What do you think?
Rate this book
Galaktika 28.
3 - Con Blomberg: Zselatinpuding [Aladåb på dollar, 1959] (Zipernovszky Hanna fordítása)
9 - Sture Lönnerstrand: Aki Napóleonnal fürdött [Han som badade med Napoleon, 1955] (Tótfalusi István fordítása)
20 - Bo Stenfors: A robot [Maskin, 1956] (V. Reményi Judit fordítása)
22 - Kjell Borgström: Horgo Haativij utolsó műalkotása [Horgo Haativijs sista konstverk, 1973] (Tótfalusi István fordítása)
24 - Kjell Borgström: A Zehawa-szentély [Zehawatemplet, 1973] (Tótfalusi István fordítása)
27 - Dénis Lindbohm: Szemed fénye [Gudarna, 1973] (F. Nagy Piroska fordítása)
33 - Pär Rådström: Bele sem káprázott a szeme [Utan att bländas, 1958] (V. Reményi Judit fordítása)
38 - Sten Andersson: A lány és a tenger [Flickan och havet, 1976] (V. Reményi Judit fordítása)
40 - Sten Svensson: Csináld magad! [Bygg och lek, 1976] (Miszoglád Gábor fordítása)
42 - Erland Dahm: Az Utolsó Ítélet Napja [Domens dag, 1973] (Zipernovszky Hanna fordítása)
46 - Dénis Lindbohm: Az istenek [Gudarna, 1973] (Zipernovszky Hanna fordítása)
52 - Sven Torstensson: Időszámítás [Tideräkning, 1963] (Miszoglád Gábor fordítása)
61 - Mats Dannewitz Linder: Sam J. Lundwall [1975] (F. Nagy Piroska fordítása)
63 - Sam J. Lundwall: Árnyak [Shadows, 1975] (Veres Mihály fordítása)
69 - Sam J. Lundwall: Lady MacBeth [Alltid Lady MacBeth, 1975] (Tótfalusi István fordítása)
70 - Sam J. Lundwall: A science fiction Svédországban [Science Fiction in Sweden] (Veres Mihály fordítása)
78 - Claes Samson: Holt szezon [Lågsäsong, 1976] (Zipernovszky Hanna fordítása)
81 - Claes Samson: Hogy legyen otthon egy lányunk [A Daughter in the House, 1974] (F. Nagy Piroska fordítása)
87 - Per Lindström: Az élet megy tovább [Livet går vidare, 1956] (Róna Annamária fordítása)
94 - Carl Johan Holzhausen: A héjának fiókái nincsenek [Höken har inga ungar, 1970] (Miszoglád Gábor fordítása)
120 - Juanjo Sarto & Pepe Robles: Nyilvánosság (Benczik Vilmos fordítása)
123 - Juan G. Atienza: Tükörkép (Varga-Haszonits Zsuzsa fordítása)
126 - Kuczka Péter: Kötetünk képeiről
9 - Sture Lönnerstrand: Aki Napóleonnal fürdött [Han som badade med Napoleon, 1955] (Tótfalusi István fordítása)
20 - Bo Stenfors: A robot [Maskin, 1956] (V. Reményi Judit fordítása)
22 - Kjell Borgström: Horgo Haativij utolsó műalkotása [Horgo Haativijs sista konstverk, 1973] (Tótfalusi István fordítása)
24 - Kjell Borgström: A Zehawa-szentély [Zehawatemplet, 1973] (Tótfalusi István fordítása)
27 - Dénis Lindbohm: Szemed fénye [Gudarna, 1973] (F. Nagy Piroska fordítása)
33 - Pär Rådström: Bele sem káprázott a szeme [Utan att bländas, 1958] (V. Reményi Judit fordítása)
38 - Sten Andersson: A lány és a tenger [Flickan och havet, 1976] (V. Reményi Judit fordítása)
40 - Sten Svensson: Csináld magad! [Bygg och lek, 1976] (Miszoglád Gábor fordítása)
42 - Erland Dahm: Az Utolsó Ítélet Napja [Domens dag, 1973] (Zipernovszky Hanna fordítása)
46 - Dénis Lindbohm: Az istenek [Gudarna, 1973] (Zipernovszky Hanna fordítása)
52 - Sven Torstensson: Időszámítás [Tideräkning, 1963] (Miszoglád Gábor fordítása)
61 - Mats Dannewitz Linder: Sam J. Lundwall [1975] (F. Nagy Piroska fordítása)
63 - Sam J. Lundwall: Árnyak [Shadows, 1975] (Veres Mihály fordítása)
69 - Sam J. Lundwall: Lady MacBeth [Alltid Lady MacBeth, 1975] (Tótfalusi István fordítása)
70 - Sam J. Lundwall: A science fiction Svédországban [Science Fiction in Sweden] (Veres Mihály fordítása)
