Meg se kínáltak

by Tibor Bödőcs

„Az elesett magyar vidék féltérdre emelkedik a kocsma padlójáról, visszamászik a bárszékre, és mesélni kezd Gyöngyinek a pultnál. Elmeséli az életét. Elmondja, milyen volt dolgozni odakint, milyen lenni odalent, illetve hangosan gondolkodik, milyen is lehet odafent. Olyan-e, mint amit az államtitkáréknál látott, amikor ki kellett festeni a nappalit. Mert ha olyan a fent, az talán mégsem olyan jó.

Az elesett magyar vidék hősei nem vesztették el a derűt, és még szeretni is képesek. Milyen jó is egy utolsó utáni kocsonyát találni az ablaktáblák között, mikor már azt hittük, elfogyott! Milyen jó is az első nagyfröccs nyáron, miután egész nap nem engedett inni a főnök. Ugye, Gyöngyi? Figyelsz, Gyöngyi?

Bödőcs Tibor első regénye a magyar vidék iránt érzett rajongás, aggódás és szeretet műve. Amennyire nyomorult, annyira mulatságos. Hallod, Gyöngyi? Visszamásztam, és nézd, repülök!

Szálinger Balázs

Genres: Humor, Classics

200 pages, Hardcover

First published January 1, 2019

About the author

Karinthy-gyűrűs magyar humorista.
Bödőcs Tibor 1982-ben született Zalaegerszegen. Egy zalai kis faluban, Búcsúszentlászlón töltötte gyermekkorát. Színész szeretett volna lenni, magyartanárnak tanult, de humorista lett.„Szen’lászlót” műsoraiban visszatérő motívumként, újabb és újabb aspektusokból mutatja be. 2004-ben csatlakozott a Dumaszínházhoz, és még abban az évben állandó kerettagja lett a Rádiókabarénak. Az országos ismertséget a 2005-ös Esti Showder szereplés hozta meg számára. Ebben az időszakban, a műsort gyártó Kovács Kristóf tulajdonában álló Primetime egy új esti show-t kívánt indítani, kizárólag stand uposokkal. Ennek a kísérleti rovata volt a már akkor is Showder Klub nevet viselő műsorelem Fábry Sándor műsorában.

Ekkor olyan történetekkel lett országosan ismert, mint a David Attenborough-paródia, a vendégségben lerészegedő ismerős, aki a feleségével vitázik az indulásról és az olyan mondatok, mint:

„A stílfűrész a vidék jedi-kardja.”Az ezt követően indult Showder Klub országos siker lett, az első néhány évben jól tartotta magát a nézettségi versenyben. Miként a Dumaszínház többi humoristája, Bödőcs Tibor is országos népszerűségnek örvendhetett, ezzel pedig a Dumaszínház egyik legtöbb fellépést kapó humoristája lett.

A hazai stand up szcéna egyik meghatározó alakja lett, a szilveszteri Rádiókabarék állandó utolsó fellépője lett, ez korábban Hofi Géza helye volt. Közel öt év után kilépett a Dumaszínház társulatából, és közel egy évig tévés szereplést sem vállalt. Elmondása szerint szüksége volt az önállósodásra ahhoz, hogy továbbra is a minőségi humort tudja képviselni. A szétválás ellenére nem romlott meg a viszony a Dumaszínházzal, vendégművészként gyakran fellép náluk. Visszatért a Showder Klubba is, ahonnan 2012 decemberében bejelentette kilépését.

Országos turnéit önállóan szervezi, önálló estjei az alábbi címeket viselték: Az élet értelme és kertészeti tippek, Cefre Palota, Böllérbalett, Nincs idő gólörömre. Az önálló estjeiből videóváltozatokat készít, melyeket a Comedy Central rendszeresen a műsorára tűz. Meggyőződése, hogy a humorban nincs tabu, szerinte minden és mindenki kritizálható, és aki ezt nem bírja, annak önmagával van gondja. Nehéznek tartja a munkáját, különösen a közéleti témákat illetően: a szinhaz.hu-nak adott interjújában úgy fogalmaz, hogy gyakran találkozik közönyös, tudatlan vagy elfogult közönséggel, akik nem értik. Véleménye szerint hiába mond egy jó poént egy magyar közszereplőről, ha a nézők többsége nem követi annyira a közügyeket, mint régebben.

