What do you think?
Rate this book
Fikció #1
A katlan
Gerlóczy Márton új regénye, a Fikció (A katlan) egy folytatásos identitás-thriller első kötete, melyben a szerző egy különösen szövevényes családtörténet előzményeit meséli el.
A helyszín egy karácsonyra készülődő, völgykatlanban fekvő szicíliai kisváros csöndes sikátora, ahol baljós előjelekkel indul útjára egy feszült visszaszámlálás. Egy ember az igazságra, egy író DNS-eredményekre, egy regény a szereplőire vár. Mindeközben kizárólag abban lehetünk biztosak: "A dolgok csak egyféleképpen történhetnek, tudniillik úgy, ahogyan történtek." De hogyan történtek? Mit lehet kezdeni azzal a helyzettel, amikor kiderül, hogy alig valami igaz abból, amit eddig magunkról és a családunkról tudtunk, hittünk, gondoltunk?
Nemsokára eldördül egy ágyú, megreped a hegy, élők és holtak a nagy zajra összecsődülnek, hogy kezdetét vegye egy monumentális non fiction-regény.
Altató című családregénye után a szerző az apák történetét szerette volna megírni, de végül a történet kezdte el írni őt.
A szerző 2003-ban jelentkezett első regényével, az Igazolt hiányzással. Gerlóczy Márton kérésére ez a regénye soha többé nem jelenhet meg újra. Hogy miért, arra a Fikció a válasz.
A helyszín egy karácsonyra készülődő, völgykatlanban fekvő szicíliai kisváros csöndes sikátora, ahol baljós előjelekkel indul útjára egy feszült visszaszámlálás. Egy ember az igazságra, egy író DNS-eredményekre, egy regény a szereplőire vár. Mindeközben kizárólag abban lehetünk biztosak: "A dolgok csak egyféleképpen történhetnek, tudniillik úgy, ahogyan történtek." De hogyan történtek? Mit lehet kezdeni azzal a helyzettel, amikor kiderül, hogy alig valami igaz abból, amit eddig magunkról és a családunkról tudtunk, hittünk, gondoltunk?
Nemsokára eldördül egy ágyú, megreped a hegy, élők és holtak a nagy zajra összecsődülnek, hogy kezdetét vegye egy monumentális non fiction-regény.
Altató című családregénye után a szerző az apák történetét szerette volna megírni, de végül a történet kezdte el írni őt.
A szerző 2003-ban jelentkezett első regényével, az Igazolt hiányzással. Gerlóczy Márton kérésére ez a regénye soha többé nem jelenhet meg újra. Hogy miért, arra a Fikció a válasz.
383 pages, Hardcover
First published January 1, 2021
7 people are currently reading
70 people want to read
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 12 of 12 reviews
August 31, 2021
Szeretem azt az irodalmat, ami önmagával foglalkozik. Végül is mi másban lenne inkább illetékes? Ez a könyv (regény? na, erről majd később) totálisan és tökéletesen ilyen: főhőse egy bizonyos Gerlóczy Márton, aki elvonul valami félreeső szicíliai faluba, mégpedig januárban, amikor a turista olyan ritka madár arrafelé, akár... akár egy kiváltképp ritka madár. Mondjuk egy új-kaledóniai kuvikfecske, vagy egy szumátrai földikakukk.
(Na, ő a szumátrai földikakukk. Csak mondom: nagyon ritka. Még Szumátrán is. Szicíliában meg végképp. Ott, talán használhatom ezt a kifejezést, konkrétan nincs is. De evezzünk tovább.)
Főhősünk, aki egyben elbeszélő is, olyan mértékben azonosnak tűnik egy Gerlóczy Márton nevezetű íróval, hogy attól az emberben felmerül az „önéletrajzi elemek” szókapcsolat használatának szükségessége, sőt, hajlamos volna az „elemeket” elhagyni, és simán azt mondani: ezek a dolgok úgy, ahogy vannak, magával a legkevésbé sem fiktív Gerlóczy Márton nevű íróval estek meg. Hogy mik? A családi zűrzavar, az, hogy apákról derül ki, hogy nem is apák, és úgy fest, a távolabbi ősök szénája sem áll jól. Gerlóczy pedig nekiáll, hogy ezt a zűrzavart kibogozza, és amíg a DNS-teszt eredményére vár, tervezgeti, hogyan is fogja mindezt megírni. Leszögezném: ebben az egészben nem az a lényeg, mi is lesz abban a DNS-tesztben. Hajlok rá, hogy azt mondjam, az engem nem is különösebben érdekel. Hogy Gerlóczy valójában Váczi, vagy Kriegler, az az én érzéketlen olvasói tudatomat nem különösebben izgatja. Gyanítom, akárhogy hívnák, ugyanolyan jól írna. De az, hogyan lesz ebből a katyvaszból egyfajta vallomásos próza, az elszigeteltséggel, a bizonytalansággal való küzdelem lenyomata, egy (bátran mondom, mert Gerlóczy is mondja) „kényszeres” lelkület helyenként megdöbbentően őszinte és éles ön- és máselemzése... na, ez a valami. Ettől jó ez az egész.
