What do you think?
Rate this book
Időutazás #1
Az időutazás napja
2021. november. Amikor az első időgép működésbe lép, kétszázmilliárd időutazó jelenik meg a Földön. Az időutazás napját ünneplik, az első pillanatot, ameddig vissza lehet utazni a jövőből.
Az esemény eltörli az ismert világot: megszűnik a pénz, működésképtelenné válnak a kormányok, bárki számára hozzáférhető lesz minden jövőbeli technológia, köztük az időutazás. Tetszőleges jövőbeli évbe utazhatunk, egészen az időfolyam végéig. Ennek azonban hatalmas ára van, ugyanis az idő veszélyes játékszer.
Beregi Ádám él-hal a családjáért, ám az időutazás napján valaki a jövőből elrabolja a kisfiát és a feleségét, Enikőt. Ádám a kaotikus és folyton változó időfolyamban, őrült technológiák, valamint mesterséges mikrouniverzumok birodalmában próbálja megtalálni őket.
Az időgép feltalálója, Neil Jarrison különös, magának való ember. Bár 2612-ben kivégzik, mégis sokan szeretnének a nyomára bukkanni, mert olyan tudás birtokosa, amely megmentheti a világot. Vagy el is pusztíthatja. Csakhogy a feltaláló mindig egy lépéssel üldözői előtt jár, és úgy tűnik, kizárólag egyvalaki érdekli: egy Rebeca nevű titokzatos nő, aki minden rejtély kulcsa lehet.
A Brandon Hackett néven író Markovics Botond sodró tempójú, eredeti ötletekkel teli regénye egészen újfajta megközelítése az időutazás témájának.
Az esemény eltörli az ismert világot: megszűnik a pénz, működésképtelenné válnak a kormányok, bárki számára hozzáférhető lesz minden jövőbeli technológia, köztük az időutazás. Tetszőleges jövőbeli évbe utazhatunk, egészen az időfolyam végéig. Ennek azonban hatalmas ára van, ugyanis az idő veszélyes játékszer.
Beregi Ádám él-hal a családjáért, ám az időutazás napján valaki a jövőből elrabolja a kisfiát és a feleségét, Enikőt. Ádám a kaotikus és folyton változó időfolyamban, őrült technológiák, valamint mesterséges mikrouniverzumok birodalmában próbálja megtalálni őket.
Az időgép feltalálója, Neil Jarrison különös, magának való ember. Bár 2612-ben kivégzik, mégis sokan szeretnének a nyomára bukkanni, mert olyan tudás birtokosa, amely megmentheti a világot. Vagy el is pusztíthatja. Csakhogy a feltaláló mindig egy lépéssel üldözői előtt jár, és úgy tűnik, kizárólag egyvalaki érdekli: egy Rebeca nevű titokzatos nő, aki minden rejtély kulcsa lehet.
A Brandon Hackett néven író Markovics Botond sodró tempójú, eredeti ötletekkel teli regénye egészen újfajta megközelítése az időutazás témájának.
320 pages, Paperback
First published April 8, 2014
5 people are currently reading
87 people want to read
About the author
Brandon Hackett
11 books58 followers(HU/EN)
Markovics Botond (Brandon Hackett), science fiction író, közgazdász, az SFmag.hu spekulatív fikciós portál társalapítója.
2012 óta az Agave Könyvek szerzője.
Legutóbbi regényei:
- Az időutazás napja, amely a mindenki számára elérhető, a globális időutazás őrült következményeiről szól.
- Xeno, amely során az emberi civilizáció más idegen fajokkal kényszerül együtt élni a Földön egy magasan fejlett, titokzatos domináns faj, a migrátorok irányítása alatt. A regény számos ponton a mai világpolitikai eseményekből táplálkozik, ugyanakkor keményvonalas űropera is egyben.
- 2020-ban jelent meg az Eldobható testek, amely egy olyan technológia körül bonyolódik, amely lehetővé teszi, hogy bárki megszabaduljon a test évezredes börtönéből, eldobható testeket nyomtasson magának, és ezeket úgy cserélgethesse, akár a ruhákat.
A regény 2021-ben megkapta a Zsoldos Péter-díjat, a Monolit-díjat, és az SFF Vektor olvasói közössége az Év magyar nyelven megjelent science fiction regényének választotta.
***
Hungarian science fiction writer, economist, and author of several bookcritics, essays and articles, co-founder of SFmag.hu, the hungarian speculativ fiction portal.