Szövegeiben a közélet, a történelem, a kultúra és Búcsúszentlászló kocsmájának történéseit is érinti, gyakran említve kedvenc íróját, Hrabalt, illetve filmrendezőit, Tarr Bélától Quentin Tarantinoig. Az alkohol is meghatározó elem Bödőcs Tibor témái között. A pályatársak által „kis-Hofinak” is hívott humorista kétszer nyert Bon-bon díjat, mielőtt 2010-ben megkapta a Karinthy-gyűrűt. Szintén ebben az évben tett szert egy másik gyűrűre is, ugyanis megnősült, azóta pedig három gyermek édesapja lett.

Reviews

[Kuszma · Rating 5 out of 5]

Ez nem Tibike. Ez Tibor.

Mondhatjuk persze, hogy stand up. De annak veszettül szomorú. Azzal együtt, hogy veszettül vidám. De hogy ne lenne szomorú, hisz kinek adod elő? Egy pultos csajnak. Vegyük észre, még csak nem is a többi kocsmalakónak, hanem CSAK a pultos csajnak. Talán mert te vagy az első, aki már nyitáskor ott toporog, amikor még senki más nincs ott. Mert te vagy az, akit folyton odaesz a fene. Akit nem hallgat meg más, mint a pultos csaj. Hát ez már önmagában olyan, hogy attól megszakad a szív, ha jobban belegondolunk.

Két dolgot mondanék, amitől ez a könyv jó:
1.) Tar Sándorról mondták, hogy tudja, mitől lesz csend a kocsmában. Bödőcs meg azt tudja, mit fog játszani legközelebb a zenegép. Mert Bödőcs vágja, mi az a magyar, jobban, mint a komplett Magyarságkutató Intézet, hogy a turul nyelje le a mercijük slusszkulcsát, és szálljon el vele messzi napkeletre. Mert a magyar hagyomány az nem kipcsák-magyar rokonság, az nem lovasíjászat, de még csak nem is kalocsai minta. (Mert a kalocsai minta az hagyomány Kalocsán, de nem az Zalában.) A magyar hagyomány az a lila erekkel átszőtt orr, a töpörtő reggelire meg a pálinka fogmosás helyett, a karaszolás a szőlőben, meg hogy a polgármester megmondja, hogy ki kap közmunkát, és ha nagy a pofád, te mehetsz haza üres zsebbel. Bödőcs érti ezt, és ezért ül, amit mond.
2.) A hasonlatok. A bödőcsi humor - szerintem - amúgy is a hasonlatokról szól. Hogy összeférhetetlen minőségeket, szentet és profánt kezel egyetlen mondatban, és mellbe lök a metaforái vizualitásával. "Pocahontas, aki épp túlzásba viszi a léböjtkúrát egy Frida Kahlo-képen"- hát ebben van popkultúra, ezotéria meg képzőművészet is. "Magyarok Gyümölcsoltó Boldogasszonya, kenegessél Voltarennel" -itt meg a magasztos találkozik a végtelenül hétköznapival. Bolond mond bölcseket, bölcs mond bolondokat: egy tekintélyes tudásspektrum ad önmagának randevút, Kant utalás a Bérczesi Robi idézettel, József Attila Zámbó Jimmyvel kokettál, üzekednek a teljesen elütő szférák, hogy valami eredetit hozzanak létre. Sietek hozzátenni, ebből fakad e könyv legnagyobb hibája is. Mert az, hogy Bödőcs új, extrém metaforákat keres, többször oda vezet, hogy megbotlik, harsány vagy közönséges tónusba csúszik át - bizony-bizony, nincs kéznél közönség, aki visszajelezne, így aztán javítani sincs mód. De hát ezzel együtt még a túlzott trágárságnak is megvan a helye. Hisz egy kocsmában vagyunk, drága feleim, nem az operabálban.

Ez a könyv: szép. Tényleg szép, időnként egészen zsigerbe markolóan az. Ez a könyv: irodalom. Ami néha nem jelent épp sokat, tudom. De néha meg igen.

