Remek könyv!
Megfelelően középkori (erre mindjárt visszatérek), nagyszerű karakterekkel, jó történetvezetéssel, hiteles gyermekkorral - ez utóbbi azért fontos, mert, amennyire én tudom, Hildegard gyermekkoráról semmi nem maradt fenn.
Lassan és nyugodtan hömpölyög, mint egy gregorián dallam, noha van benne feszültség és dráma épp elég. Akit az tart vissza az olvasásától, hogy ez mennyire istenes könyv, az ne riadozzon, essen neki azonnal, mert jó. A fordítás is, noha néha meglehetősen anakronisztikus szavak keverednek a szövegbe, az ember kissé kapkodja a fejét, hogy most mi van, ki tévesztett századot.
A Hildegard-legendárium keresztény vonzata mind nagyon szép és jó, de ez a könyv "csupán" arról szól, hogy egy olyan korban, amikor az ember, pardon a nő, gyakorlatilag semmilyen hatalommal és alternatívákkal nem rendelkezett, kivéve, ha uralkodócsaládba született, szóval egy ilyen korban mit kezd magával egy olyan nő, akibe több szorult mint kortársaiba és aki előtt csupán két lehetséges út áll: megházasodni vagy kolostorba vonulni. Hildegard ez utóbbit választotta, mármint nem ő választotta, de ez már mellékes, hiszen szinte egyetlen nőnek sem volt döntési joga semmiben akkoriban s még sokáig. A könyv azt mutatja be szépen, hogy egy okos, értelmes nő hogyan használja ki maximálisan a helyzetét, hogyan műveli magát és hogyan kezd magával adott körülmények közt valamit. A látomásait nem vitatom, lehet, hogy voltak, maradjunk annyiban, hogy ez nem is érdekel s alapvetően is szkeptikus vagyok.
Vissza a megfelelően középkorira. Az, hogy ezelőtt 900 évvel kizárólag a nő szégyene és hibája volt az, ha megerőszakolták, fájdalmas, de nagy erőfeszítésekkel még mentséget is lehet találni erre a mentalitásra. De az, hogy ezt a kedves társadalmi berendezkedést sikerült átmenteni a 21. századba, nagyjából változatlanul, az egyszerűen megdöbbentő. Mit mondjak, Hildegard története meglepően korszerű.