From 2012 onwards, Markovics’s books are published by Agave Könyvek.
The English translation of Disposable Bodies is now available on Amazon's Kindle store!
Latest novels:
- Az időutazás napja (Time Travel Day) is a mad experiment about time travel and its consequences that leaves the reader spinning. The book was a great success with critics and several professional reviewers declared it the best Hungarian science fiction novel of the new millennium.
- Xeno: The human civilization is forced to coexist with other alien species on Earth under the control of a highly developed, mysterious dominant species. The novel draws on contemporary world political events in many respects, as well as hard-line space opera.
- Eldobható testek (Disposable Bodies): In 2338 a new technology appears that allows anyone to get rid of the body’s millennial prison, print disposable bodies for themselves and change them like clothes. The novel won the Zsoldos Péter Award, and the Monolit Award in 2021.
Markovics Botond (Brandon Hackett), science fiction író, közgazdász, az SFmag.hu spekulatív fikciós portál társalapítója.
2012 óta az Agave Könyvek szerzője.
Legutóbbi regényei:
- Az időutazás napja, amely a mindenki számára elérhető, a globális időutazás őrült következményeiről szól.
- Xeno, amely során az emberi civilizáció más idegen fajokkal kényszerül együtt élni a Földön egy magasan fejlett, titokzatos domináns faj, a migrátorok irányítása alatt. A regény számos ponton a mai világpolitikai eseményekből táplálkozik, ugyanakkor keményvonalas űropera is egyben.
- 2020-ban jelent meg az Eldobható testek, amely egy olyan technológia körül bonyolódik, amely lehetővé teszi, hogy bárki megszabaduljon a test évezredes börtönéből, eldobható testeket nyomtasson magának, és ezeket úgy cserélgethesse, akár a ruhákat.
A regény 2021-ben megkapta a Zsoldos Péter-díjat, a Monolit-díjat, és az SFF Vektor olvasói közössége az Év magyar nyelven megjelent science fiction regényének választotta.
***
Hungarian science fiction writer, economist, and author of several bookcritics, essays and articles, co-founder of SFmag.hu, the hungarian speculativ fiction portal.
From 2012 onwards, Markovics’s books are published by Agave Könyvek.
The English translation of Disposable Bodies is now available on Amazon's Kindle store!
Latest novels:
- Az időutazás napja (Time Travel Day) is a mad experiment about time travel and its consequences that leaves the reader spinning. The book was a great success with critics and several professional reviewers declared it the best Hungarian science fiction novel of the new millennium.
- Xeno: The human civilization is forced to coexist with other alien species on Earth under the control of a highly developed, mysterious dominant species. The novel draws on contemporary world political events in many respects, as well as hard-line space opera.
- Eldobható testek (Disposable Bodies): In 2338 a new technology appears that allows anyone to get rid of the body’s millennial prison, print disposable bodies for themselves and change them like clothes. The novel won the Zsoldos Péter Award, and the Monolit Award in 2021.
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 17 of 17 reviews
Read
July 8, 2020Anno úgy jutottam el ehhez a könyvhöz még bőven a molyos korszakom előtt, hogy szerettem az időutazós történeteket, és valahogy elém került a szerző időutazással kapcsolatos előadása a Youtube-on. [l[https://www.youtube.com/watch…]]
Végül a sors úgy hozta, hogy viszonylag későn jutottam hozzá a könyvhöz, köszönhetően az Agave karanténos e-book akciójának meg az idővel kapcsolatos budapesti Molyklubnak. Nem is baj, hogy így alakult, mert olvasás után úgy gondolom, hogy a Xeno vagy az Ember könyve jobban tetszettek ennél, legalábbis azoknál úgy éreztem, hogy erősebb koncepció húzódott meg mögöttük. Erről egy kicsit részletesebben később.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne érdemes elolvasni a könyvet. (A lassú olvasásom a monitoros olvasás iránti tartózkodásomnak köszönhető). A legsikerültebb részének azt tartom, hogy bevonja az embert az eseményekbe, és ez elsősorban a kissé fogalmatlan édesapa alakján keresztül sikerült, aki huszadik századi „szőrös vademberként” kell átélnie azt, hogy a világát darabokra szaggatja körülötte az időutazás megszületése. A tapasztalása, vagy úgymond a sejtjei számára ez a néhány nap vagy hét több életre elegendő felfordulást okoz, és ennek a leképeződését a kapcsolataiban vagy az érzéseiben remekül viszont látjuk.
