Nehezen találok szavakat azokra a könyvekre, amik valamiért valódi, tartós, mély benyomást tesznek rám.
Istók Anna regénye ilyen.
Kérdések, kétségek, válaszok, emberi sorsok egy sajátos kaleidoszkópon keresztül, amit a történet, az író és az olvasó egysége alkot, hogy szíven találjon aztán a regény.
Gondolkodtat.
Érzéseket kelt életre, elfelejtett dolgokat hoz felszínre.
Ez a könyv nem a mai sablonos ostobaságokat faló molyos nagyközönségnek szól.
Ez a könyv egy önmegtalálás, szembenézés a félelmekkel, és a leküzdésükhöz vezető saját ösvény.
Bizony, barátaim, az Éhes felhő a Napot beáll a sorba, amit a Szívritmuszavar és a Levendulaszoba elkezdett, majd a Zápor utca és a Védtelenül folytatott, ezt is megkapjátok majd, mert el kell olvasnotok. Tudom.
Olvasásra ajánlom mindenkinek, aki többet akar annál, mint amit a túlhájpolt, felszínen kapargató ostobaságokat fecsegő firkálmányok nyújtanak. Azoknak, akik éreznek, és élni, szeretni akarnak.
Ez a regény nem a tökéleteseké, nem a látszatvilágban élőké. Ez a regény az igazi embereké, igazi hibákkal, igazi félelmekkel, igazi megoldásokkal. Az életre. Az életért.
Külön élvezetet okoznak az idézetek, és az indirekt receptek, ételötletek, a könyvimádat megfogalmazása, és a természetleírások. Köszönöm, hogy vannak még ilyen regények, amik velem maradnak első elolvasás után is, mert részemmé válnak, és a lelkembe épülnek.