Jump to ratings and reviews
Rate this book

Napra jutni

Rate this book
a ​Holdon nem lakik senki és az ég is teljesen üres, mint a tévé

Van benne apa, anya, nagymama, nagyapa, s persze főként egy kisgyerek. Vannak benne helyszínek, ovi, iskola, udvar, határ, földek, otthon, egy kerítés a posta előtt. Vannak benne tárgyak, ágy, asztal, tévé, járda. Vannak benne állatok, kacsák, libák, tyúkok, kakasok, disznók, két kutya, Matyi és Csöpi és más falusi házőrzők. Vannak benne emberek, szomszédok, tanárok és tanítónénik, osztálytársak, külföldi rokonok (csehszlovákok), apa barátai és más falusi lakosok. Vannak benne érzelmek (de még mennyi), álmok, vágyak és különböző valóságok.
Minden épp ott van, ahol lennie kell, s amikor elindul a főszereplő, hogy bejárjon egy darabot ebből a tájból, megszületik egy történet. Harminchatszor indul útnak, és harminchat történet születik. Aztán a végén a többi főszereplő is elindul, hogy átjárja a maga hosszabbra nyúló életét. Ez a négy élet úgy veszi körül harminchat társát, ahogy a kerítés zárja az udvart a házhoz, ahogyan a góré fenyőlécei tartják össze a bedobált kukoricacsöveket.

Hát ilyen ez a könyv, meg még másmilyen is, olyan, mint amikor a friss bukta szaga kicsúszik a félig nyitott konyhaablakon. Olyan, mint amikor az orrunkat követve megyünk vissza a múltba. Amikor az emlékek és az érzések úgy kapaszkodnak össze, ahogyan az anya szorítja magához a gyerekét.

264 pages, Hardcover

First published January 1, 2014

2 people are currently reading
50 people want to read

About the author

János Háy

61 books36 followers
Háy János (író, költő) 1960. április elsején született Vámosmikolán. Orosz-történelem szakot végzett Szegeden, esztétikát az ELTE-n. 1989-től 2004-ig kiadói szerkesztőként dolgozott (Holnap, Pesti Szalon, Palatinus). Régésznek készült, de első ásatása során véletlenül feltárta kedvenc kutyájának maradványait. Ezt követően figyelme egyre inkább a rock-zenére irányult. 1982-ben azonban egy kudarcba fulladt zenekar alapítási kísérlet után felhagy a zenével. Ezidőtől publikál irodalmi műveket. Versek, novellák és regények mellett számos rajza is megjelent. Budapesten él. Van gyermeke (kettő), felesége (egy). Olyan, mint mindenki.

Ratings & Reviews

What do you think?
Rate this book

Friends & Following

Create a free account to discover what your friends think of this book!

Community Reviews

5 stars
54 (51%)
4 stars
37 (35%)
3 stars
12 (11%)
2 stars
2 (1%)
1 star
0 (0%)
Displaying 1 - 10 of 10 reviews
Profile Image for Peter Megyeri.
380 reviews12 followers
January 10, 2022
Ez most olyan furcsa, de olyan érzésem volt, hogy ezt a könyvet már olvastam. És egyrészt azért, mert a stílus nagyon ismerős volt, rövid időn belül ez a sokadik Háy könyv, amit olvastam, viszont azért is, mert a történetek is mintha ismételték volna magukat. És bár még mindig megvolt az a kellemes, keserédes, de nosztalgikus érzés, ez már nem ütött akkorát, mint mondjuk a Bogyósgyümülcs kertész fia. Sőt, egy kicsit olyan érzésem volt, mintha egyes történetek az ahhoz a könyvhöz készült novellák közül a kimaradt darabok lettek volna. Azért nem tettem le Háy-ról és szerintem folytatom a többi műveivel, de egy kicsit most megtorpant az eddigi lelkesedésem.
Profile Image for Istvan Kis.
164 reviews
July 1, 2021
Nagyon idegesített egy idő után az, hogy a párbeszédben elhangzott kérdések is a folyó szövegben helyezkednek el minimális központozással. Ezt félretéve egy egészen kiváló mű, gyönyörű vidéki helyszín- és jellemrajzokkal, történésekkel, társadalomképpel, rengeteg érzelemmel, néhol annak szándékolt hiányával.
Profile Image for Hedvig.
250 reviews5 followers
July 7, 2017
Egyszerűen, lélegzetelállítóan JÓ.
Profile Image for Kuszma.
2,862 reviews290 followers
January 8, 2020
Az első érzésem ennél a könyvnél a megkönnyebbülés és az öröm volt. Szerencsére Háy felhagyott a Mélygarázs-kísérlettel*, és visszatért azon dolgokhoz, amit ismer: a gyermekkori tájak érzékeny világába. Aztán ahogy telt az idő, egyre csökkent az örömöm. Meg is mondom, miért.