Magának a regénynek a hangulata amúgy egy kicsit azon japán mangák világát idézi fel, ahol a szabályszerűségeket a szereplők kezdetektől fogva elfogadják, és csak későbbi részleteken keresztül nyerünk bebocsátást a triviális ismeretekbe. A világ feladványait pedig még később kezdik el megoldani. Ez itt most remekül működött. Az a néhol követhetetlen karneváli kavalkád, ami a regény lapjain megelevenedik, nehezen visszaadható szavakkal.
Az elméleti keretezésbe szintén nehéz lenne belekötni, alaposan végiggondolt lehetőségeket veszünk számba az időutazás problémáival kapcsolatban, legyenek azok technológiaiak vagy épp emberiek. A fentebb linkelt előadás által tárgyalt problémák is jól visszatükröződnek az egész könyvben, szóval koncepcionális szinten alaposan végig lett gondolva.
Fentebb mégis azt írtam, hogy a másik két könyv, amit olvastam, e téren erősebb volt. Miért? Az Ember könyvében például az a feltett kérdés, hogy mi határozza meg az embert, és ezt járja körül a történet. A Xenóban a hangsúly az idegenséggel kapcsolatos emberi viszonyok kerülnek górcső alá. Mindegyik történetben van egy családi dráma, de nekem az a benyomásom, hogy itt az időutazással kapcsolatos koncepciót teljes egészében nem lehetett ebbe a keretbe szuszakolni. Talán ennek köszönhető az, hogy a kurta-furcsa lezárás, ami nem is valódi vég, hanem egy következő történet felvezetése. Ez nem igazán találkozott a tetszésemmel, persze nem jelenti azt, hogy ne kezdenék bele a folytatásba.
Még egy olyan apró személyes élmény jutott az eszembe, hogy még a karanténidőszak alatt terveztem egy tréfás „Így írtok ti magyar fantasztikumot” sorozatot, ahol magyar fantasztikus szerzők fiktív műveiről írtam volna „értő” molyos értékeléseket. Az egészből persze végül nem lett semmi, de annak örülök, hogy az ehhez felfedezett motívumok jelentős részével most is találkozhattam. (Tudtátok például, hogy alig van Brandon Hackett-történet japán női szereplő nélkül? :P).
Végül a sors úgy hozta, hogy viszonylag későn jutottam hozzá a könyvhöz, köszönhetően az Agave karanténos e-book akciójának meg az idővel kapcsolatos budapesti Molyklubnak. Nem is baj, hogy így alakult, mert olvasás után úgy gondolom, hogy a Xeno vagy az Ember könyve jobban tetszettek ennél, legalábbis azoknál úgy éreztem, hogy erősebb koncepció húzódott meg mögöttük. Erről egy kicsit részletesebben később.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne érdemes elolvasni a könyvet. (A lassú olvasásom a monitoros olvasás iránti tartózkodásomnak köszönhető). A legsikerültebb részének azt tartom, hogy bevonja az embert az eseményekbe, és ez elsősorban a kissé fogalmatlan édesapa alakján keresztül sikerült, aki huszadik századi „szőrös vademberként” kell átélnie azt, hogy a világát darabokra szaggatja körülötte az időutazás megszületése. A tapasztalása, vagy úgymond a sejtjei számára ez a néhány nap vagy hét több életre elegendő felfordulást okoz, és ennek a leképeződését a kapcsolataiban vagy az érzéseiben remekül viszont látjuk.
Magának a regénynek a hangulata amúgy egy kicsit azon japán mangák világát idézi fel, ahol a szabályszerűségeket a szereplők kezdetektől fogva elfogadják, és csak későbbi részleteken keresztül nyerünk bebocsátást a triviális ismeretekbe. A világ feladványait pedig még később kezdik el megoldani. Ez itt most remekül működött. Az a néhol követhetetlen karneváli kavalkád, ami a regény lapjain megelevenedik, nehezen visszaadható szavakkal.
Az elméleti keretezésbe szintén nehéz lenne belekötni, alaposan végiggondolt lehetőségeket veszünk számba az időutazás problémáival kapcsolatban, legyenek azok technológiaiak vagy épp emberiek. A fentebb linkelt előadás által tárgyalt problémák is jól visszatükröződnek az egész könyvben, szóval koncepcionális szinten alaposan végig lett gondolva.
