Micsoda szajha, cafka, céda... Az ilyen és ehhez hasonló jelzőkkel rendre bélyegeznek meg nőket. Boleyn Anna, a Nagy Szajha; Kleopátra, a Szajhakirálynő; Marie Antoinette, az Osztrák Szajha; I. Erzsébet, az Angol Szajha. Hogy csak néhány ismert asszonyt említsünk; uralkodókat, művészeket, mecénásokat, szellemi vezetőket találhatunk a soraikban...
Ezekben a nőkben két dolog közös. Egyrészt, nem engedték, hogy mások uralkodjanak testük és életük fölött, másrészt pedig nemet mondtak a nemüknek szánt sorsra. Nem hagyták, hogy a férfitársadalom azokra a szerepekre korlátozza őket, melyek a nők számára hagyományosan nyitva álltak: az anya és a feleség szerepére. Ők a maguk idejében és módján fenyegetést jelentettek a patriarchális társadalom működésére, ezért koruk vagy épp a történetírás, "leszajházta" őket.
Annak, hogy egyes nőket évezredek óta gyaláznak a szexualitásukon keresztül - és nemcsak férfiak, de gyakran nők is -, mélyen gyökerező, pszichológiai és kultúrtörténeti okai vannak, melyeket e kötetben ugyancsak igyekszünk bemutatni. Egy azonban leszögezhető: ez a fajta becsmérlés sosem a szexualitásról vagy épp az adott társadalom által preferált erkölcsök megszegéséről szól - hiszen a könyvben szüzekkel és hűséges feleségekkel egyaránt találkozhatunk -, sokkal inkább a hatalomról. Arról a hatalomról, amely a saját teste és élete felett kontrollt gyakorló nőt megszégyeníteni, a többi nőt pedig elrettenteni próbálja. A szerzők ezen női sorsok bemutatásával is azt kívánják bizonyítani, hogy eme törekvések a múltban sosem vezettek sikerre, és azok kudarcra lesznek ítélve a jövőben is.
A gazdagon illusztrált kötet Budai Lotti és Zubor Rozi - Magyarország egyik legnépszerűbb podcastsorozatának, a Micsoda nők voltak!-nak a megalkotói - Micsoda történetek!-sorozatának második része. A nagy sikerű Micsoda anyák voltak után a szerzők ezúttal olyan rendkívüli nők életét tárják az olvasó elé, akikkel koruk vagy a történetírás méltatlanul bánt.
Én őszintén elnézést kérek azoktól akik ezt a könyvet olvassák, de nem voltam ép idegekkel képes ezt végig olvasni.
Itt most kritikát fogok megfogalmazni az írónők alsóhangon gyenge, felső hangon direkt ignoráns kutatómunkájukról.
Szertném most leszögezni, hogy nagyon sok jó pontot hoznak fel, és a narratívájuk bár nem hibátlan, ismeretterjesztő munkának elfogadható, sőt élvezhető is időnként.
Az ami fölött nem tudok elhaladni viszont, az a használt nyelvezet.
Több kivetni valót is találtam mind a mentálisan/fizikailag hátrányos személyek tárgyalásával kapcsolatban. Számomra kényelmetlenül infantilisnek és inkompetensnek állították be a szóban forgó személyeket (Itt főként III. Péterre céloznék, akiről tisztában vagyok, hogy komoly problémái voltak, az emberi tiszteletet és emberkénti egyenrangú kezelést mégis úgy érzem, hogy megadhatnánk neki. )
Szintén szemöldök emeltető volt számomra, hogy egy könyv amely lényegében a szexről, a női szexualitásról és annak megítéléseről szól mennyire hibásan értelmezte az aszexualitást. Ugyanis ahogyan a homoszexualitás vagy a biszexualitás, az aszexualitás sem kizárólagosan biológiai eredetű. Igen, vannak olyan hormonális rendellenességek amelyek okozhatják a szexuális vágy hiányát de a legtöbb aszexuális embernél nem ez a helyzet. (Bár hozzátenném, hogy heteroszexualitástól való eltérés invalidálását is fel lehetne fedezni ebben és a sorozat más köteteiben is, szóval nem kellene meglepődnöm.)
Ami viszont kiverte nálma a biztosítékot az Coco Channel megjelenítése a könyvben. Ezt nem azért mondom, mert egy Channel gyűlölő vagyok, hanem azért mert Channel dokumentáltan nyerészkedett Franciaország náci megszállásából. Basszus, egyetlen Wikipédia keresés megmutatja, hogy ennek a nőnek komoly viszonya volt egy német kémmel! De ez hol jelenik meg a könyvben? Sehol az ég adta világon. Ebből két következtetés vonható le:
1, Az írónő (Zubor Rozi a könyv szerint) nem csinált rendes kutatómunkát.
2, Az írónő tudatosan hagyta ki azt a részt Channel életrajzából ahol a nácikkal kollaborált. (Az idővonal ami a fejezetben megtalálható egyébként erre utal)
Na, hogy ezt miért hozom fel? Attól függetlenül, hogy egy náci szimpatizánsról beszélünk, a könyvben a nők befolyásos kapcsolatai is szerepet kapnak, Günther von Dincklage viszont egyetlen szóra sem jelenik meg, pedig igenis sok pénzt hozott Channel konyhájára a kapcsolatuk.
Ha minden más nem is, ez az ami roppant mód feldühít. Mert mi beszélhetünk a feminizmusról meg a nők újraértékeléséről, de ezt kulturáltan, más hátrányos helyzetű csoportok lehúzása vagy invalidálása nélkül is megtehetjük. De főként megtehetjük anélkül hogy egy náci szimpatizánst validáljunk.
Ha valahogy ez a kritikám eljutna az írőnőkhöz, nekik üzenném, hogy legyenek szivesek legközelebb ilyen bakikat nem benne hagyni a végső könyvben.
(És akkor itt még nem is raktam ki magamat még 100 oldalnyi feltehetőleg hasonlóan nagy bakiknak/számomra vállalhatatlan állásfoglalásoknak)