Ha azt olvassuk, hogy Párizs és Eiffel-torony, mi más jut eszünkbe, mint egy romantikus utazás a francia fővárosba, kiskocsmákkal és szépséges háztetőkkel. De itt, Magyarországon is van egy Párizs. Egy gettót hívnak így, ahol a villanyoszlop csúfneve az Eiffel-torony. Az ott lakó telepi fiúk, ha más mondja Párizsra, hogy gettó, ölre mennek vele. Itt él Carlo, azaz Farkas Károly, tizenöt éves srác két unokatestvérével és a keresztanyjával. Carlo ki akar törni ebből az életből, ahol ez a lakcíme: Kettes köz, négyes blokk, négyes ajtó. Barátjával, Frankyvel híres focisták szeretnének lenni, mert nagyon tudnak focizni, és azt is tudják, ez szinte az egyetlen kitörési lehetőségük. De Carlónak előbb fát kell szereznie az erdőből, hogy meg ne fagyjanak, és ezen az útján rendőrökbe botlik… Bódis Kriszta lebilincselő ifjúsági regénye nem egy múltbéli Magyarországon, hanem itt és most játszódik.
A könyv, 16+-os, és ez érződik is rajta. Kimond gondolatokat, amik ebben a korban talán csak akkor ölthetnek testet, ha kimondják őket. Nem zavaró, nem sok, mindenkire ráfér. Bódis Kriszta stílusa tetszik. Szeretnék majd még tőle olvasni. Nem köntörfalazó, egyszerű, mégis igényesen lényegre törő. Emellett pedig tökéletesen adagolja humorát. Senki sem ördög és senki nem angyal, legyen bár magyar vagy cigány. (Szerencsére) nem kapunk egy magyarosított Gettómilliomos sztorit, pedig bevallom egy kicsit ettől tartottam… Csak egy átlagosat, néha közhelyeset, mert az élet sokszor közhelyes. A mezítlábas, hangos kiskölkök a porban-koszban fociznak, és közben összevesznek melyikük Grosics vagy éppen Messi. A pap meg erőteljesen nyeli, torkából savasan felböffenő előítéleteit. Mert, ha ő sem nyeli, akkor eláraszt mindent… Szerettem a történetet, és a karaktereit is, főleg Carlót és Zsuzsi nenét. Érződik, hogy a szerző nem a fáról akasztotta le őket, hanem a való életből merített. Ajánlom annak is, akit érdekel a téma, és annak is, aki ódzkodik tőle, mert maga a történet tényleg olvasmányos.