78 - Claes Samson: Holt szezon [Lågsäsong, 1976] (Zipernovszky Hanna fordítása)
81 - Claes Samson: Hogy legyen otthon egy lányunk [A Daughter in the House, 1974] (F. Nagy Piroska fordítása)
87 - Per Lindström: Az élet megy tovább [Livet går vidare, 1956] (Róna Annamária fordítása)
94 - Carl Johan Holzhausen: A héjának fiókái nincsenek [Höken har inga ungar, 1970] (Miszoglád Gábor fordítása)
120 - Juanjo Sarto & Pepe Robles: Nyilvánosság (Benczik Vilmos fordítása)
123 - Juan G. Atienza: Tükörkép (Varga-Haszonits Zsuzsa fordítása)
126 - Kuczka Péter: Kötetünk képeiről
128 pages, Paperback
Published January 1, 1977
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 of 1 review
October 27, 2019
Ha bárkinek (lett) volna olyan előítélete - akár halovány, látens módon -, hogy a vasfüggöny a sci-fi novellák színvonalát is egzaktul megosztotta volna és nyugaton vannak a jók, és keleten a rosszak: hát ez a kötet remekül rácáfol erre. Na most, ez a cáfolat kétféleképpen lehet igaz, és a tartalomjegyzékből rájöhettetek, hogy ez egy vasfüggönyön túli (svéd) gyűjtemény. O-ó...
Igazából egy sokkal dühösebb értékelést kezdtem írni, mert valahogy extrém dühös voltam, amikor olvastam. Pedig talán csak a halmozódó Galaktika-elégedetlenségem csattant itt aránytalanul; volt egy két igazán hajmeresztő, de summázva nem sokkal rosszabb, mint a többi. De onnan nézve, hogy "tényleg ennyit tudott kitermelni a svéd sci-fi scéna?", elég hervasztó. :/ Vagy csak Kuczka volt hullámvölgyben a válogatásnál? Még egy lehetséges magyarázatom egy sztereotípia (tudom, ezzel ellentmondok az első mondatomnak): és ha szimplán nem fekszik nekem a svéd humor? Végül, de nem utolsósorban: a novellák többsége feltűnően rövid, és tömény tökélyt alkotni valójában piszok nehéz.
Zselatinpuding: az agyontechnicizált* társadalom és a fogyasztás anomáliái - egy kicsit olyan, mintha a 21-esből a Gyönyörű idő van... és a 30-asból A törvény keveréke lenne. Csak éppen a stílusa gyermeteg, a sci-fi része is elég komolyan vehetetlen, a humora harmatos, ráadásul szexista is, bár legalább igazságosan (értsd, a férfiak és nők a maguk nemi szerepeinek megfelelő módon idióták).
Aki Napóleonnal fürdött: időutazós sztori egy arrogáns, őrült proffal és belé reménytelenül szerelmes cuki asszisztensével. Az édelgő stílusától viszketést kaptam, de maga a történet nem rossz, pláne a csattanója tetszett: talán mert túl okosnak éreztem magam és másra számítottam. :P
A robot: na, ez. Az éttermi takarítórobot bekattan és vérfürdőt rendez. Ez nem szellemes, nem izgalmas, a látszattal ellentétben még csak nem is sokkoló, szimplán értelmetlen és ostoba, ciki lenne még egy 16 évestől is. Tkp. ezt a pár sornyi energiát SEM érdemli meg, úh. itt bef.
Horgo Haativij utolsó műalkotása és A Zehawa-szentély: önironikus visszautalás: a 21-esnél (link föntebb) gúnyolódtam, hogy várom a kicsit is emlékezetes sci-fi verset. Erre Borgström hozott kettőt is - NA, tessék! :D Jó, megóvhatnám azzal, hogy ezek amolyan "nem érnek ki a sorok a margóig" típusú versek, de ha magamba szállok: olvasás közben is éreztem, mégsem lenne ugyanaz "kigombolyítva", novellaként. Mindegyik egy-egy hangulatkép: az első az elnyomásról, a karmáról és a mulandóságról, a második pedig arról, mennyire korlátozott is a megértés az egymástól gyökeresen eltérő kultúrák között.