Az az alcím, hogy „Fikció”. Pedig hát olvassa az ember, és azon tépelődik: ugyan hol fikció ez? Hiszen minden szava a dokumentum erejével kíván bírni, hű tükre akar lenni annak, ami valójában van, amit az elbeszélő abban a pillanatban érez. Hiszen kényszeressége pont abban nyilvánul meg, hogy az igazságot akarja megtudni, bármi áron. Az igazságot a családi titkokról, és ezen keresztül – feltételezem – önmagáról. Mert a családi múlt, meglehet, eddig egyfajta konstruált, hamis mítosz volt, fel kell számolni, hogy eljussunk a valóságig. Fikcióból igazságot kell eszkábálni. Persze lehet, ez az újabb igazság sem több, csak egy újabb fikció. De ebbe talán bele se gondoljunk.
(Na, ő a szumátrai földikakukk. Csak mondom: nagyon ritka. Még Szumátrán is. Szicíliában meg végképp. Ott, talán használhatom ezt a kifejezést, konkrétan nincs is. De evezzünk tovább.)
Főhősünk, aki egyben elbeszélő is, olyan mértékben azonosnak tűnik egy Gerlóczy Márton nevezetű íróval, hogy attól az emberben felmerül az „önéletrajzi elemek” szókapcsolat használatának szükségessége, sőt, hajlamos volna az „elemeket” elhagyni, és simán azt mondani: ezek a dolgok úgy, ahogy vannak, magával a legkevésbé sem fiktív Gerlóczy Márton nevű íróval estek meg. Hogy mik? A családi zűrzavar, az, hogy apákról derül ki, hogy nem is apák, és úgy fest, a távolabbi ősök szénája sem áll jól. Gerlóczy pedig nekiáll, hogy ezt a zűrzavart kibogozza, és amíg a DNS-teszt eredményére vár, tervezgeti, hogyan is fogja mindezt megírni. Leszögezném: ebben az egészben nem az a lényeg, mi is lesz abban a DNS-tesztben. Hajlok rá, hogy azt mondjam, az engem nem is különösebben érdekel. Hogy Gerlóczy valójában Váczi, vagy Kriegler, az az én érzéketlen olvasói tudatomat nem különösebben izgatja. Gyanítom, akárhogy hívnák, ugyanolyan jól írna. De az, hogyan lesz ebből a katyvaszból egyfajta vallomásos próza, az elszigeteltséggel, a bizonytalansággal való küzdelem lenyomata, egy (bátran mondom, mert Gerlóczy is mondja) „kényszeres” lelkület helyenként megdöbbentően őszinte és éles ön- és máselemzése... na, ez a valami. Ettől jó ez az egész.
Az az alcím, hogy „Fikció”. Pedig hát olvassa az ember, és azon tépelődik: ugyan hol fikció ez? Hiszen minden szava a dokumentum erejével kíván bírni, hű tükre akar lenni annak, ami valójában van, amit az elbeszélő abban a pillanatban érez. Hiszen kényszeressége pont abban nyilvánul meg, hogy az igazságot akarja megtudni, bármi áron. Az igazságot a családi titkokról, és ezen keresztül – feltételezem – önmagáról. Mert a családi múlt, meglehet, eddig egyfajta konstruált, hamis mítosz volt, fel kell számolni, hogy eljussunk a valóságig. Fikcióból igazságot kell eszkábálni. Persze lehet, ez az újabb igazság sem több, csak egy újabb fikció. De ebbe talán bele se gondoljunk.
October 11, 2021
Tényleg nagy potenciál van ebben az íróban, de szerintem itt nagyjából minden vállalásával elhasalt. Részletesebb kritikám a Revizor oldalon, katt ::: https://revizoronline.com/hu/cikk/925...