[Varga Zsolt · Rating 4 out of 5]

...Viszont, mint regény, szerintem ez nagyon gyenge - ellenállok a kísértésnek, hogy Oszi stílusában keressek hozzá hasonlatot. Hogy miért, azt most nem részletezem, mert hát minek? A regényírás is egy szakma, meg lehet azt tanulni, de talán Bödőcsnek nem szükséges, mert így is zabálni fogják, zabálni fogjuk a könyveit, írjon csak minél többet! Szóval, szórakoztató vicces olvasmánynak 10/10, szépirodalomnak 10/3.
https://vargarockzsolt.blog.hu/2019/1...

[Csabi · Rating 4 out of 5]

Azt hiszem, Bödőcs könyvét mindenki úgy kezdi el olvasni, hogy valamiféle elvárásai vannak. Nem csoda, Bödőcs ma a legnépszerűbb humoristánk, megérdemelten, ráadásul megmondóembernek számít, aki látja a problémákat, és kérlelhetetlenül rámutat a fájó pontokra, valamint kegyetlenül gúnyt űz a hatalom kisstílű kisajátítóiból. Továbbá, úgy tűnik, megpróbál túllépni a Youtube biztosította ingatag népszerűségen, és kezdi magát átpozícionálni íróvá. A paródiakötete nem is lett rossz, ha nem is kiemelkedő munka, és most itt az első regénye is.
A Meg se kínáltak nem esik messze Bödőcs eredeti szakmájától, itt is végig egy hangot hallunk, Magyar Oszkár festő és mázoló löki a szöveget a kocsmapultnál, nincs közbeszólás, nincs reakció, csak folyik a szó. Egyrészt ez megkönnyíti az író dolgát, hisz egy regény szerkesztési nehézségeiből mindjárt kipipál egy jó csomót, másrészt meg meg is nehezíti, mert kevés eszközzel kell létrehoznia egy kerek egészet. Mintha egy szál baltával kellene kivitelezned egy Makovecz tervrajzot, állni biztos állni fog, de lehet, hogy a turul ferde lesz a tetején.
A szóözön a késő Kádár kortól napjainkig fest tablót az országról, zömében találó módon, de azért jócskán akad közhelyes átismétlése az anyagnak, mint pl. az aranycsapat, meg a seftelő Puskásék, vagy amikor a rendszerváltástól gyorstalpaló módban átveszi a kormányokat, vannak dolgok, amik már az emberek könyökén jönnek ki. Jobban tetszettek a mikrosztorik, a zalai belügyek, amik kicsiben mutatják meg a nagyot, és még szórakoztatók is.
Mint regény még bőven csiszolható lett volna, de tele van jó poénokkal és sztorikkal, amik elnézésre hajlamosítják az olvasót. Főleg, ha valaki nyíltan és írásban küldi el a csába azokat, akiket oda kíván az ország értelmesebbik fele. Igaz, közben erős konkurenciája támadt Hadházy Ákosban, aki ráadásul sokkal jobban is tömörít.

[Cipőfűző · Rating 4 out of 5]

„Csak mondták és mondták. Azóta abból élek, azokból a történetekből.”

