What do you think?
Rate this book
Die Stimmung der Welt: Der Bach-Roman
Jeder hat von Johann Sebastian Bachs Wohltemperiertem Klavier gehört - aber über seine Reise nach Fis-Dur weiß kaum jemand etwas.
Im März des Jahres 1700, kurz vor seinem fünfzehnten Geburtstag, macht Johann Sebastian Bach sich auf den Weg. Sein die vollkommene Musik zu schaffen, eine Musik, die Himmel und Erde in Harmonie vereint. Seine Suche führt ihn schließlich nach Lübeck, wo er Andreas Werckmeister und die wohltemperierte Stimmung kennenlernt. In dieser Stimmung - das ist neu! - kann man alles spielen, alle Tonarten, in Dur und in Moll. Aber die Vollkommenheit hat ihren Alle Töne werden ein bißchen »temperiert«, das heißt verfälscht, die Musik hat von nun an einen Hauch von Künstlichkeit. Und nicht nur die Töne, auch die Natur und die Menschen werden temperiert. Gärten werden mit geometrischer Exaktheit angelegt, Flüsse kanalisiert, Städte neu entworfen. Die Nacht wird durch die Straßenbeleuchtung zum Tag, die Taschenuhr erlaubt es, die Zeit mitzunehmen, die Stimmgabel den Chorton. Der Weg in eine künstliche Welt hat begonnen. Als Bach das Wohltemperierte Klavier vollendet hat, befällt ihn der abgrundtiefe Ist dieses Werk nicht »nur von dieser Welt«, perfekt, künstlich, profan?
»Bachs Leben besteht für uns vor allem aus biographischen Lücken. Man weiß einiges, aber man weiß vieles nicht. Diese Lücken sind die Chance für den Romancier. Die Fakten waren meine Fessel, aber sie waren auch meine Inspirationsquelle. Frei im Sinne von willkürlich erfunden habe ich nichts.« Jens Johler
Im März des Jahres 1700, kurz vor seinem fünfzehnten Geburtstag, macht Johann Sebastian Bach sich auf den Weg. Sein die vollkommene Musik zu schaffen, eine Musik, die Himmel und Erde in Harmonie vereint. Seine Suche führt ihn schließlich nach Lübeck, wo er Andreas Werckmeister und die wohltemperierte Stimmung kennenlernt. In dieser Stimmung - das ist neu! - kann man alles spielen, alle Tonarten, in Dur und in Moll. Aber die Vollkommenheit hat ihren Alle Töne werden ein bißchen »temperiert«, das heißt verfälscht, die Musik hat von nun an einen Hauch von Künstlichkeit. Und nicht nur die Töne, auch die Natur und die Menschen werden temperiert. Gärten werden mit geometrischer Exaktheit angelegt, Flüsse kanalisiert, Städte neu entworfen. Die Nacht wird durch die Straßenbeleuchtung zum Tag, die Taschenuhr erlaubt es, die Zeit mitzunehmen, die Stimmgabel den Chorton. Der Weg in eine künstliche Welt hat begonnen. Als Bach das Wohltemperierte Klavier vollendet hat, befällt ihn der abgrundtiefe Ist dieses Werk nicht »nur von dieser Welt«, perfekt, künstlich, profan?
»Bachs Leben besteht für uns vor allem aus biographischen Lücken. Man weiß einiges, aber man weiß vieles nicht. Diese Lücken sind die Chance für den Romancier. Die Fakten waren meine Fessel, aber sie waren auch meine Inspirationsquelle. Frei im Sinne von willkürlich erfunden habe ich nichts.« Jens Johler
358 pages, Kindle Edition
First published November 12, 2013
2 people are currently reading
16 people want to read
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 3 of 3 reviews
November 8, 2022
A zene technikai mélységeit tekintve laikusként elmondhatom, hogy nagy segítségemre volt ez a regényes könyv, egy alapvetően matematikai-zeneelméleti probléma értelmezéséhez. Bach nekem a fúgákkal volt egyenlő, s most világos, hogy ezek a kedvemrevaló szólamok mögött egy olyan elme kellett a zeneművészetben, mint Einstein volt a fizikában.
Ha a könyvet úgy veszi az olvasó a kezébe, mint egy ismeretterjesztő kalaúzt, ami köré van építve egy kosztümös korleírás, akkor nem fog csalódni.
Ha a könyvet úgy veszi az olvasó a kezébe, mint egy ismeretterjesztő kalaúzt, ami köré van építve egy kosztümös korleírás, akkor nem fog csalódni.
