What do you think?
Rate this book
Boszorkányerdő
A World Fantasy díjas írónő mindkét regényében mágiával átszőtt rengetegekbe kalauzol: az egyikben Szibella, a gyönyörű ifjú varázslónő, akit csaknem elpusztít az emberi félelem és mohóság, bosszúhadjáratot indít, mely éppolyan végzetesnek bizonyul; a másikban a gyászoló Ronan herceg eltiporja Minden Boszorkányok Anyjának féltett tyúkját, és vezeklése veszedelmek közé sodorja.
464 pages, Paperback
First published January 1, 2008
14 people want to read
About the author
Patricia A. McKillip
93 books2,927 followersPatricia Anne McKillip was an American author of fantasy and science fiction. She wrote predominantly standalone fantasy novels and has been called "one of the most accomplished prose stylists in the fantasy genre". Her work won many awards, including the World Fantasy Award for Lifetime Achievement in 2008.
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 2 of 2 reviews
October 6, 2019
Volt nekem egy ilyen koncepcióm, hogy a fantasy könyvek kínálatának dzsungelében kiválasztott témakörök segítségével vágok majd ösvényt. Ez a szép elhatározás idővel vesztett a vonzerejéből, de a mágikus erdő motívumát azért sikerült körbejárni néhány olvasmánnyal, amelyek közül a Boszorkányerdőt választottam ki elsőnek.
Először a magyar kiadásról kell néhány szót ejteni, mivel a Boszorkányerdő fedőcím valójában két, eredetileg különálló könyvet tartalmaz. Ezek közül csak az egyikben kap kiemelt szerepet az erdő motívum. Érdekes amúgy a párosítás, hiszen a két mű megírása között csaknem 30 év telt el (The Forgotten Beasts of Eld 1974-ből való, míg az In the Forests of Serre 2003-ból). A két történet között semmiféle tartalmi kapcsolat nincsen, de a stílusuk a 30 év ellenére nagyon hasonló. Neil Gaiman írja egyik esszéjében a tündérmese igazi hangjáról, hogy "kissé mesterkélt és régimódi", ami tökéletesen ráillik McKillip regényeire is. Gaiman ezt pozitív kontextusban fogalmazta meg, de nálam most inkább elmarasztaló ez a két jelző. Minthogy nem népmeséről és nem is gyermekirodalomról van szó, nekem ez így kevés volt a boldogsághoz. A Vadág erdeiben rengetege megmozgatta a fantáziámat a Baba Jagát idéző Seber alakjával, a tűzmadárral, az elvarázsolt rókahercegekkel, de nem igazán tudta megújítani a témát olyan erővel, ahogy azt például Naomi Novik könyvében tapasztaltam. A kissé merev és sablonos szereplők gyorsan fakulnak az emlékezetemben, több érdekesnek ígérkező karakter vagy cselekményszál apadt el kibontás nélkül az érdektelenségben. Visszafogottan kellemes időtöltés volt a déciai hercegnő, Ronan herceg és Kereng varázsló történetében elmerülni, de nem érintett meg legbelül Vadág mágiája.
A másik történet, az Óföld elfeledett vadjai egy erőteljesebb és így maradandóbb főhőst nyújtott a magának való és kissé félelmetes, fehérhajú varázslónő személyében. Szibella a gyönyörű, beszélő állatokat mágiával magához bilincselő "vadak ura", aki maga is egy megszelídítendő vad. (A vadak egyébiránt nem éppen "elfeledettek", úgy tűnik nagyjából mindenki tisztában van a létezésükkel, felismerik és megnevezik őket mindenféle rendű és rangú szereplők. Az események alakulásában pedig mindvégig kulcsszerepet játszanak.) Szibella fejlődésregényét egészen remek alapanyagnak éreztem egy összetett történethez, de az elmesélés módja, a vontatottság, az ismétlések, a párbeszédek szenvelgőssége, és hát igen, a mesterkélt stílus megnehezítette az olvasást, a teljes elmerülést pedig egyenesen ellehetetlenítette.
Nem bántam meg, hogy megismerkedtem Patricia McKillip klasszikus történeteivel, de nem tervezem tovább mélyíteni a kapcsolatunkat.
Először a magyar kiadásról kell néhány szót ejteni, mivel a Boszorkányerdő fedőcím valójában két, eredetileg különálló könyvet tartalmaz. Ezek közül csak az egyikben kap kiemelt szerepet az erdő motívum. Érdekes amúgy a párosítás, hiszen a két mű megírása között csaknem 30 év telt el (The Forgotten Beasts of Eld 1974-ből való, míg az In the Forests of Serre 2003-ból). A két történet között semmiféle tartalmi kapcsolat nincsen, de a stílusuk a 30 év ellenére nagyon hasonló. Neil Gaiman írja egyik esszéjében a tündérmese igazi hangjáról, hogy "kissé mesterkélt és régimódi", ami tökéletesen ráillik McKillip regényeire is. Gaiman ezt pozitív kontextusban fogalmazta meg, de nálam most inkább elmarasztaló ez a két jelző. Minthogy nem népmeséről és nem is gyermekirodalomról van szó, nekem ez így kevés volt a boldogsághoz. A Vadág erdeiben rengetege megmozgatta a fantáziámat a Baba Jagát idéző Seber alakjával, a tűzmadárral, az elvarázsolt rókahercegekkel, de nem igazán tudta megújítani a témát olyan erővel, ahogy azt például Naomi Novik könyvében tapasztaltam. A kissé merev és sablonos szereplők gyorsan fakulnak az emlékezetemben, több érdekesnek ígérkező karakter vagy cselekményszál apadt el kibontás nélkül az érdektelenségben. Visszafogottan kellemes időtöltés volt a déciai hercegnő, Ronan herceg és Kereng varázsló történetében elmerülni, de nem érintett meg legbelül Vadág mágiája.
A másik történet, az Óföld elfeledett vadjai egy erőteljesebb és így maradandóbb főhőst nyújtott a magának való és kissé félelmetes, fehérhajú varázslónő személyében. Szibella a gyönyörű, beszélő állatokat mágiával magához bilincselő "vadak ura", aki maga is egy megszelídítendő vad. (A vadak egyébiránt nem éppen "elfeledettek", úgy tűnik nagyjából mindenki tisztában van a létezésükkel, felismerik és megnevezik őket mindenféle rendű és rangú szereplők. Az események alakulásában pedig mindvégig kulcsszerepet játszanak.) Szibella fejlődésregényét egészen remek alapanyagnak éreztem egy összetett történethez, de az elmesélés módja, a vontatottság, az ismétlések, a párbeszédek szenvelgőssége, és hát igen, a mesterkélt stílus megnehezítette az olvasást, a teljes elmerülést pedig egyenesen ellehetetlenítette.
Nem bántam meg, hogy megismerkedtem Patricia McKillip klasszikus történeteivel, de nem tervezem tovább mélyíteni a kapcsolatunkat.
December 26, 2013
Nagyon tetszett a könyv, olyan volt az egész, mintha belecsöppentem volna a népmesék világába, ahol varázserdők, boszorkányok és hercegek vannak. Végig izgalmas volt és meseszerű. Az első történet azért tetszett, mert tele volt népmesei elemekkel és igazi királylányos, varázslós, gonosz banyás történet volt, a másodikban pedig nagyon jól voltak kitalálva a nagyhatalmú állatok.
Displaying 1 - 2 of 2 reviews