Mindenki igazán felnőtt-e, aki testileg nagyra nőtt, sok évet tudhat maga mögött és állampolgári jogai vannak? Hátha csak egy felnőtt méretű cipőben, jelmezben botladozó gyerek? Mit jelent felnőttnek lenni gondolkodásunkban, érzelmeinkben, kapcsolatainkban, szexuális fantáziánkban és az ágyban? Nem jobb-e valamit megőrizni és vállalni gyermeki és kamaszos világlátásunkból, érzelemvilágunkból?
Az ifjúság és vénség közötti évtizedekről töpreng és vitatkozik önmagával ebben a könyvében a szerző.
I really liked the book. I'll reread it, because it's a bit dense. It started to think me about a lot of things. It introduces some basic psychological terms which can help to understand people's behavior. One of my favorite quote is a definition of being an adult
"De végül is megértettem, hogy az felnott ember, - aki tudja, hogy védtelen, sem istenre,sem emberre nem szá- míthat, csak önmagára, - aki tudja, hogy az élet minden fontos helyzetében egyedül van, születésében és halálában is. Aki megértette, hogy csak az egyedüli magány vagy a társas magány között választhat, - aki tudja, hogy a buneit mindhalálig cipelnie kell, nem rakhatja át senki másvállára, - aki mindezt lázadozás nélkül elfogadja, - s aki mégsem rémül meg, és csak azért is mer játszani a világgal és önmagával."
I was afraid that it will be esoteric of a bad kind of selfhelp book, but fortunately it's not about it.
Messze a legtömörebb könyv, amit pszichológiai témában olvastam, szívesen olvastam volna tovább, többet ebből. Popper Péter stílusa is szokatlan volt a női terapeuták gondoskodó hangnemben íródott könyveihez szokott lelkemnek, extra figyelmet kellett szánnom rá, hogy be tudjam fogadni. Nem meglepő módon arra is rájöttem olvasás közben, hogy bizony nem vagyok még teljesen felnőtt. :) Szerencsére a könyv nem hagy magamra ezzel a felismeréssel, jó útmutatót ad ahhoz, hogy milyen területeken kell még dolgoznom - és azt is jobban értem, hogy mások éretlensége hogyan akadályozza a velük való kapcsolódásomat.