August 13, 2017
so sehr man auch über seine musik einen starken bezug zu johann sebastian bach bekommen kann - in fast dem gleichen ausmaß wird es schwierig, wenn man sich diesem komponisten auch biographisch nähern möchte... denn es gibt eher karge informationen über sein leben, die sich in summe nur zu einem löchrigen fragment verdichten lassen. das hat wahrscheinlich auch damit zu tun, dass er der letzte seiner art war und die bereits in den startlöchern scharrende nachwelt ihn nur bedingt wahrgenommen hat.
natürlich sind gerade derart lückenhaft überlieferte lebensläufe ideal für romanstoffe: denn der romancier kann die lücken füllen, sich nehmen was da ist und eigene brücken bauen. im grunde der ideale ausgangspunkt für einen roman.
tatsächlich gelingt es jens johler an einigen stellen recht gut, das tatsächlich spannende, historisch entscheidende und nachhaltig interessante herauszuarbeiten: nämlich dann, wenn er sich mit der kulturrevolution von werckmeisters wohltemperierter stimmung beschäftigt und deren bedeutung nicht nur für die musik, sondern auch für die ganze kulturelle entwicklung sichtbar macht.
doch bereits wenn es um die bedeutung dieser stimmung für bachs werk geht, wird es eher flach und vorhersehbar (obgleich dieser ansatz noch am ehesten funktioniert).
ganz schwach aber, und für mich kaum auszuhalten, waren die klischeegeschwängerten geschichten rund um bachs frühe jahre und andere imaginierte ereignisse, die wie aus dem schatzkästchen des romanbastlers entnommen zu sein scheinen.
dadurch leidet dann das bild von bach sehr, weil diese seichte darstellung seiner person in so krassem kontrast zu seiner musik steht, die nun so gar nichts seichtes kennt.
grundsätzlich stört mich überhaupt nicht, wenn ereignisse erfunden werden, die nicht historisch belegt sind (bei einem roman erwarte ich keine "verbürgten" fakten) - aber wenn zitate in einer weise in imaginierte ereignisse integriert sind, die einfach rundum unglaubwürdig sind, dann zerbricht die lyrische glaubwürdigkeit: so ist es z.b. für mich in keiner weise nachvollziehbar, warum der 17jährige bach bereits an die goldbergvariationen denken soll, die belegterweise ein spätwerk sind. es gibt einige solche mühsam konstruierten "bezüge", die eigentlich keine sind und daher (vielleicht nur für den bach-kenner, aber der bin ich nun einmal) das werk teilweise zerbröseln lassen.
dennoch hat es mir an einigen stellen vergnügen bereitet, vor allem bei den musiktheoretischen momenten, die recht schön in die bedeutung der zeit eingewoben sind. daher auch zwei sterne... ohne diesen stellen wäre es einer gewesen.
natürlich sind gerade derart lückenhaft überlieferte lebensläufe ideal für romanstoffe: denn der romancier kann die lücken füllen, sich nehmen was da ist und eigene brücken bauen. im grunde der ideale ausgangspunkt für einen roman.
tatsächlich gelingt es jens johler an einigen stellen recht gut, das tatsächlich spannende, historisch entscheidende und nachhaltig interessante herauszuarbeiten: nämlich dann, wenn er sich mit der kulturrevolution von werckmeisters wohltemperierter stimmung beschäftigt und deren bedeutung nicht nur für die musik, sondern auch für die ganze kulturelle entwicklung sichtbar macht.
doch bereits wenn es um die bedeutung dieser stimmung für bachs werk geht, wird es eher flach und vorhersehbar (obgleich dieser ansatz noch am ehesten funktioniert).
ganz schwach aber, und für mich kaum auszuhalten, waren die klischeegeschwängerten geschichten rund um bachs frühe jahre und andere imaginierte ereignisse, die wie aus dem schatzkästchen des romanbastlers entnommen zu sein scheinen.
dadurch leidet dann das bild von bach sehr, weil diese seichte darstellung seiner person in so krassem kontrast zu seiner musik steht, die nun so gar nichts seichtes kennt.
grundsätzlich stört mich überhaupt nicht, wenn ereignisse erfunden werden, die nicht historisch belegt sind (bei einem roman erwarte ich keine "verbürgten" fakten) - aber wenn zitate in einer weise in imaginierte ereignisse integriert sind, die einfach rundum unglaubwürdig sind, dann zerbricht die lyrische glaubwürdigkeit: so ist es z.b. für mich in keiner weise nachvollziehbar, warum der 17jährige bach bereits an die goldbergvariationen denken soll, die belegterweise ein spätwerk sind. es gibt einige solche mühsam konstruierten "bezüge", die eigentlich keine sind und daher (vielleicht nur für den bach-kenner, aber der bin ich nun einmal) das werk teilweise zerbröseln lassen.
dennoch hat es mir an einigen stellen vergnügen bereitet, vor allem bei den musiktheoretischen momenten, die recht schön in die bedeutung der zeit eingewoben sind. daher auch zwei sterne... ohne diesen stellen wäre es einer gewesen.
