Jump to ratings and reviews
Rate this book

Az elmaradt alkotmányozás - Oroszország története a XIX. század második felében

Rate this book
Oroszország a XVII. század végén még Európa perifériájának számított. I. Péter uralkodása előtt nem akadt egyetlen olyan európai állam sem, amely komolyan mérlegelte volna annak lehetőségét, hogy Moszkóviával szövetséget kössön. A cárok országa ugyan itt volt Európában, ám a szomszédain kívül alig vettek róla tudomást. Vagy, ha mégis, akkor Oroszországban leginkább csak az elrettentő példát láttak. Még Jean Bodin is, aki a XVI. század végen kiadott, államról értekező könyvében a moszkvai fejedelmet - a török szultán mellett - Európa egyetlen olyan uralkodójának tartotta, aki országában nemcsak az ott elő embereknek, hanem javaiknak is kizárólagos ura, és ,,akinek az alattvalóit holopnak, azaz rabszolgának hívjak". Vagyis a moszkvai fejedelem hatalma még Bodin szerint is más természetű volt, mint az Európa többi részén ,,a királyi vagy törvényes monarchiában" megszokott. Az utóbbiban ugyanis ,,az alattvalók engedelmeskednek az egyeduralkodó törvényeinek, az pedig a természeti törvényeknek, meghagyva az alattvalóknak természetes szabadságukat és tulajdonjogukat"

350 pages, Paperback

Published January 1, 2017

3 people want to read

About the author

Ratings & Reviews

What do you think?
Rate this book

Friends & Following

Create a free account to discover what your friends think of this book!

Community Reviews

5 stars
0 (0%)
4 stars
0 (0%)
3 stars
0 (0%)
2 stars
0 (0%)
1 star
0 (0%)
No one has reviewed this book yet.