A kötet közel sem felhőtlenül vidám, inkább infúziós csőben lassan csordogáló világfájdalomként lehetne jellemezni. Ez ne rettentsen el senkit, én sem erre számítottam. Az élet ilyen, ezt tudjuk jól, vannak jobb periódusok, de mégis poroszkál az ember, ráadásul egy idő után kifelé araszolgatva. Jobb esetben. Lehetne mondani (duplán) rosszmájúan, hogy Bödőcs Tibor felült a kortárs magyar irodalom vonatára. Ez baj lenne? Egyáltalán nem. Szinte merész húzás egy nevettetőtől, akinek az előző könyvének befogadásához meg széleskörű irodalmi ismeretre van szükség. A szerző a komikus stand-up stílusában ad elő egy többlépcsős tragédiát. A főhős, Magyar Oszkár szobafestő, mázoló a humorista előadásaiból már ismert búcsúszentlászlói festő, Ferus, és maga Bödőcs fúziója, belőlük lett gyúrva. Valószínűleg előbbi adta a fizikai megtestesülést, utóbbi a lelket kölcsönözte. Azonban sem Ferus imitált, sem Bödőcs alaporgánumát nem tudtam hozzárendelni, egy új, harmadik, eddig ismeretlen hangot kapott. Mindazonáltal felismerhető, sőt, tagadhatatlan a kötet önéletrajzi jellege. Eszem ágában sincs analizálni, de a tehetséges, egy baleset miatt a művészet számára elvesző festőművész könnyen kapcsolható Bödőcshöz, aki színésznek készült. Talán nem volt meg az énekhangja, vagy valami más buktató akadt, ki tudja, és Oszihoz hasonlóan egy vonallal hátrébb, talán némi csalódottsággal, de megelégedéssel (a közönség részéről mindenképp) végzi a dolgát. (Ehhez még hozzátehetném, hogy Oszi később a kétajtós nagyszekrény mögé, ilyen-olyan helyekre megfesti vágyott freskóit, ahogy nemrég Bödőcs is szerepet kapott egy mozifilmben.) Van egy nagyon erős rész a kötetben, a zalaegerszegi színház Bereményi Gézás nagy időszaka elevenedik meg. Ez szintén Bödőcs a nagyközönség számára talán benntartott, a könyv lapjain előtörő vágyálmait elevenítheti meg. Hiszen egy ifjúnak, aki fogékony a színművészetre, ideális inspiratív lökettel bírhatott ez az időszak. Tehát ez egy valóságos történet. A szó szoros értelmében azzá lesz, hiszen végigzongorázzuk a huszadik század második felétől a jelenkorig a legfontosabb a közéleti jeleneteket, mondhatnánk szokásosnak is, emellett azonban reflektál a saját, zalai mikrokörnyezetére is valós történések megjelenítésével (jelige: *zalai megváltó). A szerző és a mikrokörnyezet viszonya felismerhetően hrabali hatású, köztudottan kedvenc írója a derék cseh. Bohókás, mókás eszközökkel hígítja a sivár valóságot, keserédes. Ezzel együtt nagyon magyar, sírva vigadós. Mindemellett a rá jellemző frappáns asszociációkkal színesíti a szomorkás hangulatot. „Az arisztokrácia vékony réteg volt a társadalomban, mint a napközis gyerekeknek vágott parizerszelet.”

A regény struktúrájában nem vállalt nagy kockázatot, egész pontosan maradt a munkájában bevált receptnél: ő mondja, valaki meg hallgatja. A hallgatóság az olvasókon kívül Gyöngyi, a pultoslány, a másik állandó szereplő, aki kiváló hallgatóság, hiszen nem nagyon szól közbe. Láttunk már ilyet, monotonná tud válni a szöveg, a látod, Gyöngyi betoldások pedig esetleg kellemetlenné, de nem röpke 200 oldalban. Gyöngyinek tehát más funkciója nincsen, de ez annál fontosabb, hiszen az ő fiatalságából származó tudatlansága ad absztrakt indokot a regényre, ez az elem tapasztja össze a szöveget. A kocsmapulton kiöntött szív önmagában is kulturális utalás. Nekem volt is egy barátom, aki egykoron valósággal vadászta az ilyen helyzeteket.
A fejezetek tagolása hányavetinek tűnhet, de szerintem tudatosan az. Vagyis hogy, milyen sorrendben jutnak a főhős eszébe az említésre méltó emlékek egy-egy kocsmai betérés alkalmával. Az emlékezet ilyen, néha kihagy, olykor megcsal, pláne ha van már az ember fejében.

Ennyit a tárgyilagosságról. Nem tagadhatom, hogy elfogult vagyok, mert bár Búcsúszentlászlóhoz csak annyi közöm van, hogy voltak onnan osztálytársaim meg édesapám szállít oda kenyeret, én is az egerszegi járásban nőttem fel, csak a másik végén, és soha nem gondoltam volna, hogy egyszer olyan falvak nevét olvashatom egy könyvben – kivonva Göcseji Múzeum Évkönyve – amit kettővel arrébb esz a fene.

Átgondolt, folyamatosan alakulgató szöveg szerintem, és noha túlnyomó többségben nem az író-Bödőcs miatt veszik meg, én nem bánom, hogy az idei év egyik könyvsikere.