December 9, 2021
Jens Johler neve teljesen ismeretlen volt számomra, viszont a @Typotex_Kiadó Világirodalom-sorozata eddig kellemes meglepetéseket tartogatott, Bach muzsikája régi szerelem, így teljesen természetes, hogy elvárásaim voltak. Már megint. Nem kellett volna.
A fülszöveg szerint a könyv „könnyed […] stílusával szinte észrevétlenül gondolkodtatja el olvasóit alapvető kérdéseken, mint például jelen esetben természetesség és szabályozottság viszonya.” Ebből két dolog igaz: a könnyed stílus és az említett ellentét viszonyának többszöri felhozatala. Hogy elgondolkodtatna? Nem igazán. A természetesség és szabályozottság viszonyát többször felveti a regény folyamán, de ez sosem kerül kifejtésre, inkább csak egy vissza-visszatérő motívum, ami valamiféle kontinuitás-féleség szerepét tölti be az alaptörténet, Bach ifjúságának szakaszai között.
A regény valóság és fikció keveréke. A fikció természetes bármilyen életrajzi regény esetében, hiszen a párbeszédekről és hasonlókról általában nincs pontos, egykorú feljegyzés, így ezt az írónak kell kitalálnia. Jens Johler azonban ennél sokkal többet tett: beleszőtt a könyvbe egy múlhatatlan szerelmi szálat, egy sohanemvolt operát és mindezek következményeit. A szerelem alanya, a hamburgi operaénekesnő, Sophie Agneta Petersen soha nem létezett. A hozzá írt opera, Odüsszeusz és Kirké (Kirké szoprán, Sophie-nak kellett volna elénekelnie), szintén soha nem létezett. A ma ismert Bach-művek között egyértelműen nem szerepel opera. Az opera librettóját egy valóságos személy írta, aki tényleg Bach barátja volt, Georg Erdmann, levelezésük fennmaradt darabja, valamint mindaz, ami Erdmannról tudható, elolvasható itt: https://www.bachonbach.com/johann-seb... A nemlétező opera és a nemlétező szerelem nagyszerű alkalom arra, hogy Bach vágyait, esetleges elszalasztott esélyeiből származó feszültségét kanalizálja, alkalom az elmélkedésre, arra a visszatérő motívumra, hogy az engedelmes, agyonszabályozott élete helyett, ahol dilettánsok mondhatják meg egy zenésznek, hogy mit és hogyan játsszon, esetleg választhatta volna a szabadságot, Hamburgot, az operát, a szerelmet, a kissé irigyelt Händel életvitelét, sikereit, pénzét.
A fikció mellett természetesen Bach valódi életrajzi elemei szerepelnek a regényben: tanárai, Georg Böhm, Buxtehude, az államocskák, ahol alkalmazásban volt, mint udvari musicus, feleségei és gyermekei mind-mind valósak.
A könyv legfontosabb elemének a püthagoraszi komma problematikáját, azaz a tökéletes hangolás nagyon alapos kifejtését, és annak Bach életében játszott szerepét tartom. A jóltemperált hangolás a fiatal Bach életébe az Andreas Wreckmeister által kidolgozott Wreckmeister-féle hangolás képében lép be. Mint minden újítót, őt is bolondnak nézik, nem kevésbé a jóltemperált hangolás elvét magáévá tevő és azt az első időkben népszerűsíteni is igyekvő Bachot – aki hamar megtanulja, hogy jobb, ha hallgat. Viszont megszületik a gondolat a jóltemperált zongora minden egyes hangnemére írt prelúdiumról és fúgáról, ami tulajdonképpen egy leckefüzet és aminek az a szerepe, hogy bemutassa a hangnemek eltérő karakterét, egyúttal kiállva a jóltemperált hangolás mellett, ami – ellentétben az akkoriban használatos középhangú temperálással szemben – alkalmas a sok előjegyzéses hangnemek megszólaltatására is. A Das Wohltemperierte Klavier két részletben készült el, az első rész Köthenben, a második mintegy húsz évvel később, Lipcsében.
Annak ellenére, hogy alapos, valóban egészen jól megírt, nem hiányzik belőle a manapság nélkülözhetetlen szerelmi szál sem, a könyv mégsem tökéletes. Ahogy annak idején, játékát hallgatva, a fiatal Bachnak mondta mestere, Böhm, minden nagyon szép, nagyon jó, de valami hiányzik. Nos, ebből a könyvből is hibádzik valami. Talán az a fokú szenvedély, ami az itt felvázolt Bachban megvolt, meg kellett lennie. Vagy Bach csupán egy kivételesen jó mesterember lett volna, a könyv pedig erre felel? Lehet. Bach rájön az évek folyamán, hogy mi az, ami a játékából, kompozícióiból hiányzik. Talán ennek a könyvnek az olvasója is hasonló revelációban részesül majd. A világ nem tökéletes, ez a regény sem az.