Fentebb mégis azt írtam, hogy a másik két könyv, amit olvastam, e téren erősebb volt. Miért? Az Ember könyvében például az a feltett kérdés, hogy mi határozza meg az embert, és ezt járja körül a történet. A Xenóban a hangsúly az idegenséggel kapcsolatos emberi viszonyok kerülnek górcső alá. Mindegyik történetben van egy családi dráma, de nekem az a benyomásom, hogy itt az időutazással kapcsolatos koncepciót teljes egészében nem lehetett ebbe a keretbe szuszakolni. Talán ennek köszönhető az, hogy a kurta-furcsa lezárás, ami nem is valódi vég, hanem egy következő történet felvezetése. Ez nem igazán találkozott a tetszésemmel, persze nem jelenti azt, hogy ne kezdenék bele a folytatásba.
Még egy olyan apró személyes élmény jutott az eszembe, hogy még a karanténidőszak alatt terveztem egy tréfás „Így írtok ti magyar fantasztikumot” sorozatot, ahol magyar fantasztikus szerzők fiktív műveiről írtam volna „értő” molyos értékeléseket. Az egészből persze végül nem lett semmi, de annak örülök, hogy az ehhez felfedezett motívumok jelentős részével most is találkozhattam. (Tudtátok például, hogy alig van Brandon Hackett-történet japán női szereplő nélkül? :P).
November 14, 2014
az bizonyos, hogy Az időutazás napja a jó sci-fik sorát erősíti, egyértelműen, de be kell valljam, az elején megijedtem kicsit. A történet az első mondattól kezdődően kétszázmilliárdos fordulatszámon pörög, sehol nincs megállás – ami szuper, éppen ezért körülbelül öt óra alatt el is olvastam az elejétől a végéig –, de Botond úgy tűnik, tényleg nagyon rá van kattanva a transzhumanizmusra. Úgy tűnik, az ő jövőképét egyértelműen a mesterségesen megváltoztatott emberiség uralja. Unikornis-szarv, tollak, szárnyak vagy kenguruvá avanzsált lányka? Minden jöhet! Soha nem tudni, milyen lesz a regény következő szereplője.
Egyetlen komolyabb kritikám Botond regényeivel kapcsolatban a szereplők – illetve a párbeszédek eseti – sutaságához kötődött. Örömmel vettem észre, hogy ezek teljesen eltűntek. Úgy értem, ahogy írom. Hibátlan lett. A párbeszédes részek rendben vannak, a főszereplő figurája érdekes, szimpatikus. A tudósé – még a részei előtt rájöttem, hogy mi is az ő szerepe – még inkább. A mellékszereplők közt pedig egészen parádés is akad, konkrétan Sarpov, akivel annyi bajom volt csak, hogy keveset szerepelt.
Időutazás. Paradoxonok. Ezekkel aztán könnyen meg lehet keverni az olvasók fejét. Botond ezen a téren sem vallott kudarcot, a könyv a tematika iránt érdeklődőket könnyedén kielégíti. Időrendőrség, gyerekrablás, titkos multiverzumok, világvége. Minden itt van, ami egy izgalmas regényhez kellhet.
Bővebben a blogon:
http://profunduslibrum.blogspot.hu/20...
Egyetlen komolyabb kritikám Botond regényeivel kapcsolatban a szereplők – illetve a párbeszédek eseti – sutaságához kötődött. Örömmel vettem észre, hogy ezek teljesen eltűntek. Úgy értem, ahogy írom. Hibátlan lett. A párbeszédes részek rendben vannak, a főszereplő figurája érdekes, szimpatikus. A tudósé – még a részei előtt rájöttem, hogy mi is az ő szerepe – még inkább. A mellékszereplők közt pedig egészen parádés is akad, konkrétan Sarpov, akivel annyi bajom volt csak, hogy keveset szerepelt.
Időutazás. Paradoxonok. Ezekkel aztán könnyen meg lehet keverni az olvasók fejét. Botond ezen a téren sem vallott kudarcot, a könyv a tematika iránt érdeklődőket könnyedén kielégíti. Időrendőrség, gyerekrablás, titkos multiverzumok, világvége. Minden itt van, ami egy izgalmas regényhez kellhet.
Bővebben a blogon:
http://profunduslibrum.blogspot.hu/20...