Szemed fénye: szegény két kicsi élien, riadt, szomorú nagy szemekkel. Ezzel sajnos össze is foglaltam a novellát. Értem én, mit akar éreztetni, csak nem érzem. :/
Bele sem káprázott a szeme: egy sikerültebb darab! Rövid, de hatásos doppelgänger-sztori, végig tudja tartani a feszültséget úgy, hogy egy kicsit neked is felkúszik a gerinceden a paranoia.
A lány és a tenger: ez sajnos egy petárda-sztori (értsd, a csattanó elsülése után már nem marad belőle semmi), de ilyen is kell, és annak jó volt (mert szögezzük le, ezt sem tudja mindenki magától értetődően *khm-khm* Törpeharcsák a Vénuszra... *khm-khm*).
Csináld magad!: ez egy elvontabb és bizarrabb ötlet. Én nem annyira értem vagy érzem, sőt inkább idegesített, de homályosan látom benne a fantáziát, ha nem is tudok ráfókuszálni.
Az Utolsó Ítélet Napja: ez inkább fantasy, mint sci-fi, de jobban is illik a címbéli eseményhez. Kellemesen kegyetlen, avagy: mi rosszabb a halálnál?
Az istenek: ennek a stílusa kifejezetten irritált, mert olyan... nagyképűnek éreztem; talán mert a főhős tényleg egy nagyképű kutató (a szöveg E/1-es), aki nem győzi hangsúlyozni önnön maga, és a szóban forgó expedíció fontosságát. Persze ez simán lehet szándékos stíluselem, csak én sajna nem éreztem benne eléggé az öniróniát. Vagy a szakmai alázatot: nem is az, hogy túlburjánzó technoblablát használ, nem kell értelme legyen, de hogy önmagának ellentmond néhány bekezdésen belül(!), azért, na.
Időszámítás: na, ez (végre pozitív értelemben)! Ez a novella az idea-fetisizáló orromra koppintja - jól megérdemelten -, hogy "a kivitelezés legalább olyan fontos, mint az ötlet, vagy akár". A felbukkanó sci-fi toposzokban () nincs extra csavar: a stílus viszi el a hátán az egészet. Mit viszi: áttöri a célszalagot a többiek előtt, sunyin, észrevétlenül előretörve. Az író a látszólag szürke és pehelysúlyú szövegben stratégiailag fontos helyeken kiemel valamit - egy emléket, egy pillanatot, egy kinyilatkoztatást. Ezek menet közben nem tűnnek ki annyira... de a végén csak néztem, miért homályosultak el a betűk? Well played, mister, well played.
Sam J. Lundwall: az ismertetők nem szoktak megmaradni, lássuk a medvét működés közben (azaz a következő hármat):
Árnyak: ez egy ellentmondásosan irritáló novella. Egyrészt az alapötlet nagyon is érdekes és a bemutatása is elég izgalmas, sikerrel beindította a fantáziámat. Másrészt bőröm alá fúródott toklászként piszkált az a kellemetlen kérdés, miért is kell olyan részletesen és naturálisan ecsetelni a főhősnő megaláztatásait és leharcolt külsejét - pláne, mondjuk, a sci-fi tartalom rovására? De az író (szelleme) megvonhatná a vállát: nem tudom rábizonyítani, hogy ő maga élvezné gyötörni a hősnőt, hiszen a másik - férfi - főhős szemszögéből íródott az egész, aki deklaráltan egy érzéketlen, kiégett tuskó; ráadásul a fickó is csak alkalmazott, szóval csak annyit tudhatunk, amennyit ő, nem igaz? Well playedte disznó.
Lady MacBeth: úúú, de gót.
A science fiction Svédországban: Lundwall ezek szerint fikción kívül is nyers és kíméletlen (de ha csak ezt a kötetet veszem alapul, sajnos valószínűleg igaza van).
Holt szezon: (karika)turistafalu tablószerű szereplőkkel és némi csavarral. Szerintem sokkal jobban működne képregényként vagy akár egy nagyon rövid színdarabként.
