Dorothea Merz

by Tankred Dorst, Ursula Ehler

German

249 pages, Paperback

First published January 1, 1976

About the author

Tankred Dörst was a German playwright and storyteller. He was known for his plays, which included I, Feuerbach and Merlin oder das wüste Land, and his work as a screenwriter for film and television. Dorst's writing style was influenced by the theatre of the absurd and writers like Ionesco, Giraudoux, and Beckett. He received the Georg Büchner Prize and the Grimme Award.

Reviews

[Kuszma · Rating 4 out of 5]

„Egy optimista lezuhan a tizedik emeletről. Zuhanása közben minden emeleten bekiált az ablakokon: barátaim, eddig még nincs semmi baj! Mármost megveszekedett bolond ez az optimista? Avagy találhatunk-e olyan alapelvet, amely e reményteljes hangot igazolni látszik? Hölgyeim és uraim, kérem gondolkodjanak el egyszer ezen!”

Az „apolitikus” német polgár nekrológja. Dorothea Merz beházasodik egy gyáros famíliájába, és ezzel a 20-as, 30-as évek vidéki német idilljébe is, ahol klasszikus műveltség és zöldellő mezők fogadják – és közben próbálja nem észrevenni, hogy a kertek alatt már ott sompolyognak a piszkos lelkű szőke barbárok. Dorst műve valahol a regény és a forgatókönyv között helyezkedik el – epizódszerű felépítés, rövid vágások jellemzik, amiben tárgyszerű, hideg leírások és lendületes dialógusok váltogatják egymást. Bár van, aki túl érzelemmentesnek ítéli ezt a módszert, számomra ez a stratégia kifejezetten izgalmasnak bizonyult – a minimalista írói hang párosulva egyes szereplők kenetteljes monológjaival és naplóbejegyzéseivel termékeny kontrasztot alkot, és tetszett az is, hogy olvasóként meg kellett fejtenem a szereplőket, félmondataikhoz, elhallgatásaikhoz, csendes hazugságaikhoz nekem kellett személyiséget faragni. Valószínűleg nem a legintenzívebb könyv a fasizálódó Németországról, de a maga közvetett módján erős szöveg arról, hogy ha nem vesszük észre idejében a barbárt, akkor egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy ott ül a konyhában, és felrakja a sáros lábát az asztalra. És akkor már mihez kezdünk vele? Merjük kihajítani? Vagy inkább főzünk neki egy teát – mert nem is baj, ha barbár, legalább foglalkozik velünk valaki.