Une Baraque rouge et moche comme tout, à Venice, Amérique

by Marie-Gisèle Landes-Fuss

in8. 1982. Reliure pleine toile sous rhodoid. 234 pages.

Hardcover

First published January 1, 1983

Reviews

[reea]

A szerkezete kissé szokatlan. Klasszikus párbeszédek, gondolatjelekkel elválasztva nincsenek. Folyamatos monológokat hallhatunk a hősnőnktől, minek során megemlíti, hogy ki és mit mondott. Bár nincs is minden esetben feltüntetve, így előfordul, hogy csak a mondandóból tudjuk meg, ki beszél. Az egész kaotikus. Ahogyan egy függő elméje. 184 oldal önvallomás, aztán az író feláll és otthagyja az olvasót.

http://napifalat.blogspot.hu/2012/08/...

[Kuszma]

Ez egy kompromisszumos négy csillag, mert különben elég ambivalensen viszonyultam a könyvhöz. Nagyon bírtam, hogy a szöveg szinte folyamatosan párbeszédet folytatott a fejemben mindazzal, amit a hippikorszakról eddig tudtam – néha bevillantak lelki szemeim előtt a beatnemzedék kiöregedett tagjait, amint ott sertepertélnek a rém ronda vörös barakkban. Aztán alapvetően* bírtam Landes-Fuss friss, őszinte mondatait, mert nagyon erőteljesen és hitelesen ábrázolják a folyamatot, amikor a gyógyszerektől megszabadult elme egyéb elfoglaltság híján elkezd minden hülyeségbe belekapaszkodni, különös tekintettel a megdugtak-de-vajon-szeretnek-e-és-ha-szeretnek-akkor-én-szeretek-e témakörre. Kevésbé bírtam elfogadni viszont, hogy az egész leszoktató brigád működésében a makarenkói pedagógiai elvek továbbélését véltem felfedezni, többek között azt, hogy az egymás iránti kegyetlenségben mintha valami jellemerősítő funkciót látnának. Meg az a jó szándékában is brutális parancsuralmi rendszer… Ugyanakkor ha valaki (mondjuk Csernus doktor) kezét Atkinson Pszichológiá-jára téve megesküszik, hogy a szenvedélybetegeknél szükség van a képtelen tekintélytiszteletre, hogy pótolja a drog által totálisan leépített önbecsülést, akkor én meghajolok az érvei előtt. De komolyan. Legkevésbé pedig azzal tudtam megbarátkozni, hogy a szövegben hemzsegtek az olyan mára bepenészedett szavak, mint a „kábcsi”, a „digidugi” vagy az „izélés”. (A „répázás” is fura, viszont valamiért ellenállhatatlanul mókásnak tartom. RÉPÁZÁS.) Sajnos nem tudok utánajárni, úgyhogy ha akad itt olyan franciás, aki eredetiben olvasta a szöveget, kérem, mondja meg: Landes-Fuss tényleg így fejezte ki magát? Vagy ’87-ben ez volt a fordítói bátorság maximuma? Az viszont, hogy a kaliforniai Venice-t lefordították Velencére, és következetesen így használták… nos, azt tényleg nem értem. De azért nagyon fontos könyv, nem akarok elrettenteni tőle senkit. Akik érdeklődnek a szenvedélybetegségek, vagy az extrém (illetőleg mai szemmel annyira nem extrém) pszichiátriai módszerek iránt, azok számára egyenesen kötelező.

* Magyarán: néha azért nem annyira.

[Laura Bak]

Számomra izgalmas volt követni az írónő szokatlan stílusban, folyószövegként megírt önéletrajzi ihletésű regényét, ahol folyamatosan követték egymást a gondolatai és a párbeszédekben elhangzó mondatok. Mintha ott lettem volna vele , a gondolataival, a párbeszédeiben, ahogy bemutatja a barakk, és a “kábító nélküli kábósok” életét.

[Leah V.]

Need to re-read this it's been over 10 years but from what I remember I enjoyed the experience.