[Sapadtribizli · Rating 2 out of 5]

Az a bajom ezzel az írással, hogy nem tudtam elvonatkoztatni Bödőcstől. Beszélhetett akármiről Oszi, a fejemben Bödőcs hangja szólt és ez nagyon zavart. Egy regényt akartam olvasni, nem az ő élettapasztalatait a regény álruhájában. Aztán kicsit sok volt nekem ez a magyar valóság, talán pont azért, mert nagyon is ismerős dolgokról mesélt. Viszont van benne néhány nagyon ütős hasonlat, meglátás, amiért érdemes elolvasni – na meg az elcsipegtetett kultúrmorzsák, irodalmi utalások sokat adnak a műhöz – bár nem hittem el, hogy ezeket ugyanaz az ember mondja, aki szerint a szomszédnak elsőre gyereke született, nem lánya. Kicsit kevert lett ez az Oszi (nálunk a faluban azt írták fröccs helyett): egy kis vodka, egy kis gyümölcslé.

[Peter Megyeri · Rating 5 out of 5]

Csodálatos szépirodalom és mégis nagyon szórakoztató is egyben. Azt hiszem a legjobb könyv, amit az utóbbi időben olvastam. Nagyon sűrű, tömény szöveg, de mégsem nehéz. Hol Hrabal, hol Vonnegut jutott eszembe róla és szerintem ez nem rossz ajánlás. Megérdemelne 6 csillagot is.

--------------

Mikor először olvastam a könyvet szűkszavú review-ban 6 csillagot adtam neki. Azóta több ismerősömnek is ajánlottam, valakinek tetszett, valakinek kevésbé, aztán miután visszatért hozzám a könyv és megint a kezembe került, nekikezdtem ismét. Ahogy a múltkor, most is éjszakába nyúlva, egy munkanapon túl sokáig fennmaradva fejeztem be. Ez önmagában indokolja továbbra is a maximális pontszámot.

Változatlanul nem tudom, hogy magyar nyelvő szerzőtők olvastam-e valaha jobb szöveget. Másodjára nem zavartak azok az aktuálpolitikai részek, amik elsőre még igen, ami fura, mert amikor először olvastam, akkor engem még érdekelt a közélet azóta meg egyáltalán nem. Elsőre nagyon sokszor hangosan felnevettem, most másodjára inkább keserédesnek éreztem az egészet, amin átsejlett Tibike brilliáns humora, de sokkal többször voltam meghatódva, mint nem.

Mindenesetre ez nekem pont annyira szépirodalom, hogy még pont feltétel nélkül tudom élvezni. Ahogyan a nyelvet használja a szerző, az pedig példa nélküli az általam ismert művek között legalábbis.

Megkockáztatom, hogy talán az egyik legjobb regény, amit valaha olvastam, vagy legalábbis olyan hatással van rám, hogy most ezt mondatja velem az élmény így, hogy 5 perce fejeztem be.

Mindenkinek ajánlom, mindentől függetlenül.

[Kálmán Kéménczy · Rating 4 out of 5]

Ha ez egy tudományos mű lenne, akkor a lábjegyzetek és a referenciák megdupláznák a könyv méretét. Ahhoz, hogy valaki értse a könyvet, ahhoz számottevő általános műveltségre és a popkultúra ismeretére is szükség van. Nem szégyellem, hogy néhány dolgot én is megnéztem a Wikipedián, de tartok tőle így is elmentem pár poén mellett.

Hihetetlenül tömény. Hosszú mondatok, ahol mindennek értelme és jelentése van, még az elütéseknek is. Nem egyszer nevettem fel hangosan.

Az élvezhetőség számomra nem volt egyenletes, de nyilván az éppen boncolt problémakör vagy eseményláncolat és saját élményeim között fellelhető közös pontok halmazának kicsinysége miatt... vagy valami hasonló.

Nem hiszem, hogy mondjuk tizenéves gyerekeim megértenék ezt a könyvet, ez kifejezettem egy generációról szól, akik 80-as évektől éltek ebben az országban és jelenleg is követik az eseményeket. Nekik viszont formabontó alapmű, mint amikor 1908-ban megtalálták a Willendorfi vénuszt.

[Fuloplaszlo · Rating 5 out of 5]

"Az élet értelmetlen úgy, ahogy van, de épp ez az értelme, hogy nincs neki értelme, mert olyan az élet, mint amikor a gyerekek az új cipőjükben a térdig érő pocsolyában ugrálnak, észszerűtlen, de jó buli, kár lenne kihagyni."

[Àkos Györkei · Rating 3 out of 5]

Egynek jó, de kicsit too much.

