Mokasi könyve egy szertartás leírása: egy indiai faluba érkezik négy fivér, hogy elköltöztesse onnan házi isteneiket, mert a ház kiürül. Ezt a hátteret az író arra használja föl, hogy megmutassa a vallásos rítus mögötti emberi szándékokat, elvárásokat, kétségeket. Ami leginkább meglepett, hogy Mokasi mennyire tárgyilagosan járja körül ezt a témát. Arra számítottam, hogy 1.) kapok egy gúnyrajzot a 33 millió hindu istenről, illetve ezek abszurditásáról egy modern korban, vagy 2.) kapok egy bús szeánszot arról, hogy a múlt és a tradíció elsorvad, és helyette mi marad? a nagy semmi. Nos, egyik elképzelésem se jött be. Ha Mokasi akar egyáltalán üzenni valamit ezzel a kisregénnyel, az talán a dolgok törvényszerű volta – és hogy ehhez a törvényszerűséghez igazából nem kell erkölcsi előjelet kapcsolnunk. Ezt a fajta semlegességet még ki is emeli azzal, hogy írói módszerei kifejezetten európaiak – én speciel csak nyomokban fedeztem fel benne az indiai prózahagyományt. Amit véletlenül sem bírálatként említek meg.
És ami még meglepett: mennyire marginális szerepet tölt be ebben a könyvben a trópusi táj jelenléte. Mondjuk ez meg érthető. Mokasi ott él Indiában, neki ez a közeg evidens, talán észre sem veszi. Bezzeg ha a Csepel-szigetről írna regényt, biztos másfél oldalas leírásokba bonyolódna a víz fölé hajló füzekről, meg ahogy a zöld helyiérdekű átrobog a Dunán. Amúgy nem volt rossz szöveg. Talán még impozánsabban mutatott volna két-három másik kisregénnyel egy kötetben.