Lehet lélegezni!

by Zsófia Bán

Bán Zsófia elbeszéléskötetében felhangosított csendek, kihallgatott párbeszédek és belső monológok, éles vagy éppen elmosódott emlékek, szerelmi kirakójátékok követik egymást, akár a lélegzetvételek. Bán nagy formáló erővel teremt figurákat, a rá jellemző érzékiséggel és karneváli iróniával mesél nekünk távoli és közeli történeteket. Írói világában meghatározóak a test kisebb-nagyobb kisiklásai, vetemedései, kínjai, gyönyörei, valamint az otthon és az idegenség termékeny feszültsége. Hol vagyunk otthon? A nyelvben vagy az emlékeinkben? A térben vagy az időben? Esetleg a képekben? Vonzásokról és választásokról olvashatunk történeteket, menekülésekről és hazatérésekről, végeredményben a szabadság lehetőségéről, arról, hogy lehet lélegezni.

148 pages, Hardcover

First published January 1, 2018

About the author

Zsófia Bán was born in Rio de Janeiro in 1957 and grew up in Brazil and Hungary. A writer, essayist, and critic of art and literature, she made her fiction debut in 2007 with Esti iskola [Night School: A Reader for Adults], followed by Amikor még csak az állatok éltek [When There Were Only Animals, 2012].

Zsófia Bán’s writing often addresses topics related to visuality, visual arts, photography, personal and cultural memory, historical trauma, as well as gender. She has written a number of essays related to the topic of literature and visuality, including those on W.G. Sebald, Susan Sontag, Imre Kertész and Péter Nádas. Her short stories and essays have been widely anthologized, and translated to a number of languages, including German, English, Spanish, Czech, Slovakian and Slovenian.

She lives and works in Budapest, where she is Associate Professor at Eötvös Loránd University, Department of American Studies.

Le Rouge et le Noir (Moving House and Farewell)

On the Eve of No Return

......

Wikipedia

Eötvös Loránd University

Reviews

[fióka · Rating 4 out of 5]

Vajon még lehet? Hiszen ez Magyarország, töményen.
Szerintem már rég nem, nekem a fuldoklás, nehézlégzés, hörögve, kapkodva szedett levegővételi kísérletek jutnak eszembe az országról. A nyugtalanító az, hogy ehhez is ugyanúgy hozzá lehet szokni, ahogy minden egyébhez is, lehet természetesnek érezni, megélni. És lehet elhitetni magunkkal, hogy az (mindenki úgy önámít, ahogyan akar), lehet elkerülni a szabad, könnyű légzés lehetőségeit. Mindent lehet.
A közönség csak ámul e merészségen.

[Kuszma · Rating 4 out of 5]

Érzem, hogy Bán Zsófia történetei mögött egy elemi együttérzés munkál – vágy arra, hogy a perifériára szorítottak szemével lásson és a hangjukkal szóljon. De érzem azt is – zavar az Erőben! –, hogy amikor a nevükben szól, akkor a háttérben végig ott van ő, az ő sajátos elképzelése arról, hogyan kell a novellának működnie. És ez valamiképp mindig rátelepszik a szövegre: nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy amikor egy – mondjuk – mozgássérült beszél, akkor tulajdonképpen Bán Zsófia beszél helyette. Azt hiszem, ez az, ami megakadályozta a karcmentes azonosulást az elbeszélésekkel. Pedig a szocionovellák lényegi eleme az azonosulás, enélkül üres héj marad a szöveg. Mondhatnók (kiélve a paradoxonok, aranyköpések és királyi többesek iránti hármas vonzalmunkat): ha a szöveg túl ügyes, akkor az nem túl ügyes.

Mert különben meg Bán Zsófia elképesztően ügyes. Hogy mennyire, az pont azokban az írásokban mutatkozik meg, amikor eltávolodván a rögvalóságtól, valami másról beszél. Ilyen például a Hotel de L' Univers c. novella. Na, az például hibátlan elbeszélés: igazi kristályszerkezet.

[Esther Csorba · Rating 5 out of 5]

Egy kötet, ami rendesen gyomorszájon vág. És utána mégis akarsz még...