Meines Helden Platz

by Lajos Parti Nagy

304 pages, Paperback

First published January 1, 2000

About the author

Lajos Parti Nagy was born in Szekszárd, Hungary in 1953. His father was an officer, so he grew up in various Hungarian cities. Although Parti Nagy studied Literature and History at the Pedagogical College in Pécs, he has never taught. In the 70's and 80's he lived in Pécs, where he worked as a librarian and from 1979 to 1986 as an editor for the literary magazine "Jelenkor". Since 1986 he has lived in Budapest, where he works as a freelance writer and literary translator. He has translated works by Werner Schwab and Thomas Bernhard into Hungarian. In the early 90's he wrote articles for the literary magazine 'Magyar Napló'. Until this time, his written output was solely poetic; he now also writes stories, novels, radio plays and dramas. In 1993 theatre critics awarded his first theatre piece 'Ibusár' the title of 'Best Hungarian Drama'. Like 'Mauzóleum' (1994) and his drama translations and adaptations, this piece is also frequently performed at Hungarian and international theatres.

Reviews

[Lassányi Tamás Péter · Rating 1 out of 5]

Úgy 50 oldalon át rendkívüli és szórakoztató a nyelv, a szellemesség és a forma, aztán már sokkal inkább kínos, unalmas és önismétlő. Rendkívüli tortúra volt befejeznem.

[Gergő Tóth · Rating 5 out of 5]

"Egyébként ez már a sokadik eset, mondta, voltak a praxisban sirályok, kosárlabdaedzők, egy strucc Kenyában, és most csak a konkrét fajgyalázásokat említette. És volt persze megannyi guanóházi grillstrici, ő ebből nem csinált a szükségesnél jobban kabinetkérdést. Ha rajtakapás volt, a hímet eltávolította, a tojót a gálájáig megtépte, és kész. De ennek a türelmi fázisnak most vége, mert bár "galamb ostorának türelem a szíja", ahogy voltam szíves frappánsul lefordítani, azért a türelem, hékácskáim, mégsem valami dodóista sztreccsbőr, hogy túlnyúlik a fajpohár peremén. Nem ám!"

[Lehel · Rating 3 out of 5]

Bizarre and surreal, the satirical narrative is threading a careful balance between dark humor and dilettante drama exemplifying the contemporary human inertia. The inability to act and express ourselves in a growing sea of loneliness and the consequent overwhelming fear can only be calmed, temporarily, through constant ridicule and mocking jests directed at the address of the shared era, creating an artificial distance between individual humans and their collective time.

[Balint Erdi · Rating 5 out of 5]

Meg ugye, vezetés sincsen momentán, aki vállalja a felelősséget. Biztos hallottam, hogy a múltkor egy légió rosszul összerakott griffterrier leesett a Margit-sziget fölött, és akkor az egész régi főnökséget kíméletletül likvidálták. Pedig semmi különös nem történt, kiváltott, pecsétes engedélyük van a hatóságoktól sétáltatásra is, mindenre, fejenként három óvodás gyerek szabálysértés nélkül elfogyasztható, persze esznek ezek tanyasi öregnénit is, ha nincs más. Annyi történt, hogy mondjuk a Margitszigeten mindez engedéllyel is tilos, továbbá a szerencsétlenek kicsit túl is lépték a keretet ijedtükben. (187. o)

Idehallgassál, testvérkomám, burukkolta reggel Tubica, mikor a tegnapi zenés halotti tor után kettesben darvadoztunk a szaunában, az élet nem áll meg, maradjunk a tényeknél. A beszéd is egy dolog és a tények is egy dolog. A sok kis faszkakukk pedig azt kapta, amit megérdemelt. Mártírhalált szenvedtek, erről ő nem akar többet mondani, se hivatalosan, se máshogy. Viszont szeretné leszögezni, hogy az mégiscsak abszurdum, hogy minden kis réticsuma és okosmikulás cicerálgathassa a jövő szálait a maga kedvére. Abszurdum, ezt tessék tudomásul venni! A vita parazsán nem lehet mindenki pecsenyéjét megsütni! Ugyanis fajtársaim, ha nincs egy kézben az erőnk, nem lesz egy kézben a megragadás se, és akkor a jövőnk sem lehet mindenkié. Ezt már legyek szíves, írjam! (222. o.)

De ennek a türelmi fázisnak most vége, mert bár "galamb ostorának türelem a szíja", ahogy voltam szíves frappánsul lefordítani, azért a türelem, hékácskáim mégsem valami dodóista sztressbőr, hogy túlnyúlik a fajpohár peremén. Nem ám!
Őbenne egyébként, isten bizony, ezúttal nem indulat van, hanem vérkomor elhivatás, melynek útjából a tollpiszkot és a guanót el kell takarítani. Vagy golyót kell röpíteni a fejébe. Ez mentálhigiéniai kérdés. Fajtisztasági. Tubica konyakot vett elő, széttöltötte két vesetálba, koccintottunk. Egyébiránt, testvérkém, sóhajtotta, magunk között szólva, a Renci nyunnyus kora óta egy komplett fapina, egy nagypofájú turtur fakloáka. Mondjam csak nyugodtan, ha szerintem is így van! Vagy nem így van? Csönd lett. (239. o.)

Bizony, bár ha csíp is a szó olykor, csak más annak a vezérnek a kíséretéban repülni, akinek a csőrében egyre öklömnyibb szemeket hajt a jövő búzakalásza, s aki maga és szerettei bőrét viszi a vásárra, melynek szentháromságos neve: gyarapodás, mitagadás, megragadás.
Mert eljön az idő, mondta Tubica Cézár, ha én ilyeneket a fos kis beszédeimben nem is tudok kitalálni, midőn e rendkívüli férfiúnak több méteresre kitömött márványszobra fog Damoklész karjaként mindama részvétlenség és sunyi multikulturális mocsok fejére lecsapni, amelyik most benne a senkit, az úgyszólván galambot hajlandó meglátni, s a jelenlegi politikai erők dettóéra, akik egy-két derék kivételtől eltekintve nagyon meg lesznek lepődve, de ezeket nem sorolja, folynak a tárgyalások lázasan, ezt akár le se írjam. (247. o.)

[Stefan · Rating 3 out of 5]

Interessantes Buch, etwas merkwürdig (aber wenn man den Klappentext gelesen hat wird einen das nicht überraschen), gegen Ende sogar spannend. Es ist schwierig zu beschreiben wem das Buch gefallen dürfte, dazu ist es einfach zu abstrakt aber immerhin es erinnert an die Schriften von Kafka, aber das ist wahrscheinlich zu sehr gewollt.