ki intézte el a férjet. Az utolsó néhány oldalon tényleg volt izgalom, így legalább nem rossz szájízzel tettem le a végén. Te jó ég, mennyire idegesített ez a Dóra. Értem, hogy otthon van a gyerekével, és ez megterhelő, tudom. De ennek a nőnek nem kismama agya van, hanem mintha nem működne a rövidtávú memóriája. Ha arra sem emlékszik, kivel mit beszél meg fél nappal korábban, akkor ne kezdjen magánakciózásba, mert csak ő jár rosszul. A közepén elkezdtem sajnálni, a végén pedig már én is csak mélyen beszívtam a levegőt, majd kifújtam. Dóra fia kb. 1 éves, de a könyv elején csak azon tudtam kattogni, hogy az egyévesek nem így viselkednek. Mintha különböző korú gyerekek viselkedését gyúrta volna egybe. Az összes szereplő közül talán csak Hanna és a kutyája volt szimpatikus. Így van, még a kisfiút sem csíptem.
Talán az idei legrosszabb amit olvastam. Pontosan ezert nem olvasok magyar íroktól. Túl gondolt túl magyarázott ,zagyva. A főszereplőnkről pedig ne is beszéljünk. Nagyon idegesítő karakter aki a saját barátai és családja előttis szégyelli az érzéseit.100%-osan alkalmatlan, arra ,hogy egy 1 éves gyerek közelében legyen Abszolút nem valóságos...400 oldal a semmiről és az utolsó 2 oldalon van valami amit amúgy már tudsz 200 oldalnál is.
halálosan idegesítő volt a főszereplő... az elején azt hittem, hogy egy írói stílus/hangulateszköz a kb. csak tőmondatokban való írásmód, de egy idő után inkább volt gagyi hatása, mint feszültségkeltő. Kár érte, mert nagyon tetszett az alapötlet!