Dolli pontosan tudja, mit szeret, és mit nem. Nem szereti a parkokat, a hangos embereket, a pizzát és általában semmit sem, ami kizökkenti a megszokott rendjéből. Hetven fölött már az ember megtanulja, hogy a világ akkor működik jól, ha kiszámítható. Csakhogy Dolli testében mostanában valami egészen furcsa dolog történik: különös szívdobbanások, megmagyarázhatatlan érzések törnek rá, mintha valami változna benne.
Miközben Dolli próbál rájönni, mi ez a nyugtalanító átalakulás, átmeneti szállásán, a Margaréta Idősek Otthonában is egyre több a furcsa és aggasztó jel. Mikor úgy dönt, kideríti, mi folyik körülötte, véletlenül lázadást szít és alaposan fel is forgatja az otthon addigi nyomasztó rendjét.
Fekete Judit hol nevettető hol torokszorító története az újrakezdésről szól - hetven felett, gurulós bevásárlótáskával, pizzával, lázadással és egy csipetnyinél több bátorsággal. Az író kíméletlen humorral mutatja be: a fejünkben a családi-, az anyai- és a női szerepek mellett az öregedés is be lett betonozva.
Fiatalosnak mondott nyugdíjasként persze lelkesít a témaválasztás, de az irodalmi értéke nem vágott a földhöz. A maga módján szórakoztató és kedves, de – őszintén szólva – külföldi szerzőktől már olvastam sokkal mélyebbet és viccesebbet is az aktív, de kissé különc hetvenesekről. Igazság szerint Dolli (a nevével együtt) végig idegesített kicsit. Azért gyorsan elolvastam, és örülök az üdítő színfoltnak a hazai kötetek között.