December 16, 2022
Brandon Hackett a felfogás határait hozta le a közember értelmi szintjére. A jó scifi valahol itt kezdődik és valahol itt is ér véget. Hackett két kötetes, Möbius-szalagként önmagába csavarodó regénysorozata olyan gazdag a vibráló eseményszálakban és a végletekig torzult, mégis ijesztően emberi karakterekben, hogy a kötetek kiolvasását követően egy elhagyott játszótér homokozójában felfestett gyerekmesévé omlik össze még a hatalmasra pumpált Star Wars Univerzum is.
Eszem ágában sincs természetesen összehasonlítást írni, csak szeretném érzékeltetni a sokak számára még ismeretlen író alkotását, a sokak által már jól ismert mozisorozat kontextusában is.
Amikor az első kötetet a kezembe vettem és alig pár oldalt követően lecsapott rám a történet, azonnal tudtam, hogy nem egy tucat-scifit tartok a kezemben, amit kutyasétáltatás közben lapozgathatok majd. Az első Az Időutazás napja címet viselő kötetben az in medias res fogalma gyakorlatilag új értelmet nyert. Az időutazás momentumában ugyanis egy olyan apokaliptikus pillanatba huppanunk, ahova látszólag nem is a szerző, hanem tőle függetlenül egy irányíthatatlan történet ránt be minket. Az író jól rátapintott arra, hogy miképpen lehet az olvasó nyakára úgy ráereszteni az elementáris káoszt, hogy valóban átérezze azt. Mi sem egyszerűbb: elég ha maga az író is elhiteti az olvasóval, hogy képtelen a történet szálait irányítani, akkora nagy a baj! Nálam működött, innentől kezdve csak amiatt aggódtam, hogy ezt túl fogom-e élni?
Jártál már a negyedik dimenzióban? A történet az időutazásról és az ezzel járó paradoxonokról szól. E témát korábban megragadó és feldolgozó regények azonban a lehetőségekhez képest is rendkívül lineárisak, úgymond túlságosan is három dimenziósak voltak. Az időutazásos kalandokban a paradoxonok egy-egy esemény mentén bontakoznak ki, amelyek megoldására domborodik ki az egész történet is. Hackett azonban szakított ezzel a régimódi hagyománnyal.
Mi van akkor, ha a paradoxonok már minden porcikánkat átjárták? Mi van akkor, ha már felesleges azon töprengenünk, hogy a múltban mit változtattunk meg, hiszen minden percben az idősík különböző pontján vagyunk, akarva akaratlanul is beavatkozva a történelem folyamatába? Mi van ha a történelem minden pillanata mindenki számára átjárható, akár egy autópálya? Hackett szerint megjelenik egy időben homogenizálódó társadalom, ahol az idő nem több mint egy irány, az egyik év a nyaralásra, másik a síelésre, a harmadik meg a csendes olvasgatásra válik alkalmassá, az idő egy olyan attribútummá zsugorodik, mint az észak, vagy a dél, a jobb, vagy a bal.
Hackett történetében úgy válnak az időutazások és a vele járó paradoxonok természetessé, hogy az időnként előforduló hiánya még csak nem is leegyszerűsíti, hanem szinte ellentmondásosan bonyolítja a történeteket.
Az Univerzumban semmi sincs ingyen. Az Univerzumban semmi sincs ingyen, így az időutazás és a vele járó paradoxonoknak is van következménye, nevezetesen épp az idő, ami a történet szerint fogy, hiszen a jövőt elemészti valami, ami előbb utóbb mindent megsemmisít. A téridő szövevényébe turkálás óhatatlanul összeomláshoz vezet, aminek megoldása azonban úgy tűnik az időutazás technológiájánál is nagyobb kihívás. A megoldás keresése közben Hackett történetéből valósággal ömlenek a science-fiction-ok, eközben ugyanis újabb univerzumok és újabb fajok jelennek meg a regényben.
A sorozat második egyben a történetet lezáró Az időutazás tegnapja című kötet azonban még e nehezen befogadható világot is képes az eső kötet elementaritásával miszlikbe aprítani és úgy összerakni, hogy az ember szinte az otthon melegére lel egy féregjárat küszöbének közelében. A Maxwell-démonok mellett szinte megnyugtató egy génmódosítástól szarvakat növesztett ember közelsége, vagy szerető csókja. Egy antianyag-univerzum terében történő eleven elemésztődéshez képest pedig szinte a nagymama kertjébe érezhetjük magunkat, amikor a Haugen-dimenzió gyorsított időburkába pihenünk meg.