Hogy legyen egy lányunk: a sci-fi vonal itt elég lájtos, de a célnak megfelel, illik a történetbe (TV Tropes: 20 Minutes into the Future :)). Ez inkább egy szocio-politikai hangulatnovella(?)***: egy fél Európát átszelő vonatút története, ahol mindenféle nemzetiségű emberek zsúfolódnak össze és kénytelenek történelmi ellentéteiket legalább kicsit félretéve interakcióba lépni egymással. Nem tűnt ítélkezőnek és inkább szórakoztató volt, mint sem; bár ez oroszlánrészt a Kötet Mellékszereplője Díjas, piás-kötekedős Duluth érdeme.
Az élet megy tovább: nem kiemelkedő, de hangulatos (pont annyival jobb/mélyebb az átlagnál, hogy szégyelljem is ezt a közhelyes summázást). A téma miatt esett le kicsit az állam: frissnek éreztem én ezt egy '56-os novellához (vagy csak nem vagyok eléggé otthon sci-fi történelemben :P).
A héjának fiókái nincsenek: na, EZ!!** Emiatt csaptam volna leginkább falhoz a Galaktikát - ha nem lenne már így is saláta szegény. A rossznál is rosszabb, az igazi árulás: amelyikben benne lett volna a potenciál, csak az író így-vagy-úgy, de veszni hagyta. :( Pedig még álmodtam (!) is a sztoriról... Nehéz konkrétumok nélkül füstölögni, ezért megpróbálkozom egy ködös-velős és egy spoileres-részletes verzióval is. Röviden: az író mind előzmény-utalásokkal, mind a stílusával valami sötétet és grandiózusat vetít előre - hogy aztán kisiklassa egy általános emberi tragédiává, elég egyoldalú (szexista) nézőponttal terhelve. EZT HOGY?! Pedig az író nagyon eltalálta a szövegben a részvét és a tárgyilagosság arányát: épp annyira sajnáljuk a nehéz sorsú, de boldog főhősnőt ahhoz, hogy a körmünket rágjuk a száraz, ítéletszerű mondatok után, mikor jön a narratív armageddon... Szóval sok mindenre számítottam, de arra nem, ami végül lett belőle. Sajnos.
Nyilvánosság: emlékeztek a hülye Bee Juice (bi bi bííí bamm) reklámra? Na, ez ugyanaz, csak komolyra véve. Pedig hősünk csak életében egyszer híres akart lenni... Tetszett, csak valami mégis hiányzik belőle, mert x hónap után nem ugrott be magamtól, amikor fejben listáztam a novellákat (micsoda mértékegység!).
Tükörkép: oltári fizikai sületlenség (ráadásul a cím kb. el is árulja a poént), de addig a két és fél oldalig pontosan elegendő. n+1-edik fabula arról, miért is nem jó olyan erőkkel játszani, amelyeket nem ismerünk eléggé.
*ez egy létező szó? (Most már igen.)
**ez a visszatérő duma már rohadt fárasztó, de kapaszkodjatok: direkt. ;) Meta-poénnak szántam, mert épp ebben a novellában van egy hasonló csapágyasra hajtott poén: az ember, aki ismerte a tavat.Az már nem direkt volt, hogy én n+1-edjére is élveztem. :P
***ez egy létező műfaj?!? (Most már igen.)
Igazából egy sokkal dühösebb értékelést kezdtem írni, mert valahogy extrém dühös voltam, amikor olvastam. Pedig talán csak a halmozódó Galaktika-elégedetlenségem csattant itt aránytalanul; volt egy két igazán hajmeresztő, de summázva nem sokkal rosszabb, mint a többi. De onnan nézve, hogy "tényleg ennyit tudott kitermelni a svéd sci-fi scéna?", elég hervasztó. :/ Vagy csak Kuczka volt hullámvölgyben a válogatásnál? Még egy lehetséges magyarázatom egy sztereotípia (tudom, ezzel ellentmondok az első mondatomnak): és ha szimplán nem fekszik nekem a svéd humor? Végül, de nem utolsósorban: a novellák többsége feltűnően rövid, és tömény tökélyt alkotni valójában piszok nehéz.
Zselatinpuding: az agyontechnicizált* társadalom és a fogyasztás anomáliái - egy kicsit olyan, mintha a 21-esből a Gyönyörű idő van... és a 30-asból A törvény keveréke lenne. Csak éppen a stílusa gyermeteg, a sci-fi része is elég komolyan vehetetlen, a humora harmatos, ráadásul szexista is, bár legalább igazságosan (értsd, a férfiak és nők a maguk nemi szerepeinek megfelelő módon idióták).
