A pusztítás könyve

by György Dragomán

Hiperrealista noir western, igazi tudatmódosító. Felfokozza az érzékelést, kiélesíti a látást: az olvasó azzá válik, amit átél. Ebből a világból nem lehet könnyen kiszakadni: mindenki sebez és sebződik, büntet és bűnhődik, szabadulni akar, mintha volna szabadulás. Fábián, a világvégi városba vezényelt fiatal mérnök hatalmas ellenfélre talál, szerelmes lesz és életet ment, próbál ellentmondani a rossznak - követi a pusztítás nyomait, miközben maga is pusztít. A küzdelem tétje: lehetséges-e kívül kerülni a történelmen.

Genres: Hungarian Literature

400 pages, Hardcover

First published January 1, 2002

About the author

György Dragomán is a Hungarian author and literary translator. His best-known work, The White King (2005) has been translated to at least 28 langugages.
He was born in Târgu Mureş (Marosvásárhely) Transylvania, Romania. In 1988, his family moved to Hungary. He attended high school in the western Hungarian city of Szombathely, then college in Budapest, getting a degree in English and Philosophy. He has received various literary awards for his writings, such as the Sándor Bródy prize. His first novel, Genesis Undone, was published in 2002. He has become famous because of his second book, The White King, which received very favorable reviews from many influential newspapers, such as The New York Times. It is a collection of loosely connected stories told by an 11-year old boy waiting for his father to be released from politically motivated imprisonment.

Dragomán lives in Budapest with his wife and two children.

Reviews

[Zsófia · Rating 2 out of 5]

Nyugodtan mondhatom, hogy ennek a könyvnek egyetlen oldalát sem élveztem (jó sokáig is tartott elolvasni emiatt), ennek ellenére az az első pillanattól nyilvánvaló volt, hogy Dragomán zseniálisan használja a nyelvet. A szókincs, a megfogalmazások, az apró részletességgel leírt érzetek és képzetek előtt meghajlok, de komolyan! A pusztítás könyve egyszerűen mégsem tetszett nekem, sőt irritált, taszított, idegesített. Elsősorban azért, mert a könyv 400 oldalának végére sem derült ki, hogy mégis mi a fene történik itt, hol játszódik a történet, kik a szereplők, miért vannak ott stb. Másrészt pedig azért, mert basszus a könyv címe nem hazudik. Pusztító, nyomasztó, fojtogató. Életem egyik legfurább olvasási élménye volt emiatt a kettősség miatt...
A könyv fülszövege szerint ez egy "hiperrealista noir western", amit találónak érzek, de valószínűleg nem nekem való. Biztosan bejönne a hiperrealizmus, ha a fantasztikus nyelvi részletességet kellemes dolgok leírására használná valaki, de itt épp az ellenkezője volt. Persze ebben is kétségtelenül nagy erő lakik, de nem szívesen olvasnék több ilyet. Azért ezt az egyet nem bánom, tágítani kell az elmét mindenféle élménnyel.

[Kuszma · Rating 4 out of 5]

Fábián a maga megemésztetlen múltjával felszáll a vonatra, és leszáll egy Tarr Béla filmben. Dragomán György első regénye igazi első regény, valódi garázsirodalom: kicsit kócos, kicsit pozőr, és egyértelműen kitapinthatóak a szövegben bizonyos nagy elődök hatásai (a Sinistra körzet-re és Az ellenállás melankóliájá-ra egyértelműen ráismerni véltem). De ez mind megbocsátható, mert az az aprólékos gonddal kidolgozott atmoszféra, amit az író megsüvegelendő következetességgel dolgoz bele a szövegbe, viszi a hátán az egész miskulanciát. A pusztítás könyve tulajdonképpen krimi noir a havasokból, egy metafizikai bűnregény a szokásos megtört lelkű, de nem reménytelen idegennel, és egy lenyűgöző főgonosszal – a kormányzóval, aki maga a pusztítás géniusza, a kegyetlen, rombolva teremtő Isten allegóriája. Vannak még benne nők, sötét, köd, hideg és temetetlen múlt – minden, ami kell.

Hibája leginkább az, hogy bár Dragomán nagyon elkapja a hangulatot, de úgy érzem, egy idő után nem tud mit kezdeni vele, nem tudja, hogyan tovább. Gondolom, megvan a fejében, mivel szándékszik lezárni ezt a pokoli kirándulást, csak épp addig még van pár oldal. Ez a törököt fogtam, de nem ereszt tipikus esete: annyira szeretné életben tartani a szöveg alaphangját, hogy újra és újra szükségét érzi az atmoszféra megerősítésének, szereplői ismételten elmondják, amit már elmondtak egyszer-kétszer, csak más szavakkal: sejtetik a titkot, a borzalmat, csak hát a túl sokszor sejtetett titok már rögtön nem tűnik olyan titokzatosnak, és a borzalom sem annyira borzalmas. Lehet, az írónak ennyi hangulatfestő jelenet volt a tarsolyában, és nem volt szíve kihagyni egyiket sem… pedig ezt a leckét talán érdemes lett volna Bodor Ádámtól eltanulni: hogy egy erős beállítás nagyobb hatást kelt, mint három kevésbé erős. De nem nagy gond ez sem. Erre a könyvre ettől függetlenül úgy fogok emlékezni, mint figyelemre méltó bemutatkozásra egy markáns tollú prózaírótól, aki jó úton halad a világhír felé. Én drukkolok neki.

[Mercedes · Rating 5 out of 5]

Számomra talán a legkeményebb Dragomán-kötet. A legkeményebb kérdés számomra a szabadság kérdése volt, mennyire lehet megélni, hol van a határ engedelmesség és a szabad akarat elvesztése között, hogyan lehet kitörni, hogyan nyerhetjük el a szabadságunkat? Különös véletlen, hogy éppen most olvasom Dragomán György társának, Szabó T. Annának a Szabadulógyakorlatok című könyvét, mely valahol szintén erről szól, így nyilván erősebben foglalkoztat ez a kérdés. A másik az volt, hogy hogyan válik az ember azzal, hogy hatalmat kap, vagy kiesik a felettese azzá, aki talán soha nem is akart lenni (vagy akart, csak addig nem volt rá módja?).

[Gergely · Rating 1 out of 5]

Zagyva és hatásvadász.

[Zoltán · Rating 4 out of 5]

Nem tudom, mikor olvastam utoljára egy ennyire sötét könyvet, pedig lett volna pár jelölt idénről is. A könyvet egy hideg, nyirkos érzés hatja át, talán egy Tarkovszkij film lehetne, talán egy kortárs színdarab, a borongósabbakból. Könyv nem is nagyon próbál lenni, még a lassú részei is tömörnek tűnnek, hallgatag és sivár minden, statiszták alig alig lézengnek benne.

Valahogy ezért adok neki "csak" négy csillagot, mert miután kilábal belőle az ember, visszanézek s azon gondolkodom, hogy csak ennyi? Miről is szólt ez? Két, vagy tán három nap villanása? De mikor benne vagy, magába von. Beszippant. Erős. Erőszakos. Olyan, mint a jól eljátszott negatív szereplő. Könnyű nem szeretni, mert olyan jól meg van csinálva nem szerethetőre.

[Bence · Rating 3 out of 5]

A 2015-ös Magvetős második kiadást olvastam, rettenetes a szöveggondozás minősége.