A nanofelhőből aggregálódó értelmes és pusztító életformák rajtudata, vagy az egyes mesterséges univerzumok belső világának történetei akár önálló kötetként is megállnák a helyüket. Ugyanakkor éppenséggel ez a "pazarlás" teszi az ép értelem határait feszegető történetet befogadhatóvá, ügyelve arra, hogy ez a ritkán tapasztalható tobzódás, szigorú logikai következetesség keretei között maradjon.
A két kötet napokra le tudott ültetni és gyanítom ezzel nem leszek egyedül.
Eszem ágában sincs természetesen összehasonlítást írni, csak szeretném érzékeltetni a sokak számára még ismeretlen író alkotását, a sokak által már jól ismert mozisorozat kontextusában is.
Amikor az első kötetet a kezembe vettem és alig pár oldalt követően lecsapott rám a történet, azonnal tudtam, hogy nem egy tucat-scifit tartok a kezemben, amit kutyasétáltatás közben lapozgathatok majd. Az első Az Időutazás napja címet viselő kötetben az in medias res fogalma gyakorlatilag új értelmet nyert. Az időutazás momentumában ugyanis egy olyan apokaliptikus pillanatba huppanunk, ahova látszólag nem is a szerző, hanem tőle függetlenül egy irányíthatatlan történet ránt be minket. Az író jól rátapintott arra, hogy miképpen lehet az olvasó nyakára úgy ráereszteni az elementáris káoszt, hogy valóban átérezze azt. Mi sem egyszerűbb: elég ha maga az író is elhiteti az olvasóval, hogy képtelen a történet szálait irányítani, akkora nagy a baj! Nálam működött, innentől kezdve csak amiatt aggódtam, hogy ezt túl fogom-e élni?
Jártál már a negyedik dimenzióban? A történet az időutazásról és az ezzel járó paradoxonokról szól. E témát korábban megragadó és feldolgozó regények azonban a lehetőségekhez képest is rendkívül lineárisak, úgymond túlságosan is három dimenziósak voltak. Az időutazásos kalandokban a paradoxonok egy-egy esemény mentén bontakoznak ki, amelyek megoldására domborodik ki az egész történet is. Hackett azonban szakított ezzel a régimódi hagyománnyal.
Mi van akkor, ha a paradoxonok már minden porcikánkat átjárták? Mi van akkor, ha már felesleges azon töprengenünk, hogy a múltban mit változtattunk meg, hiszen minden percben az idősík különböző pontján vagyunk, akarva akaratlanul is beavatkozva a történelem folyamatába? Mi van ha a történelem minden pillanata mindenki számára átjárható, akár egy autópálya? Hackett szerint megjelenik egy időben homogenizálódó társadalom, ahol az idő nem több mint egy irány, az egyik év a nyaralásra, másik a síelésre, a harmadik meg a csendes olvasgatásra válik alkalmassá, az idő egy olyan attribútummá zsugorodik, mint az észak, vagy a dél, a jobb, vagy a bal.
Hackett történetében úgy válnak az időutazások és a vele járó paradoxonok természetessé, hogy az időnként előforduló hiánya még csak nem is leegyszerűsíti, hanem szinte ellentmondásosan bonyolítja a történeteket.
Az Univerzumban semmi sincs ingyen. Az Univerzumban semmi sincs ingyen, így az időutazás és a vele járó paradoxonoknak is van következménye, nevezetesen épp az idő, ami a történet szerint fogy, hiszen a jövőt elemészti valami, ami előbb utóbb mindent megsemmisít. A téridő szövevényébe turkálás óhatatlanul összeomláshoz vezet, aminek megoldása azonban úgy tűnik az időutazás technológiájánál is nagyobb kihívás. A megoldás keresése közben Hackett történetéből valósággal ömlenek a science-fiction-ok, eközben ugyanis újabb univerzumok és újabb fajok jelennek meg a regényben.
