What do you think?
Rate this book
Ördöngösök
382 pages, Hardcover
Published January 1, 2015
4 people want to read
About the author
Béla Hamvas
102 books109 followersBéla Hamvas was born in 23 March 1897 in Eperjes (Prešov). His father, József Hamvas was an evangelical pastor, teacher of German and Hungarian, journalist and writer. The family moved to Bratislava in 1898, where Hamvas completes his basic studies in 1915. After graduation, like his classmates, he entered voluntary military service and was sent to the front in Ukraine. He is sent back to Budapest for hospital treatment due to severe traumatic shock, but just after recovery, he's being drafted to the front lines to western Italy. He never reaches the battlefield, as his train was hit by a bombshell, wounding Hamvas, who was discharged.
In 1919 his father refuses to take an oath of allegiance to Czechoslovakia, whereby his family was expelled from Bratislava. They move to Budapest, where Hamvas attends Péter Pázmány University. Upon graduation he became a journalist at the newspapers Budapesti Hírlap and Szózat. Hamvas considered this job shallow and humiliating, but he had to support his family (his father was pensioned in 1924). Three years later he quits, as he finds a better job in the main library of Budapest. He is appointed as a senior librarian in 1927. By this time he is writing articles, reviews and essays for 25 different journals. He marries Ilona Angyal in 1929, but divorces in 1936 to marry Katalin Kemény in 1937. She was her partner in founding the Sziget circle, a literary group which later gains prominent members like Antal Szerb, László Németh, or Antal Molnár.
Nearly 20 years of library work is ended by World War II. Hamvas was drafted for military service three times. He continues his literary work while on the front lines - translating Laozi and Heraclitus among others. His first essay collection is published in 1943.
The couple survives the siege of Budapest. Their apartment is hit by bombing, destroying his library and manuscripts. Despite the Soviet siege and numerous harassment by authorities, 1945-1947 are his most fruitful years.
In 1948 he was placed on the b-list (interdiction from publishing) by the newly elected communist government, and was forced into retirement from his library job. While he published more than 250 works before his interdiction, most larger body of Hamvas's work was written anonymously later on. He gets licence to farm in the garden of his brother-in-law in Szentendre, and is tending plants between 1948-1951, in which time he also completes Karnevál, one of his major essay.
Between 1961-1964 he is employed as an unskilled worker in power plant buildings in Tiszapalkonya, Inota and Bokod, under harsh conditions. Whenever he has spare time, he translates from Sanskrit, Hebrew and Greek, and writes about the Cabala, Zen, and Sufism. Between 1959 and 1966 he completes Patmosz, his last major work.
Aged 67, he finally manages to get permission for pension. Béla Hamvas dies in 1968 in brain hemorrhage. He was buried in Szentendre.
In 1990 he receives the Kossuth Prize posthumously.
In 1919 his father refuses to take an oath of allegiance to Czechoslovakia, whereby his family was expelled from Bratislava. They move to Budapest, where Hamvas attends Péter Pázmány University. Upon graduation he became a journalist at the newspapers Budapesti Hírlap and Szózat. Hamvas considered this job shallow and humiliating, but he had to support his family (his father was pensioned in 1924). Three years later he quits, as he finds a better job in the main library of Budapest. He is appointed as a senior librarian in 1927. By this time he is writing articles, reviews and essays for 25 different journals. He marries Ilona Angyal in 1929, but divorces in 1936 to marry Katalin Kemény in 1937. She was her partner in founding the Sziget circle, a literary group which later gains prominent members like Antal Szerb, László Németh, or Antal Molnár.
Nearly 20 years of library work is ended by World War II. Hamvas was drafted for military service three times. He continues his literary work while on the front lines - translating Laozi and Heraclitus among others. His first essay collection is published in 1943.
The couple survives the siege of Budapest. Their apartment is hit by bombing, destroying his library and manuscripts. Despite the Soviet siege and numerous harassment by authorities, 1945-1947 are his most fruitful years.
In 1948 he was placed on the b-list (interdiction from publishing) by the newly elected communist government, and was forced into retirement from his library job. While he published more than 250 works before his interdiction, most larger body of Hamvas's work was written anonymously later on. He gets licence to farm in the garden of his brother-in-law in Szentendre, and is tending plants between 1948-1951, in which time he also completes Karnevál, one of his major essay.