October 30, 2022
Sajnos újabban leszoktam az olvasás közbeni jegyzetelésről, így még másodjára sem tudok nyújtani valami összeszedett gondolatsort a könyvet illetően, inkább csak reflexiókat.
Annak ellenére, hogy engem soha nem foglalkoztatott ennyire a genealógiám, Marci ilyen mértékű ragaszkodása a szálak kibogozásához teljes mértékben érthető kellene legyen még a témától ódzkodónak is. Apák, nagyapák, dédapák tömkelege, hazugság és elhallgatás hazugság és elhallgatás hátán, traumák épülnek egymásra és nyomnak agyon, a minimális tisztelet-szeretet hiányáról nem is beszélve, hát ki lenne az, akit ne érdekelne, hogy akkor most Kriegler vagy Gerlóczy vagy esetleg mégis Váczi? Hazugságra tényleg nem lehet építeni, és nem, nem az apa/dédapa személyének biztos ismerete a személyiségformáló, hanem az, hogy nincsen több hazugság. Az sem elhanyagolható emellett, hogy ha ismerjük az igazságot (valóságot), akkor többé nem mások irányítanak minket, hanem visszakapjuk a kontrollt az életünk irányítása fölött. Ha bárki is úgy gondolja, hogy ez hülyeség, azt vagy nem érte még trauma élete folyamán, vagy nincsen tudatában a saját traumáinak.
Nagyszerű terápiás folyamat is ez az írás, és ez érződik is a könyvön, inkonzisztens a minősége. Az eleje például darabos és a narrátor még keresi a hangját. De ez nem fontos, hiszen sokat nem von le az élvezeti értékéből, ellenben az út, amin a szerző elindult, autentikus, az időben, térben és tematikában való ide-oda ugrálás, a csapongás pedig kifejezetten jót tesz a struktúrának és nagyszerűen érzékelteti a történés feszültségét, bármiről is legyen éppen szó.
Jegyzetek nélkül ez csupán ennyi, kissé felületes, attól félek, de a lényeget talán megragadja.
Ahogy az első olvasásnál, úgy most, a másodiknál is elgondolkoztam azon, hogy én vajon mit tennék a szerzőéhez hasonló helyzetben. Meglehetősen régen megcsináltattam már a DNS-tesztemet, akkoriban még annyira elnagyolt volt az ősök feltérképezése, hogy szinte csak azt lehetett tudni, hogy nagyjából európai vagyok. Az információ részletessége nagyon sokat finomodott azóta, néha visszajárok, megnézem, mi újdonság van a felmenőim feltérképezésében. Ami azóta kiderült, az a családi legendáriumot támasztja alá, egyes esetekben visszamenőleg egészen a 15-16. századig. Ez megnyugtató, és talán ez állhat az enyhe érdektelenség hátterében is. Én sajnos lekéstem arról, hogy a szüleim DNS-elemzése is meglegyen, így mindig lesznek lyukak a történetemben, de azt hiszem, nagy felfedezéseket nem fogok már tenni. Nekem más traumák jutottak. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy én is a feltérképezést választom, ha kiderül, hogy gubancok és tudatos elhallgatások vannak a családomban.
Annak ellenére, hogy engem soha nem foglalkoztatott ennyire a genealógiám, Marci ilyen mértékű ragaszkodása a szálak kibogozásához teljes mértékben érthető kellene legyen még a témától ódzkodónak is. Apák, nagyapák, dédapák tömkelege, hazugság és elhallgatás hazugság és elhallgatás hátán, traumák épülnek egymásra és nyomnak agyon, a minimális tisztelet-szeretet hiányáról nem is beszélve, hát ki lenne az, akit ne érdekelne, hogy akkor most Kriegler vagy Gerlóczy vagy esetleg mégis Váczi? Hazugságra tényleg nem lehet építeni, és nem, nem az apa/dédapa személyének biztos ismerete a személyiségformáló, hanem az, hogy nincsen több hazugság. Az sem elhanyagolható emellett, hogy ha ismerjük az igazságot (valóságot), akkor többé nem mások irányítanak minket, hanem visszakapjuk a kontrollt az életünk irányítása fölött. Ha bárki is úgy gondolja, hogy ez hülyeség, azt vagy nem érte még trauma élete folyamán, vagy nincsen tudatában a saját traumáinak.