A sorozat második egyben a történetet lezáró Az időutazás tegnapja című kötet azonban még e nehezen befogadható világot is képes az eső kötet elementaritásával miszlikbe aprítani és úgy összerakni, hogy az ember szinte az otthon melegére lel egy féregjárat küszöbének közelében. A Maxwell-démonok mellett szinte megnyugtató egy génmódosítástól szarvakat növesztett ember közelsége, vagy szerető csókja. Egy antianyag-univerzum terében történő eleven elemésztődéshez képest pedig szinte a nagymama kertjébe érezhetjük magunkat, amikor a Haugen-dimenzió gyorsított időburkába pihenünk meg.
A nanofelhőből aggregálódó értelmes és pusztító életformák rajtudata, vagy az egyes mesterséges univerzumok belső világának történetei akár önálló kötetként is megállnák a helyüket. Ugyanakkor éppenséggel ez a "pazarlás" teszi az ép értelem határait feszegető történetet befogadhatóvá, ügyelve arra, hogy ez a ritkán tapasztalható tobzódás, szigorú logikai következetesség keretei között maradjon.
A két kötet napokra le tudott ültetni és gyanítom ezzel nem leszek egyedül.
May 8, 2021
Egy kis marék valóban rettentően érdekes gondolat nyakon öntve egy bányadömpernyi értelmetlen fizika-blablával. Közben fantasztikusan okos fehér férfiak feszülnek össze, minden női szereplőnek kivétel nélkül megtudjuk a mellméretét, és a transzhumanizmus legfontosabb eredménye, hogy a főszereplő feleségének szülés után harmincévesen (!!!) újra lapos a hasa. Meh.
Illetve a “retrokuki” szó. Azt nem tudom megbocsájtani.
Illetve a “retrokuki” szó. Azt nem tudom megbocsájtani.
June 3, 2015
Best time traveller book in last x years! Can't wait the next book!
October 8, 2019
A könyv eleje megdolgoztatott.. kicsit talán elszoktam a sci-fi olvasmányoktól és mire lekövettem a hol és mikor paramétereit, kicsit meg is szédültem :)
Összességében nekem nagyon tetszett, izgalmas olvasmányélmény volt, sok – számomra mindenképp – eredeti ötlettel! Amint lehet, elolvasom a folytatást is.
Mindig nagy élményt tud nekem okozni, hogy a kortárs magyar íróink mennyire ott vannak a topon! Hála és nagy gratuláció a szerzőnek, akinek ezentúl keresni fogom a könyveit.
Összességében nekem nagyon tetszett, izgalmas olvasmányélmény volt, sok – számomra mindenképp – eredeti ötlettel! Amint lehet, elolvasom a folytatást is.
Mindig nagy élményt tud nekem okozni, hogy a kortárs magyar íróink mennyire ott vannak a topon! Hála és nagy gratuláció a szerzőnek, akinek ezentúl keresni fogom a könyveit.
April 17, 2020
This book was excellent! Honestly I think it is better than Recursion by Blake Crouch - they are similar in theme and tone, both are about time travelling, but truly! I liked Recursion really much, but this one is even better! Really intelligent, complex, even I (who is not a physicist at all) understanded the main point, and they seemed truly valuable. The characters are really good, the storyline is fast paste and you cannot put it down. I'm impressed! I will read more books by him for sure! (Unfortunately it is a hungarian book and I am not aware if it has been tarnslated to english - I think it was not. sorry..)
August 7, 2017
A közepétől kezdve beindult és míg az első felét kb egy hét alatt olvastam el, a maradékhoz egy este kellett. Megítélésem szerint eredeti ötletre épülő sci-fi, kellően tudományos(nak tűnő), kellően egyszerű mondatokkal. Tetszett a mellékszereplők és a szempontváltás, sajnos Ádám nem volt annyira szimpatikus, és bár Bálint se nagyon, neki legalább volt stílusa.
Kíváncsi vagyok a következő részre.
Kíváncsi vagyok a következő részre.
January 23, 2023
ez egy tok kellemes meglepetes ha nem gondolja tul az ember tbh
February 9, 2025
Timetravel is a fictional question. This book built a large universum around an imaginetaive possibility of timetravel. Author was creative when created this universum
November 1, 2021
Right, okay, this wasn't bad at all. I would risk that this is my fave novel from Hackett so far. Look, I always have so many complaints, but I keep reading his books, so he must know something! :D
I start my review the same way as always: the idea, the concept, the wild time-shenanigans, I loved them all. The weird pocket dimensions and time-technologies and theories, the fact that there was more than one of the characters, jumping through time in the constantly changing timeline sometimes glimpsing at the whole craziness the world was becoming, it was all so so intriguing. I'm sort of used to being tossed into existential dread by these books and this was even more prevalent here. Everything that humanity ever was and built, crumbling? Yep.