Ha száz év múlva egy vállalkozó szellemű irodalomtörténész megírja a mai magyar regények krónikáját, az egyik fejezetnek bizonyosan azt a címet adja majd, hogy: Tyúkszaros gyermekkorom**. E címszó alatt találjuk majd azt a töménytelen művet, melyben az én-elbeszélő főhős (akinek életrajza több ponton egyezést mutathat a szerzőével) cseperedik egy Isten háta mögötti faluban, és az író az őt érő megaláztatásokból megkísérel katedrálist építeni. Nagy hagyománya van ennek a műfaji kategóriának Magyarországon, és bár én nem különösebben vagyok híve, de ettől még a Napra jutni akár még tetszhetett volna. Azonban ebben a témában két éve Borbély Szilárd már lerakott az asztalra egy könyvet, mit egy könyvet: a könyvet. Ebben elemi erővel és tökéletesen szerkesztve tárta elénk ennek a világnak a borzalmait – ehhez képest Háy könyve (talán a szép keretnovellák kivételével) nem csak hogy nem mond semmi újat, hanem helyenként kifejezetten unalmasan hat. Mondhatni, Nincstelenek light. Nem azt mondom, hogy rossz, csak épp nekem Háy túl finom ehhez a munkához, ahhoz viszont nem elég finom, hogy ízig-vérig költészetet csináljon belőle. Sajnos.

* Jelesül: hogy megkísérelte magát biztonsági őrnek, meg valamilyen nőnek képzelni. Ha jól rémlik. Viszont ő se nem biztonsági őr, se nem nő, és igazából nem is tud úgy csinálni, mintha. Szerintem.
** Nem pejoratív címkének szánom – valószínűleg e könyvek központi szereplői is így fogalmaznák meg a kategóriát.
Profile Image for Gabi.
461 reviews
April 6, 2020
Nem is tudom, miért olvastam végig ezt a könyvet. Hacsak azért nem, mert tulajdonképpen nem nehéz olvasni, és, mert imádom Háy stílusát, ahogy mesélni tud, és, ahogy magasról tesz a konvenciókra, és simán leírja folyó szöveggel az összes párbeszédet, meg mindent.
Nem esett igazán jól a büdös magyar valóságról olvasni, még akkor sem, ha ilyen jól van megírva. Az is lehet, hogy csak rosszkor vettem kézbe a könyvet. De még így is, az utolsó rész, a Családállítás című, az kincset ér.
101 reviews
Read
May 3, 2025
Háy János könyve egy gyerek szemén keresztül mutatja be, milyen nehéz lehet a felnövés egy kis faluban. Rövid, letisztult novellákból épül fel, és minden történet súlyos témákat érint: iskolai bántalmazás, otthoni feszültségek, önazonosság kérdése. A könyv második felében generációs nézőpontváltás történik, ami még komplexebbé teszi a történetet. Erős, emlékezetes olvasmány.
Profile Image for Fruzsina Kara.
2 reviews
April 1, 2020
Lehet, hogy ott vagy, de nem vagy ott? Megragad a valódiságával, a tisztaságával és a nehézségeivel. Apa, Anya, Nagyapa, Nagymama.... A család maga.
Profile Image for Katalin.
37 reviews
May 4, 2016


Expressed and unexpressed emotions;tastes,flavors,sorrows,shameful and pleasant experiences from
the childhood and adolescence of the child(the main character of the book),unnamed throughout the
novel....
The reader can enter into his world and understand why he wishes to get away from the village life
and the parental home despite the fact that his father does everything for the child's better
future.
Besides the child's awakening of self-consciousness we get to know the grandparents' and the
father's struggles amid the soul-destroying events and changes of the twentieth century...
"To get to the sun"....as it is said in the introduction( and in the title too) is the main goal
of life or just of becoming a free, really grown-up personality.
And here is the fathers' responsibility:" A father can only be the person who parts with his
weapons some day and lets his son get to the sun."
Profile Image for csodaszarvas01.
22 reviews
June 16, 2015
Maximális csillagot tudok adni vagy még talán annál is többet. Fantasztikus, de egyben borzasztó. Néhol vidám néhol nagyon szomorú. A hatása alatt állok teljes mértékig. Folyamatosan libabőrözök. Kedvenc íróm lett Háy úr és kedvenc könyvem lett ez a csodálatos mű. Az íróí szerkezet, a részletek korhű pontos kidolgozása egyszerűen gyönyörű. A korrajz tökéletes ábrázolása. A szereplők nagyszerű párbeszédeinek hangulata teljesen megfogott. Minden elismerésem Háy úr!
Profile Image for Dóra.
164 reviews8 followers
June 22, 2014
Nem teljesen értem amúgy, hogy ezt miért kellett A bogyósgyümölcs-kertész fia után. Oké, picit más a történet, direkt E/3, hogy ne vádolhassuk szabómagdázással (van-e testvére vagy nincs most akkor végül...?), kicsit más a végkicsengés, de

Mi értelme másodszor is megírni egy történetet, rosszabbul?

Egyébként jó, csak fordított sorrendben kellett volna olvasni (és írni).
Displaying 1 - 10 of 10 reviews

Can't find what you're looking for?

Get help and learn more about the design.