Nem feltetlenul kell minden mondatba valami reference vagy hasonlat.

Kicsit azt sem ertettem, hogy honnan szed egy falusi szobafesto ekkora lexikális tudást, ugyanis csak a muveszettorteneti resze van megmagyarazva.

Hat kis cuki, rövid, néha megmosolyogtató.

[Bence Gaspar · Rating 4 out of 5]

Igazán találó meglátások voltak benne, és szerintem jópofa volt ez a pultot támasztós elbeszélő. Remekül ki volt dolgozva a nyelvezete, bár néhányszor kicsit kilógott a szövegből egy-egy a figurához nem passzoló szépirodalmi utalás.

[Melinda Bán · Rating 4 out of 5]

Iszonyatosan talalo korrajz az elmult 20 ev (es meg ki tudja, hogy mennyi) magyarorszagi videki eleterol. Nagyon sok muveszettorteneti utalas van benne, nagyon okos szoveg.
Viszont, amit masok is irnak... Bodocstol nem erre szamit az ember, es nagyon szomoruan tettem le a konyvet (attol fuggetlenul, hogy tenyleg jo volt olvasni).

[Eszter · Rating 5 out of 5]

Úgy jó, ahogy van. Én borsodiként is otthon éreztem magam tőle.

[Dániel Banka · Rating 5 out of 5]

Megnevettet, elgondolkodtat, képet ad a magyar vidék lelkéről. Egy kicsit abból, amiről gyerekként hallottunk vagy láttunk. Egy kis szelet Zala.

[Norbert Kerekes · Rating 5 out of 5]

Az a bizonyos nagybetűs Magyar Rögvalóság, minden ezzel járó klisével: a melós apuka, a lepattanó anyuka, a szemét, rabszolgahajcsár vállalkozó, a külföldön élő gyerekek, a nagyszülők, akik még a földből éltek, de aztán jött az átkos, a három műszakban dolgozás, mindez pedig belegöngyölve egy elvesztett-elvesztegetett tehetség emlékének folyamatosan jelen lévő árnyékába. Klisék, mert már unásig ismerjük őket, de unásig ismerjük őket, mert folyamatosan szembejönnek az utcán meg az életben.
Oszkár ideális mesélő, kicsit túl ideális is: a vidéki (régen paraszt)család sarja, a melós, aki festő akart lenni, aki tátott szájjal jár a National Galeryben és fejből sorolja a XX. század művészeti izmusait, mellette meséli az életét Gyöngyinek, a kisfröccsök meg jönnek egymás után. A szókincsében ott van Zala megye, meg a melós élet, meg a művészettörténet, meg a tömény hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes évek.
Szerintem ez egy olyan könyv, ami egyrészt idegen nyelven nem működne, másrészt 80 év múlva se nagyon fog működni (ne legyen igazam), mert az egy nagy hullámcsapásként végigvonuló történetnek hatalmas potenciált és látens tartalmat ad az, hogy tudjuk, kikről van szó, és pontosan tudjuk, mi a történelem, ami a sztorik mögött van. De most, ezt nagyon emberinek érzem, tökéletesen beáll az egyik kedvenc mottóm ("Mindenkinek van egy sztorija.") mögé, nekem egybenvégigolvasós volt.

[Maxim · Rating 4 out of 5]

Ha jól értem, a könyv Ferusnak a "tantrikus szobafestőnek" állít emléket. A művészlelkű mázoló közel állt Tibihez, számtalan vicces sztorival ajándékozta meg a szerzőt. A könyv vonalvezetése ezen sztorik végtelen/véges folyamából áll, Ferus (Oszkár) a szokásos helyen, a kocsmában szórakoztatja a pultoslányt az élete történeteivel. Az agyporszívó stílusban ránkborított szóáradatban benne van a festő gyermek és fiatalkora, a 90-es évek zavaros világa és a mai magyar valóság a külföldre szakadt gyerekekkel. De az élet előrehaladása megállíthatatlan, és a főhőst eléri a vég. Szép volt Tibike!

[Szasza · Rating 5 out of 5]

Aki a színpadon látható Bödőcshöz szokott, és szereti, az nem nagyon fog csalódni, bár Oszkár mégsem pontosan ugyanaz, mint az írója. A humora szinte minden minifejezetben hahotázásra késztet, ha épp nem az alkoholisták világának pofoncsapóan realista képét tárja fel.