A fülszöveg szerint a könyv „könnyed […] stílusával szinte észrevétlenül gondolkodtatja el olvasóit alapvető kérdéseken, mint például jelen esetben természetesség és szabályozottság viszonya.” Ebből két dolog igaz: a könnyed stílus és az említett ellentét viszonyának többszöri felhozatala. Hogy elgondolkodtatna? Nem igazán. A természetesség és szabályozottság viszonyát többször felveti a regény folyamán, de ez sosem kerül kifejtésre, inkább csak egy vissza-visszatérő motívum, ami valamiféle kontinuitás-féleség szerepét tölti be az alaptörténet, Bach ifjúságának szakaszai között.
A regény valóság és fikció keveréke. A fikció természetes bármilyen életrajzi regény esetében, hiszen a párbeszédekről és hasonlókról általában nincs pontos, egykorú feljegyzés, így ezt az írónak kell kitalálnia. Jens Johler azonban ennél sokkal többet tett: beleszőtt a könyvbe egy múlhatatlan szerelmi szálat, egy sohanemvolt operát és mindezek következményeit. A szerelem alanya, a hamburgi operaénekesnő, Sophie Agneta Petersen soha nem létezett. A hozzá írt opera, Odüsszeusz és Kirké (Kirké szoprán, Sophie-nak kellett volna elénekelnie), szintén soha nem létezett. A ma ismert Bach-művek között egyértelműen nem szerepel opera. Az opera librettóját egy valóságos személy írta, aki tényleg Bach barátja volt, Georg Erdmann, levelezésük fennmaradt darabja, valamint mindaz, ami Erdmannról tudható, elolvasható itt: https://www.bachonbach.com/johann-seb... A nemlétező opera és a nemlétező szerelem nagyszerű alkalom arra, hogy Bach vágyait, esetleges elszalasztott esélyeiből származó feszültségét kanalizálja, alkalom az elmélkedésre, arra a visszatérő motívumra, hogy az engedelmes, agyonszabályozott élete helyett, ahol dilettánsok mondhatják meg egy zenésznek, hogy mit és hogyan játsszon, esetleg választhatta volna a szabadságot, Hamburgot, az operát, a szerelmet, a kissé irigyelt Händel életvitelét, sikereit, pénzét.
A fikció mellett természetesen Bach valódi életrajzi elemei szerepelnek a regényben: tanárai, Georg Böhm, Buxtehude, az államocskák, ahol alkalmazásban volt, mint udvari musicus, feleségei és gyermekei mind-mind valósak.
A könyv legfontosabb elemének a püthagoraszi komma problematikáját, azaz a tökéletes hangolás nagyon alapos kifejtését, és annak Bach életében játszott szerepét tartom. A jóltemperált hangolás a fiatal Bach életébe az Andreas Wreckmeister által kidolgozott Wreckmeister-féle hangolás képében lép be. Mint minden újítót, őt is bolondnak nézik, nem kevésbé a jóltemperált hangolás elvét magáévá tevő és azt az első időkben népszerűsíteni is igyekvő Bachot – aki hamar megtanulja, hogy jobb, ha hallgat. Viszont megszületik a gondolat a jóltemperált zongora minden egyes hangnemére írt prelúdiumról és fúgáról, ami tulajdonképpen egy leckefüzet és aminek az a szerepe, hogy bemutassa a hangnemek eltérő karakterét, egyúttal kiállva a jóltemperált hangolás mellett, ami – ellentétben az akkoriban használatos középhangú temperálással szemben – alkalmas a sok előjegyzéses hangnemek megszólaltatására is. A Das Wohltemperierte Klavier két részletben készült el, az első rész Köthenben, a második mintegy húsz évvel később, Lipcsében.
Annak ellenére, hogy alapos, valóban egészen jól megírt, nem hiányzik belőle a manapság nélkülözhetetlen szerelmi szál sem, a könyv mégsem tökéletes. Ahogy annak idején, játékát hallgatva, a fiatal Bachnak mondta mestere, Böhm, minden nagyon szép, nagyon jó, de valami hiányzik. Nos, ebből a könyvből is hibádzik valami. Talán az a fokú szenvedély, ami az itt felvázolt Bachban megvolt, meg kellett lennie. Vagy Bach csupán egy kivételesen jó mesterember lett volna, a könyv pedig erre felel? Lehet. Bach rájön az évek folyamán, hogy mi az, ami a játékából, kompozícióiból hiányzik. Talán ennek a könyvnek az olvasója is hasonló revelációban részesül majd. A világ nem tökéletes, ez a regény sem az.
Displaying 1 - 3 of 3 reviews