Olyan átlagos embert szeretnék, mint te

by Zhang Jiajia

A fiatal kínai író rövidtörténet-füzére úgy idézi fel a klasszikus távol-keleti történetmesélés alapfogásait, hogy közvetlen témáját az elmúlt másfél-két évtized modern Kínájának hétköznapjaiból meríti. A kötet lapjain a harmincas éveinek első felében járó Zhang Jiajia meséli el iskolákban, egyetemeken, kollégiumokban és kocsmákban, Kína meg a turistaként bejárható országok városaiban, csodaszép tájain átélt kalandjait, vagyis felnövekedésének történetét. Eszmélésének már az internet, a chat világa is magától értetődő része. Az egymáshoz csak lazán kapcsolódó epizódokból, az újabb és újabb változatokban megnyilvánuló tudatfolyamból humorral és iróniával átszőtt tanítás és példamutatás is kikerekedik. Az Olyan átlagos embert szeretnék, mint te minden egyes passzusa biztatás az olvasónak: ha könyvemet a kellő figyelemmel olvasod, a szerelmek, a barátságok, a felnőtté válás minden kisebb és nagyobb buktatóján könnyedén úrrá leszel, hiszen így történt velem is.

"Van egy ember a világon, akivel, ha találkozol, rögtön vonzónak találjátok egymást, úgy érzitek, egységet alkottok. Ez az ember a tökéletes ellentéted."

Zhang Jiajia (1980-) Író, forgatókönyv író, filmrendező, az utóbbi évek egyik legsikeresebb kínai szerzője. A blogbejegyzésekből szerkesztett Olyan átlagos embert szeretnék, mint te című kötetből Kínában több mint 4 millió darabot adtak el.

472 pages, Hardcover

Published January 1, 2017

Reviews

[Kuszma · Rating 3 out of 5]

A szó, amit keresek, a "nyeh". Amivel nem arra akarok utalni, hogy ez egy rossz könyv - ellenkezőleg, helyenként egész jól ellubickoltam benne. Csak épp mire a végére értem, arra jutottam, hogy mindent összevetve ez egy: "nyeh".

A jellegzetes Jiajia-szöveg úgy van felépítve, hogy előbb kapunk egy anekdotát, amelynek főszereplői a szerző barátai közül kerülnek ki. Ezek a barátok fura dolgokat művelnek, ami gyakran körülírható a "szerelem" szóval. Aztán amikor az anekdota véget ér, Jiajia pár szentenciával dob meg minket, amelyek olyanok, mintha Forrest Gump anyukája kóanokat akarna írni. Valahogy így:

"Legyen az az élet vagy egy szupermarket, a termékeket időnként átnevezik és átpakolják.
Jó dolog, ha megtalálod, hogy mire van szükséged, ha pedig ki is tudod fizetni, még jobb."

Ezekről a bölcsességekről nehéz eldönteni, hogy jelentenek-e valamit, vagy csak azért vannak ott, mert az író szerint jól néznek ki - ilyen értelemben inkább esztétikai, mint gondolati tartalommal bírnak. Én mindenesetre egy idő után feladtam, hogy komolyan vegyem őket. Ami egészen addig nem volt tragédia, amíg az anekdotákat élveztem. És hát egy ideig élveztem. Jiajia ügyesen használ bizonyos irodalmi hatásmechanizmusokat, különösen tekintettel a nosztalgiára. "Csak történeteket tudok írni, tele szépséggel, tele reménnyel, hogy egy-egy könnyáztatta arc elmosolyodhasson." - ahogy ars poeticájában megfogalmazza. Ami végtére is igaz, még ha kábé tizenhétszer több giccset is tartalmaz az elfogadhatónál. Mert Jiajiának tényleg van tehetsége a történetmondáshoz. A baj csak az, hogy a legtöbb története, ha megkapargatjuk, ugyanazokból az elemekből építkezik. Aminek következtében én az utolsó száz oldalt már veszettül untam.

Nem igazán értem, hogy lett ez a könyv 470 oldal. Komolyan nem értem. Miért nem elégedett meg azzal a szerző, hogy nem három lavór blogbejegyzéséből ácsol össze egy regényt, hanem egyből, de a javából? Kétszáz oldal ugyanebből biztosan nem váltott volna ki belőlem szemidegrángást. Kétszáz oldal ugyanebből talán kellemes szájízt hagyott volna maga után, úgy emlékeztem volna vissza rá, mint ami mit tudom én, miről szólt, de a hangulata... az tetszett. Így meg - ugye - maradt a "nyeh".