Between 1961-1964 he is employed as an unskilled worker in power plant buildings in Tiszapalkonya, Inota and Bokod, under harsh conditions. Whenever he has spare time, he translates from Sanskrit, Hebrew and Greek, and writes about the Cabala, Zen, and Sufism. Between 1959 and 1966 he completes Patmosz, his last major work.
Aged 67, he finally manages to get permission for pension. Béla Hamvas dies in 1968 in brain hemorrhage. He was buried in Szentendre.
In 1990 he receives the Kossuth Prize posthumously.
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 of 1 review
February 9, 2020
„…őrület, őrület, de van benne rendszer…”*
Sőt! Nem hogy van benne rendszer, de maga az őrület a rendszer. Kanavászné levelet ír – így kezdődik a regény – tizennégyszeresen kitüntetett, tisztességben megőszült testvérének, Andrea ezredesnek, hogy mentse meg, mert hülyékkel van körülvéve. Ezen hülyék tizenhatan vannak (közte maga Kanavász), és mind egy lakásban tobzódnak a hölggyel. Aztán Andrea ezredes megérkezik, mire saját húga fel is jelenti, mert meggyőződésévé válik, hogy bátyja azonos egy nem létező sikkasztóval – következésképpen a fenn említett hülyék száma igazából tizenhét, mert az asszonyt is bele kell értsük. Andrea ettől függetlenül mint külső erő, nekiállna rendet rakni, csak hát az a nagy büdös helyzet, hogy ő is bízvást mentális sorsüldözöttnek tekinthető – agya, mint a sűrű rekettyés, maga se tud kikeveredni belőle** –, úgyhogy a hülyék száma ezennel tizennyolcra emelkedik. Ami egyben azt is jelenti, hogy ebben a könyvben mindenki hülye, kivétel nélkül. Az egy négyzetméterre jutó hülyék számát tekintve tehát e könyv valószínűleg magyar (de lehet, hogy világ!) bajnok – legfeljebb a laposföld-hívő reptiliánvadászok éves konferenciája (amit mindig Soros Gyuri bá szülinapján rendeznek meg) előzheti be e téren.
No persze a hülyeség sokfajta lehet ám. Ebben a könyvben vannak szimpla agyalágyultak is, de a szereplők zöme ennél komplexebben tankönyvi marha, olyasféle szellemi csípőficamos, aki saját kozmikus bolondériáján belül igencsak professzionálisan van meghuzalozva: olyan logikai és intellektuális háttérapparátussal őrült ugyanis, hogy felkészültségét akár egy tanszékvezető docens is megirigyelhetné. Hamvas tehát kicsibe összesűríti a világ minden agyi anomáliáját – tényleg már csak a lovagok hiányoznak, akik azt mondják, ni. Azonban mindannyian hasonlítanak ám valamiben: valamennyien úgy vélik, ők a normálisak, csak a többinek mentek el otthonról, és valamennyien oly következetességgel kapaszkodnak saját defektusaikba, mintha az életük múlna rajta. Pont, mint a való életben. Realista műről beszélünk tehát.
Ha valaki közönséges, cselekményorientált szövegre vadászik, annak – meglehet – maga lesz a hagymázas rémálom, ám összességében nagyon szórakoztató regényről van itt szó. Néha leül, néha túlpörög, de mivel Hamvas saját bevallása szerint igen jól szórakozott, miközben írta, igazából nekem se marad más hátra, mint élvezni. Ha akarnám, még tanulságot is kiolvashatnék belőle, bölcs metaforát a világról, a társadalomról, amelynek törvényei az őrülettől szaglanak. De nem őrültem én meg, hogy mindenben tanulságot keressek.