Nagyszerű terápiás folyamat is ez az írás, és ez érződik is a könyvön, inkonzisztens a minősége. Az eleje például darabos és a narrátor még keresi a hangját. De ez nem fontos, hiszen sokat nem von le az élvezeti értékéből, ellenben az út, amin a szerző elindult, autentikus, az időben, térben és tematikában való ide-oda ugrálás, a csapongás pedig kifejezetten jót tesz a struktúrának és nagyszerűen érzékelteti a történés feszültségét, bármiről is legyen éppen szó.
Jegyzetek nélkül ez csupán ennyi, kissé felületes, attól félek, de a lényeget talán megragadja.
Ahogy az első olvasásnál, úgy most, a másodiknál is elgondolkoztam azon, hogy én vajon mit tennék a szerzőéhez hasonló helyzetben. Meglehetősen régen megcsináltattam már a DNS-tesztemet, akkoriban még annyira elnagyolt volt az ősök feltérképezése, hogy szinte csak azt lehetett tudni, hogy nagyjából európai vagyok. Az információ részletessége nagyon sokat finomodott azóta, néha visszajárok, megnézem, mi újdonság van a felmenőim feltérképezésében. Ami azóta kiderült, az a családi legendáriumot támasztja alá, egyes esetekben visszamenőleg egészen a 15-16. századig. Ez megnyugtató, és talán ez állhat az enyhe érdektelenség hátterében is. Én sajnos lekéstem arról, hogy a szüleim DNS-elemzése is meglegyen, így mindig lesznek lyukak a történetemben, de azt hiszem, nagy felfedezéseket nem fogok már tenni. Nekem más traumák jutottak. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy én is a feltérképezést választom, ha kiderül, hogy gubancok és tudatos elhallgatások vannak a családomban.
May 7, 2022
A legutóbb olvasott regény után Gerlóczy könyve olyan volt számomra, mint egy borzalmas nap után a hazaérkezés. A végtelenségig tudnám olvasni a személyessége, őszintesége, a szavainak játéka és kifejezőkészsége miatt.
May 8, 2022
A legelejétől kezdve nem tudta felkelteni az érdeklődésemet, és végig borzasztóan untam. Nem értem, miért kell másodperc pontossággal rögzíteni a hétköznapi történéseket, nem dobta föl a szöveget az időben ugrálás sem (inkább kuszábbá tette), és hab a tortán, hogy hemzseg a vesszőhibáktól, akadnak pongyola megfogalmazású mondatok, szótévesztések (ami-amely) is. Mi a katarzis ellentéte? Mert a végén azt éreztem. Biztos nem fogom elolvasni a folytatás(oka)t, bár így aztán tényleg fölöslegesen rágtam át magam a feloldás nélkül végződő szövegen.
January 20, 2025
A történet és a szép mondatok fogott meg. Igazi cliffhanger a vége, jöhet a második rész!
October 4, 2021
Identitáskeresés izgalmasan - egy szépíró gondolkodását tükrözve.
Tetszett.
Tetszett.
July 18, 2023
Érdekes, mert olvasás közben, nagyjából ugyanúgy változott a hangulatom, mint a főhősnek. Ott van a családfakutatós szál benne. Nem is gondolná az ember, de ha nekifogsz felkutatni a felmenőidet, tényleg nehezen tudsz vele leállni. Egyre több a felismerés, ezzel együtt pedig a megválaszolatlan kérdés is. Elkezded összekapcsolni a saját életeddel, a saját attitűdöddel, hogy mi miért történik veled. Aztán arra is rájössz, hogy mindenki a saját maga sorsának kovácsa, és félre kellene már tenni a múltat. Én is ezt éreztem a könyv második felében. Hogy mostmár ideje lenne, hogy Gerlóczy Márton beletörődjön a saját nevébe, és a jelenre kellene koncentrálni. És ne arra fogja rá a tehetetlenségét, hogy mit történt a múltban a családtagok között. Mi van, ha a családi történetek nagyrésze tényleg mese? Mi van, ha mindannyian kiszínezzük a valóságot, amikor mesélünk, és generációk óta hamis családtörténetet adunk tovább? Aztán egy adott pontot a főhős is belátja, hogy akkor talán erről ha lekattanna, és elkezdene felelős döntéseket hozni, az lenne a jó út. De aztán ott fejeződik be a regény, ahonnan nem lehet hagyni. Nagyon örülök, hogy megismerhettem a szerző munkáját, és biztosan fogok még olvasni tőle!