Kis politikai kritika, rengeteg kocsmafilozófia és talán a világon a legtöbb hasonlat/oldal arány - na meg rengeteg humor.

Különösen ajánlott.

[László Kiszely · Rating 2 out of 5]

Stíluskereső, nehéz ezért olvasni. Nekem legalábbis nehéz volt, annak ellenére, hogy Bödőcs stand-upjait és korábbi könyvét is élvezem-élveztem. A téma természetesen a magyar mindennapok és elmúlt évtizedeink, zalai kisemberi nézetből. Szórakoztató, de inkább a színpadi kortárs sztorizós értelemben, olyan "majdnem", egy olvasásra így is érdemes. Megjegyzem, egy fejezet nagyon erős lett, a 27-ik, jól megírt, hatásos, keresd :).

[Peter Fpepimama · Rating 2 out of 5]

1,5 csillag. Bödőcs előadásait imádom, viccesnek és sokszor mélynek is tartom, de ez a könyv nem tetszett. Vannak benne jó kifejezések, sorok, de az érdemi rész az kb. 30 oldal lehetne. Sokszor önismétlő, főleg ha az ember hallotta Bödőcs estjeit és olvasott politikai elemzéseket az elmúlt évtizedekben. Néha szórakoztató, de inkább már ismert dolgokat ír le (néha) jó stílusban, de számomra minimális új ismerettel.

[marci hajas · Rating 4 out of 5]

Az én ízlésemnek kicsit kevés a történet azt hiszem, de teljesen jól megírt kis érzelmi hullámvasút.

[Dorottya · Rating 5 out of 5]

Mielőtt belekezdek a kis eszmefuttatásomba... a könyv olvasása előtt találkoztam azokkal a cikkekkel, amelyekben említésre került az, hogy Bödőcs fejében Thuróczy Szabolcs hangján szólt Oszi, ill. ezzel kapcsolatosan az, hogy készül Thuróczy főszereplésével a színpadi adaptáció. Így akarva-akaratlanul is nekem is "thuróczys" volt Oszi, és nagyon jól működött... és már alig várom, hogy vége legyen a korlátozásoknak és élőben is láthassam a színpadi verziót!

Nagyon szerettem. Szerintem nehéz úgy regényt írni, hogy nemcsak hogy egy komplex jellemrajzot, hanem valakinek az élettörténetét is megkapja az olvasó csak a szereplő rendszer nélküli, csapongó szövegeléséből, random locsogásaiból. Szerintem ez itt tökéletesen sikerült. Nagyon érzékletesen meg lett mutatva Oszkár karaktere - külön öröm, hogy nem pl. A TIPIKUS VIDÉKI ALKOHOLISTA meg nem A 90ES ÉVEK TIPIKUS MASZEKOSA lett, hanem egy önálló karakter - akin keresztül persze be lettek mutatva általánosabb embertípusok, jelenségek is. Hogy milyen az, amikor valakiben van művészi érzék, igény a szépre, a kulturálódásra, aztán mégsem tud azon a vonalon elindulni; milyen volt az élete a rendszerváltás után a maszekosoknak - pl. ebben az esetben a szobafestőknek, akiknek hirtelen rengeteg munkájuk lett, és betegre keresték magukat; milyen egy vidéki kisvárosban / faluban, közösségben felnőni és élni, milyen az, amikor valaki súlyosan alkoholista, és milyen az, amikor bárkinek elkezd rizsázni, aki meghallgatja, mert senkije sincs, akivel személyesen tudja tartani a kapcsolatot.

Azt meg, gondolom, nem kell mondanom, hogy nagyon vicces volt... csodáltam is volna, ha egy Bödőcs-regény nem az... többször vonyítva röhögtem közben :).

