Rényi Ádám rövid és fordulatos novellái sokaknak szereztek vidám vagy éppen elérzékenyítő perceket az elmúlt években. Az Osztálytalálkozó és A bezzeggyerek után most végre itt a folytatás. Az Ünnepi Könyvhétre jelenik meg a szerző harmadik kötete: Erika néni.
Miért kerül kínos helyzetbe a népszerű író a saját könyvheti dedikálásán? Hogyan menti meg a nagymama leleményessége a tragikus fordulatot vevő családi ünnepet? És mi történik, amikor kivételesen az egyébként elfoglalt apuka vesz részt a szülői értekezleten?
"Fáradt embereknek írok" - lövi be Rényi Ádám a kötet piaci célcsoportját. És milyen jól! Mert fáradt ember az éppen akad az országban elég, ha a felük megveszi a kötetet, akkor a Jóisten nem löki le a könyvet a sikerlistáról. És hát mivel én is elég fáradt vagyok mostanában, gondoltam, pont jó leszek tesztalanynak.
És lőn: ezek az írások tényleg olyanok, mintha fáradt emberekre lennének optimalizálva. A szellős sorközök, a szépen letisztított, sallangjaitól megfosztott mondatok mind-mind arra predesztinálják, hogy egy tömeges energiavámpír-támadás után is boldoguljon vele az ember. Ez, hangsúlyozom, abszolút erény - az ember annyiszor ragad bele mindenféle kásaszövegekbe, annyiszor perel méltatlankodva az oldalszámokkal, amiért csigalassan vánszorognak, hogy felüdülés olyasmivel találkozni, amiből megerőltetés nélkül, mintegy észrevétlenül beharapható harminc vagy ötven oldal. Rényi kötete tulajdonképpen ugyanazt hozza, mint az eddigiek: rövid, groteszkkel kokettáló írások, amelyek szigorúan egyetlen problémára fókuszálnak, és abból igyekeznek kihozni valami újat. Ezt anno "csattanó-függőségnek" neveztem, de talán pontosabb úgy megfogalmazni, hogy Rényi előszeretettel játszik el az olvasói előfeltevésekkel, azzal, hogy az ember már néhány mondat után szeret elképzelést alkotni az elbeszélőről vagy a helyzetről - ennek az elképzelésnek szeretne a szerző a későbbiekben egy jó csattanós maflást adni.
Üdvösen sokszínű kötet, aktuálpolitikai szatírák éppúgy helyet kapnak benne, mint abszurd rémtörténetek vagy kis szívsimogatások. Összességében elmondható róla, hogy bár az írói eszközök limitáltak, de Rényi egyre magabiztosabban kelti fel velük a legkülönbözőbb érzéseket az olvasóban. A legjobbak pedig túlmutatnak az egyszerű csattanókon: olyan morális kérdéseket villantanak meg, ami az elbeszélés után még jó darabig ott rezeg a levegőben.
Professzionális kis szerkezetek, na. Talán nem óceánjáró hajók vagy Bentley luxusverdák, de csinos svájci bicskák, amiknek az ember időnként nagyobb hasznát veszi, mint a drága, bonyolult miacsodáknak.
Nem vagyok nagy novellakedvelő, de Rényi rövid, frappáns történetei kivételt képeznek. Ez a kötet is remek, még néhányra emlékszem is, pedig több mint egy éve olvastam. Igaz, azóta színpadi feldolgozásban is láttam a 6színben, amit szintén csak ajánlani tudok. Várom a következő gyűjteményt!
Ez volt az első hangoskönyvem, amit a VOIZ appban hallgattam.
Ebben az izgalmas és sokszínű novelláskötetben mindenki könnyen találhat egy-egy megható, szórakoztató vagy éppen elgondolkodtató történetet. Az pedig különösen tetszett, hogy nem egy felolvasó volt, hanem mindig a témához és az elbeszélőhöz illeszkedő hangon elevenedett meg egy-egy novella. A Margaréta könyvklub és A szürkék hegedőse volt a kedvencem.
Biztosan meg fogom hallgatni a szerző többi novelláskötetét is.