October 12, 2022
Egy kicsit már túladagoltam magamat az író által az írót központba helyező, jaj, nehezen megy az alkotás, pedig mekkora kreatív elme vagyok típusú könyvekkel, így A katlant sajnos nem igazán tudtam jól befogadni. Pedig az alap setting annyira nem is vállalhatatlan, a kisvárosi Szicília télen egészen érdekes ötletnek tűnik, azonban azon túlmenően, hogy hideg van, és a helyiek kicsit magunknak valók, nem sokat sikerül átadni a hangulatból. Persze ez még a könyv jobb oldala, ugyanis az anyag nagyrészét kitevő családtörténeti nyomozás és az ezen való fintorgás végképp értelmezhetetlen. A szerző hosszas oldalakon keresztül elmélkedik a többgenerációnyi, egymást oda-vissza csaló végtelen mennyiségű rokonságon, amelynek elvileg az lenne a lényege, hogy vajon ki a főszereplő nagyapja vagy apja, de sajnos egészen a legvégéig nem sikerül oda eljutni, hogy felfogjam a családsztorit, és akár egy mikronnyira is érdekeljen annak a feloldása (amit rendkívül elegáns módon sikerül áttolni a következő kötetbe.)
December 17, 2024
Egy családfakutató workshopon hallottam erről a könyvről és egyből felkeltette az érdeklődésemet. Akkortájt olvastam egy interjút az íróval a Mindennapi Pszichológiában, mikor a könyvet elkezdtem. Teljesen véletlenül alakult így, de nagyon örültem neki, mert ugyan előrevetített néhány dolgot, könnyebben megértettem a regényt.
A vége felé ellaposodott a történet, de addig nagyon élveztem az olvasását. Vicces, hogy az olaszországi rész advent időszakában történik, amit jelenleg is élünk. Imádtam a Szicíliában megélt idő leírását, szinte ott éreztem magam.
Teljesen átéreztem a DNS-teszt eredményére való várakozást, mert én is átéltem, és hamarosan megint részem lesz ebben az élményben.
Tetszett a szerző humora. Kíváncsian várom a folytatást.
A vége felé ellaposodott a történet, de addig nagyon élveztem az olvasását. Vicces, hogy az olaszországi rész advent időszakában történik, amit jelenleg is élünk. Imádtam a Szicíliában megélt idő leírását, szinte ott éreztem magam.
Teljesen átéreztem a DNS-teszt eredményére való várakozást, mert én is átéltem, és hamarosan megint részem lesz ebben az élményben.
Tetszett a szerző humora. Kíváncsian várom a folytatást.
February 21, 2022
Nekem egy kis lassúak és vontatottak voltak a jelenben történő részek.
Magát a családfa-kutatást élveztem.
Magát a családfa-kutatást élveztem.
September 5, 2023
Azt mondják az angolok, hogy "a picture is worth a thousand words", hát még egy animált GIF akkor.
Gerlóczy (Gerlóczy?) ezen egész könyvét összefoglalja a következő. Talán spoiler, talán nem, döntsék el önök:
Miután úgy adódott, hogy párommal egyszerre, de más-máshol kaptuk el ugyanazt a Gerlóczy interjút (ami már tkp Az örvény kapcsán jött létre) és én is pár éve beleástam magam a családkutatás bugyraiba, megkaptam ajándékba mindkét kötetet és én bizony Isten lelkesen is vágtam bele magam .... mint utólag rájöttem, az üres medencébe. Ami ugyan cifra és szépen kipingált első látásra, de végső soron csak nem jut benne sehova sem az ember, csattan egyet és megy körbe körbe, mint kutya a saját farka után. Mindenesetre, van egy erénye: kevésbe bosszantó, mint a második kötete.
Gerlóczy (Gerlóczy?) ezen egész könyvét összefoglalja a következő. Talán spoiler, talán nem, döntsék el önök:
Miután úgy adódott, hogy párommal egyszerre, de más-máshol kaptuk el ugyanazt a Gerlóczy interjút (ami már tkp Az örvény kapcsán jött létre) és én is pár éve beleástam magam a családkutatás bugyraiba, megkaptam ajándékba mindkét kötetet és én bizony Isten lelkesen is vágtam bele magam .... mint utólag rájöttem, az üres medencébe. Ami ugyan cifra és szépen kipingált első látásra, de végső soron csak nem jut benne sehova sem az ember, csattan egyet és megy körbe körbe, mint kutya a saját farka után. Mindenesetre, van egy erénye: kevésbe bosszantó, mint a második kötete.
Displaying 1 - 12 of 12 reviews