[Zsuzsanna · Rating 2 out of 5]

Azt hiszem Bödőcs Tibor előadásában nagyon tudnám élvezni ezt a szöveget. Ez viszont nem stand up comedy, ez irodalomnak készült. Regényként viszont van vele néhány problémám. Nincs igazán szerkezete, minden logika nélkül követik egymást a kocsmapultnál elhangzó sztorik. A mesélő figurája számomra nem hiteles, az életét Zalában szobafestőként leélő Oszkár valahogy túl sok kalandon megy át, mintha az író saját tapasztalatait adná főhőse szájába, mert nem tud megállt parancsolni magának, mindent bele akar írni, ami belefér. (pl kéthónapos világkörüli hajóút). Túl soknak, és sokszor erőltetettnek éreztem a művészettörténeti hasonlatokat, utalásokat. Csupán képzőművészeti könyvek lapozgatása által Oszkár a szobafestő olyan műveltségre tett szert, hogy majd minden hasonlata valamely híres festőt vagy annak műveit idézi? Végül, a sok trágár kifejezés Bödőcs élő előadásaiban helyén van, fontos stíluselem, a nyomdafestéket viszont ilyen mennyiségben már nehezen tűri. Talán a kevesebb több lett volna.

[Viktória · Rating 5 out of 5]

Aki szereti Bödőcs Tibor önálló estjeit, műsorait, annak ez is tetszeni fog. Nem mondom, kicsit azért tömény, de csak ha egy szusszra sokat olvas belőle az ember. Rövid fejezetekből áll, így könnyebben befogadható.
Magyar Oszkár agymenéseit ismehetjük meg, amit napról napra a kocsmában előad Gyöngyinek. A szokásos Bödőcs stílust kapjuk, szó esik többek között családról, párkapcsolatról, karrierről, politikáról, a régi időkről.
Biztos vagyok benne, hogy amikor újraolvasom, mert az nem kérdés, hogy ezt nekem megéri újraolvasni, felfedezek benne olyan érdekességeket, apróságokat, amik elsőre nem tűntek fel.

[Géza Szabó · Rating 1 out of 5]

Sajnos egyaltalan nem volt szorakoztato. Ez a tipikus 'comedy' film tipus ami nem drama de senki nem mondta h vicces lesz. Ez sem az. Nagyon hervaszto. Az a resze pedig kulonosen gyanus h mennyi a sajat elettapasztalat es mennyi atvett elettapasztalat. Eleg gyanus ezeknek a generacioknak korabbi rendszerekrol alkotott kepe, amikor is vagy meg sem szuletett vagy ovis volt 0 politikai gondolkodassal.

[Richard · Rating 5 out of 5]

Szép könyv, a veleje számomra hrabali, mint hogy a csak magának élő, a világ sodrával lépést tartani képtelen alakon keresztül mutatja meg az életet. Az esendő és szenvedő elbeszélő ennek a bárgyúságnak vagy elvtelenségnek köszönhetően úgy tud moralizálni a világról, hogy azzal paradox módon az alulról szemlélés átfordul egy szinte tökéletes rálátásba, ahogy a maga egyszerűségével, dogmák hiányában, sikerül nyersen az életet (és persze a halált) meglátnia. Érdekes, ajánlom!

[Mark Uivari · Rating 3 out of 5]

2.5-3 starts - Good Read

Mintha egy Bodocs stand up-ot olvasnal. Vicces, bemutat egy olyan vilagot ami a varosi embernek csak a nagyszulei meseibol ismeretes. Vicces hasonlatokbol, tragar szavakbol, tulzasokbol es reszegen filozofalasbol nincs hiany. Sok resznel hangosan felkacagtam.

Ajanlom azoknak akik szeretik az oregek vagy a reszegesek vagy az oreg reszegesek meseit hallgatni.

[Eva Kepka · Rating 5 out of 5]

Benne van a vidék, a társadalom, emberi hibáink és szépségeink leírása egy ‘egy levegővel elmondott stand-up’ stílusában. Nekem már súrolja a vulgaritás határát, de mindemellett szórakoztató volt olvasni.

[Gergő Tóth · Rating 4 out of 5]

Nekem kicsit indokolatlanul túl lett tolva a barokkos szóképáradat. Inkább egybefüggő kisnovellák láncolata, mint regény; a figura inkább hiteltelen, mint hihetetlen. Talán csak nem találtam meg azt a valamit, ami a stand-upban az előadásmód, ami igazán élvezetessé tehette volna.

[Mária Gáspár · Rating 5 out of 5]

Zseniális!!!

[Havasi Richárd · Rating 5 out of 5]

Jól esett. Fantasztikusak a kép címek. Intellektuális szórakoztatás.

[Daniel · Rating 5 out of 5]

Text is a bit baroque as usual, still real.