* De kivételesen nem ám Shakespeare, hanem Müller Péter Sziámi. Bizonyára nem véletlen, hogy a könyv olvasásakor valahogy bevette a fejembe magát ez, és azóta nem is tudom kiverni belőle: https://www.youtube.com/watch…
„Minket most bezártak ide, mert mások vagyunk
Mint azok, akik ide bezártak
Őrület, őrület, de van benne rendszer
És mi majd jók leszünk egymásnak
Mi most ne törődjünk semmivel
Csak hagyjuk, hogy a nevünket üvöltsék
Gyere, bújj el velem a lépcső alá
Na látod, egyforma köztünk a különbség”
** Hogy az ezredes mindig is hülye volt, vagy megfertőzték a többiek, azt mindenki döntse el magának.
Sőt! Nem hogy van benne rendszer, de maga az őrület a rendszer. Kanavászné levelet ír – így kezdődik a regény – tizennégyszeresen kitüntetett, tisztességben megőszült testvérének, Andrea ezredesnek, hogy mentse meg, mert hülyékkel van körülvéve. Ezen hülyék tizenhatan vannak (közte maga Kanavász), és mind egy lakásban tobzódnak a hölggyel. Aztán Andrea ezredes megérkezik, mire saját húga fel is jelenti, mert meggyőződésévé válik, hogy bátyja azonos egy nem létező sikkasztóval – következésképpen a fenn említett hülyék száma igazából tizenhét, mert az asszonyt is bele kell értsük. Andrea ettől függetlenül mint külső erő, nekiállna rendet rakni, csak hát az a nagy büdös helyzet, hogy ő is bízvást mentális sorsüldözöttnek tekinthető – agya, mint a sűrű rekettyés, maga se tud kikeveredni belőle** –, úgyhogy a hülyék száma ezennel tizennyolcra emelkedik. Ami egyben azt is jelenti, hogy ebben a könyvben mindenki hülye, kivétel nélkül. Az egy négyzetméterre jutó hülyék számát tekintve tehát e könyv valószínűleg magyar (de lehet, hogy világ!) bajnok – legfeljebb a laposföld-hívő reptiliánvadászok éves konferenciája (amit mindig Soros Gyuri bá szülinapján rendeznek meg) előzheti be e téren.
No persze a hülyeség sokfajta lehet ám. Ebben a könyvben vannak szimpla agyalágyultak is, de a szereplők zöme ennél komplexebben tankönyvi marha, olyasféle szellemi csípőficamos, aki saját kozmikus bolondériáján belül igencsak professzionálisan van meghuzalozva: olyan logikai és intellektuális háttérapparátussal őrült ugyanis, hogy felkészültségét akár egy tanszékvezető docens is megirigyelhetné. Hamvas tehát kicsibe összesűríti a világ minden agyi anomáliáját – tényleg már csak a lovagok hiányoznak, akik azt mondják, ni. Azonban mindannyian hasonlítanak ám valamiben: valamennyien úgy vélik, ők a normálisak, csak a többinek mentek el otthonról, és valamennyien oly következetességgel kapaszkodnak saját defektusaikba, mintha az életük múlna rajta. Pont, mint a való életben. Realista műről beszélünk tehát.
Ha valaki közönséges, cselekményorientált szövegre vadászik, annak – meglehet – maga lesz a hagymázas rémálom, ám összességében nagyon szórakoztató regényről van itt szó. Néha leül, néha túlpörög, de mivel Hamvas saját bevallása szerint igen jól szórakozott, miközben írta, igazából nekem se marad más hátra, mint élvezni. Ha akarnám, még tanulságot is kiolvashatnék belőle, bölcs metaforát a világról, a társadalomról, amelynek törvényei az őrülettől szaglanak. De nem őrültem én meg, hogy mindenben tanulságot keressek.
* De kivételesen nem ám Shakespeare, hanem Müller Péter Sziámi. Bizonyára nem véletlen, hogy a könyv olvasásakor valahogy bevette a fejembe magát ez, és azóta nem is tudom kiverni belőle: https://www.youtube.com/watch…
„Minket most bezártak ide, mert mások vagyunk
Mint azok, akik ide bezártak
Őrület, őrület, de van benne rendszer
És mi majd jók leszünk egymásnak
Mi most ne törődjünk semmivel
Csak hagyjuk, hogy a nevünket üvöltsék
Gyere, bújj el velem a lépcső alá
Na látod, egyforma köztünk a különbség”
** Hogy az ezredes mindig is hülye volt, vagy megfertőzték a többiek, azt mindenki döntse el magának.
Displaying 1 of 1 review