My problems usually start with the characters and how they're handled by the plot and how they handle each other, but this was somewhat better here too. Cliches, sure, weird mannerisms everywhere... but I could feel with Ádám and the inventor too. And honestly, kudos for presenting such a complex timejumpy story so consistently, it's so easy to get lost in this topic as a writer and a reader too. Sometimes a bit dry and redundant, but at least I can follow very well.
It's of course not finished, so I'll need the sequel. Very very curious!
I start my review the same way as always: the idea, the concept, the wild time-shenanigans, I loved them all. The weird pocket dimensions and time-technologies and theories, the fact that there was more than one of the characters, jumping through time in the constantly changing timeline sometimes glimpsing at the whole craziness the world was becoming, it was all so so intriguing. I'm sort of used to being tossed into existential dread by these books and this was even more prevalent here. Everything that humanity ever was and built, crumbling? Yep.
My problems usually start with the characters and how they're handled by the plot and how they handle each other, but this was somewhat better here too. Cliches, sure, weird mannerisms everywhere... but I could feel with Ádám and the inventor too. And honestly, kudos for presenting such a complex timejumpy story so consistently, it's so easy to get lost in this topic as a writer and a reader too. Sometimes a bit dry and redundant, but at least I can follow very well.
It's of course not finished, so I'll need the sequel. Very very curious!
July 8, 2014
Már pár napja túl vagyok rajta, de le kellett higgadnom. Végül, így lett a hármasból négyes. Baromira felhúztam magam a befejezésen. Egy szuper jó, pörgös sztori, aminek a sci része is rendben van, halál izgalmas; erre kapunk egy se hús, se hal befejezést. Sztori ötös, befejezés egyes. Az meg hármas, ugye? De azért, nem érdemli meg a könyv, hogy a kifejezetten pocsék, semmitmondó, összerántott befejezés miatt ennyire lepontozzam. 304 oldal tökéletes, csak az a maradék 4 oldal nem jött össze. Most, vagy Botond nem tudta befejezni a történetet rendesen, vagy a kiadó szólt rá, hogy ne legyen 400 oldal a könyv. Vagy mittomén ... o.O Kár érte, mert simán ér a sztori egy ötöst ...
January 2, 2016
Ez volt az első könyvem az írótól, és bár nem voltam teljes mértékben megelégedve, azért tetszett. Érdekes volt az alapfeltevés, és a kifordított helyzet is, amibe a karakterek kerültek, bár Ádám nekem sokkal szimpatikusabb volt, mint a Feltaláló. Főleg a végén. Kíváncsi vagyok, hogy ezt még hova lehet fejleszteni.
Az abszolút kedvenc akkor is Sarpov volt. Lehetett volna a nagy pörgésben egy kicsit több hasonló karakter is, mert az egész regény alatt folyamatosan rohanunk. Az ő jeleneteiben jó volt egy kicsit megállni, és élvezni a dolgokat.
Az abszolút kedvenc akkor is Sarpov volt. Lehetett volna a nagy pörgésben egy kicsit több hasonló karakter is, mert az egész regény alatt folyamatosan rohanunk. Az ő jeleneteiben jó volt egy kicsit megállni, és élvezni a dolgokat.
August 20, 2015
Szeretem Hackett sci-fi könyveit. De sajnos ez nem igazán tetszett. Az események egy része kikövetkeztethető és kiszámítható volt, pedig látszott rajtuk hogy a meghökkentés lett volna a cél az adott infóval vagy történéssel. A másik problémám személyes, nem szeretem a tőmondatos, nagyon rövid mondatos szerkesztést, írást, ez engem nagyon irritált végig.
September 20, 2015
Started a little slowly but it really is a good story. Fast paced, entertaining with interesting ideas. There are some neologisms that are very annoying though.
July 7, 2014
Nem rossz, nyári kikapcsolódásnak kellemes. Sajnos számomra néha nehéz volt követni a fizikai eszmefuttatásokat, de a sztori jó pörgős volt. Egyszer érdemes elolvasni.
July 31, 2020
This is the case when I'm really sorry for everyone who doesn't speak (read?!) Hungarian. I found it mindblowing even now, reading it the second time.
Displaying 1 - 17 of 17 reviews