Aki Napóleonnal fürdött: időutazós sztori egy arrogáns, őrült proffal és belé reménytelenül szerelmes cuki asszisztensével. Az édelgő stílusától viszketést kaptam, de maga a történet nem rossz, pláne a csattanója tetszett: talán mert túl okosnak éreztem magam és másra számítottam. :P
A robot: na, ez. Az éttermi takarítórobot bekattan és vérfürdőt rendez. Ez nem szellemes, nem izgalmas, a látszattal ellentétben még csak nem is sokkoló, szimplán értelmetlen és ostoba, ciki lenne még egy 16 évestől is. Tkp. ezt a pár sornyi energiát SEM érdemli meg, úh. itt bef.
Horgo Haativij utolsó műalkotása és A Zehawa-szentély: önironikus visszautalás: a 21-esnél (link föntebb) gúnyolódtam, hogy várom a kicsit is emlékezetes sci-fi verset. Erre Borgström hozott kettőt is - NA, tessék! :D Jó, megóvhatnám azzal, hogy ezek amolyan "nem érnek ki a sorok a margóig" típusú versek, de ha magamba szállok: olvasás közben is éreztem, mégsem lenne ugyanaz "kigombolyítva", novellaként. Mindegyik egy-egy hangulatkép: az első az elnyomásról, a karmáról és a mulandóságról, a második pedig arról, mennyire korlátozott is a megértés az egymástól gyökeresen eltérő kultúrák között.
Szemed fénye: szegény két kicsi élien, riadt, szomorú nagy szemekkel. Ezzel sajnos össze is foglaltam a novellát. Értem én, mit akar éreztetni, csak nem érzem. :/
Bele sem káprázott a szeme: egy sikerültebb darab! Rövid, de hatásos doppelgänger-sztori, végig tudja tartani a feszültséget úgy, hogy egy kicsit neked is felkúszik a gerinceden a paranoia.
A lány és a tenger: ez sajnos egy petárda-sztori (értsd, a csattanó elsülése után már nem marad belőle semmi), de ilyen is kell, és annak jó volt (mert szögezzük le, ezt sem tudja mindenki magától értetődően *khm-khm* Törpeharcsák a Vénuszra... *khm-khm*).
Csináld magad!: ez egy elvontabb és bizarrabb ötlet. Én nem annyira értem vagy érzem, sőt inkább idegesített, de homályosan látom benne a fantáziát, ha nem is tudok ráfókuszálni.
Az Utolsó Ítélet Napja: ez inkább fantasy, mint sci-fi, de jobban is illik a címbéli eseményhez. Kellemesen kegyetlen, avagy: mi rosszabb a halálnál?
Az istenek: ennek a stílusa kifejezetten irritált, mert olyan... nagyképűnek éreztem; talán mert a főhős tényleg egy nagyképű kutató (a szöveg E/1-es), aki nem győzi hangsúlyozni önnön maga, és a szóban forgó expedíció fontosságát. Persze ez simán lehet szándékos stíluselem, csak én sajna nem éreztem benne eléggé az öniróniát. Vagy a szakmai alázatot: nem is az, hogy túlburjánzó technoblablát használ, nem kell értelme legyen, de hogy önmagának ellentmond néhány bekezdésen belül(!), azért, na.
Időszámítás: na, ez (végre pozitív értelemben)! Ez a novella az idea-fetisizáló orromra koppintja - jól megérdemelten -, hogy "a kivitelezés legalább olyan fontos, mint az ötlet, vagy akár". A felbukkanó sci-fi toposzokban () nincs extra csavar: a stílus viszi el a hátán az egészet. Mit viszi: áttöri a célszalagot a többiek előtt, sunyin, észrevétlenül előretörve. Az író a látszólag szürke és pehelysúlyú szövegben stratégiailag fontos helyeken kiemel valamit - egy emléket, egy pillanatot, egy kinyilatkoztatást. Ezek menet közben nem tűnnek ki annyira... de a végén csak néztem, miért homályosultak el a betűk? Well played, mister, well played.
