Jump to ratings and reviews
Rate this book

Mesepszichológia

Rate this book
Kutatások igazolják, hogy az életben való beválásunk nem csak értelmi képességeinken múlik. Az igazi sikereket és – ami még fontosabb! – a belső harmóniát, az önmagunkkal való elégedettséget csak akkor érhetjük el, ha képesek vagyunk felismerni a magunk és mások érzelmeit, kapcsolatokat teremteni, konfliktusokat kezelni, együttműködni, segítséget kérni, vágyainkat késleltetni, kitartani… Vagyis, ha fejlett az érzelmi intelligenciánk.

A mese az érzelmi intelligencia fejlesztésének legfontosabb eszköze, olyan lelki táplálék, amely életre szóló nyomokat hagy a gyermekben. Egyrészt a mesélés sajátos szituációja, bensőséges hangulata adja meg az érzelmi biztonságot, azt a nyugodt, csendes és szeretetteljes légkört, amelyben meg lehet pihenni, el lehet lazulni, a rítust, amivel le lehet zárni egy mozgalmas és eseménydús napot. Ám a kisgyerek a mesehallgatás során nemcsak a szülőre, hanem befelé is figyel, saját vágyainak megfelelő fantáziaképet alkot, ami segíti őt a nap folyamán felgyűlt belső feszültségei, negatív érzései, félelmei feldolgozásában.
Adjuk hát meg neki a lehetőséget arra, hogy az égig érő fa csúcsára kis kanászként felkapaszkodhasson! Annak a gyermeknek, aki mesét hallgatva nő fel, varázspálcája a saját elméje lesz, és képzelete, érzelmi intelligenciája segíti majd a megpróbáltatások közepette.
Hogy miként támogathatjuk őt ebben? Erről írtam ezt a könyvet, mely tíz mesét is tartalmaz egy Lilla nevű kislányról, akinek képzeletbeli barátja, Tündérbogyó segít érzelmi konfliktusainak megoldásában. A mesék 4-9 éves gyerekeknek szólnak, és segítenek a frusztrációk, csalódások elviselésében, a pozitív és negatív érzelmek tudatosításában, a félelmek megszelídítésében, a testvérféltékenység kezelésében, a veszteségek elfogadásában és az önfeledt játékban. A szülőknek elárulom: én voltam az a kislány, aki attól félt, hogy a boszorkány megcsiklandozza a lábát, én vittem haza a kisegeret, utánam jött ki a nagyapám borotvahabos arccal. Tündérbogyó pedig az én belső hangom volt, akit most ebben a formában megszemélyesítettem.

Dr. Kádár Annamária: Pszichológus, egyetemi adjunktus, a Babes-Bolyai Tudományegyetem marosvásárhelyi kirendeltségének vezetője. Diplomamunkájában és doktori disszertációjában több mint ezer, gyermekek által írt mesét vizsgált meg. Dolgozott iskolapszichológusként, jelenleg pedig az óvoda és elemi oktatás pedagógiája szakon tanít. Trénerként rendszeresen tart az érzelmi intelligencia fejlesztését célzó tréningeket. Az Erdély FM rádió Pszichotrillák című műsorának szakértője és társszerkesztője. Többször tartott már előadást a Nyitott Akadémián – kirobbanó temperamentumát, ízes erdélyi beszédét, derűs, szeretetteljes lényét és humánus gondolatait vastapssal jutalmazta a közönség.

376 pages, Hardcover

First published January 1, 2012

18 people are currently reading
85 people want to read

About the author

Annamária Kádár

11 books5 followers

Ratings & Reviews

What do you think?
Rate this book

Friends & Following

Create a free account to discover what your friends think of this book!

Community Reviews

5 stars
38 (43%)
4 stars
38 (43%)
3 stars
9 (10%)
2 stars
3 (3%)
1 star
0 (0%)
Displaying 1 - 3 of 3 reviews
Profile Image for Dóra Gúth.
10 reviews
September 23, 2023
Egy alapvetően jól megírt, információgazdag könyv, amit minden anyukának, óvónőnek, kisgyermekkel együtt dolgozónak jó szívvel ajánlok.

Azért nem kap 5 csillagot mégsem, mert túl sokszor éreztem azt, hogy teljesen elkalandozott az írónő, mind a szakmai részben, mind a mesékben.

A mesék lélektani hatásáról és a gyermekek pszichológiájáról írt rész nagyon kerek, nagyon sok új tudást adott.

Az érzelmi intelligenciát és annak fejlesztési lehetőségeit taglaló rész ugyanakkor számomra olykor erőltetett, mesterkélt volt, noha a leírtakkal döntő többségben egyetértettem és az EQ fontosságát soha nem kérdőjeleztem meg.

A meséket a gyerekek átszellemülten hallgatják, de például a Cinci és a Homokvár történetszála a homokozásból indul és oda is kanyarodik vissza, de konkrétan három mesére elegendő párbeszéd van benne, így a kisebbik gyermekem például nem tudja végig követni, bár szívesen beszélget ő is a saját Tündérbogyójával :)

Jó olvasást kívánok mindenkinek!
Profile Image for Petra Megyeriné Tátraházi.
7 reviews
March 18, 2018
Alap műnek tartom pedagógus és szülői szemmel is. az érzelmi intelligencia fejlesztése gyermekkorban igen a fontos, az első három évben, Kádár Annamária pedig minden egyes fejezetével erre világít rá. A mesére, mint a jelenlegi világunk oly fontos fejlesztési eszközére tekinthetünk. felejtsük el, hogy angol nyelvű, lovaglós vagy más divatossá vált oviba, közösségi helyre vigyük a gyerkőcöt. Olvassunk neki rengeteget már azelőtt, hogy megszületne, "érzékenyítsük" az olvasásra, mutassuk és ne tanítsuk meg az olvasás szeretetére. Kádár Annamária könyve, és ennek folytatásai, a Mesepszichológia 2 és a Mesepszichológia a gyakorlatban hasznos minden szülő, dadus, bébiszitter, pedagógus számára.
41 reviews
March 12, 2018
Nagyon jó kis könyv. Rámutatott a mese fontosságára, tudtam, hogy fontos, de most egy pár másik oldalát is megismerhettem.
Az írás szerintem érdekes és nem tartalmaz sok információt, hanem pont eleget, hogy belemerülhessünk és megértsük. Az egyetlen hátránya talán az volt, hogy helyenként túl sok volt az idézett szöveg.
Displaying 1 - 3 of 3 reviews

Can't find what you're looking for?

Get help and learn more about the design.