Sam J. Lundwall: az ismertetők nem szoktak megmaradni, lássuk a medvét működés közben (azaz a következő hármat):
Árnyak: ez egy ellentmondásosan irritáló novella. Egyrészt az alapötlet nagyon is érdekes és a bemutatása is elég izgalmas, sikerrel beindította a fantáziámat. Másrészt bőröm alá fúródott toklászként piszkált az a kellemetlen kérdés, miért is kell olyan részletesen és naturálisan ecsetelni a főhősnő megaláztatásait és leharcolt külsejét - pláne, mondjuk, a sci-fi tartalom rovására? De az író (szelleme) megvonhatná a vállát: nem tudom rábizonyítani, hogy ő maga élvezné gyötörni a hősnőt, hiszen a másik - férfi - főhős szemszögéből íródott az egész, aki deklaráltan egy érzéketlen, kiégett tuskó; ráadásul a fickó is csak alkalmazott, szóval csak annyit tudhatunk, amennyit ő, nem igaz? Well played
Lady MacBeth: úúú, de gót.
A science fiction Svédországban: Lundwall ezek szerint fikción kívül is nyers és kíméletlen (de ha csak ezt a kötetet veszem alapul, sajnos valószínűleg igaza van).
Holt szezon: (karika)turistafalu tablószerű szereplőkkel és némi csavarral. Szerintem sokkal jobban működne képregényként vagy akár egy nagyon rövid színdarabként.
Hogy legyen egy lányunk: a sci-fi vonal itt elég lájtos, de a célnak megfelel, illik a történetbe (TV Tropes: 20 Minutes into the Future :)). Ez inkább egy szocio-politikai hangulatnovella(?)***: egy fél Európát átszelő vonatút története, ahol mindenféle nemzetiségű emberek zsúfolódnak össze és kénytelenek történelmi ellentéteiket legalább kicsit félretéve interakcióba lépni egymással. Nem tűnt ítélkezőnek és inkább szórakoztató volt, mint sem; bár ez oroszlánrészt a Kötet Mellékszereplője Díjas, piás-kötekedős Duluth érdeme.
Az élet megy tovább: nem kiemelkedő, de hangulatos (pont annyival jobb/mélyebb az átlagnál, hogy szégyelljem is ezt a közhelyes summázást). A téma miatt esett le kicsit az állam: frissnek éreztem én ezt egy '56-os novellához (vagy csak nem vagyok eléggé otthon sci-fi történelemben :P).
A héjának fiókái nincsenek: na, EZ!!** Emiatt csaptam volna leginkább falhoz a Galaktikát - ha nem lenne már így is saláta szegény. A rossznál is rosszabb, az igazi árulás: amelyikben benne lett volna a potenciál, csak az író így-vagy-úgy, de veszni hagyta. :( Pedig még álmodtam (!) is a sztoriról... Nehéz konkrétumok nélkül füstölögni, ezért megpróbálkozom egy ködös-velős és egy spoileres-részletes verzióval is. Röviden: az író mind előzmény-utalásokkal, mind a stílusával valami sötétet és grandiózusat vetít előre - hogy aztán kisiklassa egy általános emberi tragédiává, elég egyoldalú (szexista) nézőponttal terhelve. EZT HOGY?! Pedig az író nagyon eltalálta a szövegben a részvét és a tárgyilagosság arányát: épp annyira sajnáljuk a nehéz sorsú, de boldog főhősnőt ahhoz, hogy a körmünket rágjuk a száraz, ítéletszerű mondatok után, mikor jön a narratív armageddon... Szóval sok mindenre számítottam, de arra nem, ami végül lett belőle. Sajnos.
Nyilvánosság: emlékeztek a hülye Bee Juice (bi bi bííí bamm) reklámra? Na, ez ugyanaz, csak komolyra véve. Pedig hősünk csak életében egyszer híres akart lenni... Tetszett, csak valami mégis hiányzik belőle, mert x hónap után nem ugrott be magamtól, amikor fejben listáztam a novellákat (micsoda mértékegység!).
Tükörkép: oltári fizikai sületlenség (ráadásul a cím kb. el is árulja a poént), de addig a két és fél oldalig pontosan elegendő. n+1-edik fabula arról, miért is nem jó olyan erőkkel játszani, amelyeket nem ismerünk eléggé.
*ez egy létező szó? (Most már igen.)
**ez a visszatérő duma már rohadt fárasztó, de kapaszkodjatok: direkt. ;) Meta-poénnak szántam, mert épp ebben a novellában van egy hasonló csapágyasra hajtott poén: az ember, aki ismerte a tavat.
***ez egy létező műfaj?!? (Most már igen.)
Displaying 1 of 1 review